Nos, azt írtam reggel, hogy a tegnapi kemény nap után, ahol támogatásra lett volna szükségem, apám, aki ugye A Keresztény Család feje, aki elvárja a tiszteletet, hisztizik, ha nem körülötte forog a világ, vesz egy mellényt és balhé van, hogy azonnal zsinórozzam ki, mert ő sújtásos ruhát akar, hiába dolgozom, nincs ennyi időm azonnal, és hosszan papol, hogy szégyellhetem magamat, amiért csak kéthetente nézek rá (Anyuval hetente összefutok), bár ő a születésnapom után 4-5 nappal hívott fel és akkor is lecseszni, hogy nélküle mertem ünnepelni, nos ő tegnap idejött, megnézte a komoly kárt, itthagyta Anyut, amíg nem érek haza a munkából és hazament.
Mert unta, ezt meg megoldjuk egyedül.
Úgyhogy rendőrség, helyszíni szemle, szembesítés a sutyerákkal, biztosító, szerviz, szomszédok, autó felmérése mind kettőnkre maradt Anyuval.
Mert apám otthon akart olvasgatni.
Azóta, másfél napja nem hívott fel, hogy mi volt, hogy hogyan viselem, hogy vagyok, hogy nem kellene segítség, hogy akkor most mi lesz, hogy nincs-e szükségem fuvarra.
Este felhívta Anyut ordítva, hogy miért nem megy már haza, mit egyen vacsorára (amiből SEMMIT nem hagyott egész nap rohangáló és tök éhes Anyunak) és mosson már ki.
És nem, nem jött érte kocsival, ami neki 5 perc lett volna. Anyu bóklászott a sötétben. Én ugye nem tudtam hazadobni.
Én vagyok a barom, hogy még kedves vagyok vele.
(A témában lásd még paraszt HR középpixa beszólását a facebookon, ma a HR normális fele megdicsért, hogy frappánsan visszaírtam neki, a barátaim kérdezték, hogy ki ez a tahó. Ja, mondom, hogy a HR bérszámfejtős része ennyire segghülye.)
