Ma apám tökéletesen felcseszte az idegeimet egy perc alatt, mindig megtudom, hogy én csak hülye lehetek, két percen belül már remegtem és sírtam. Pedig tudtam, hogy igazam van. De nem adtam meg neki az örömöt, hogy lássa a kiborulásomat.
Téligumit kicseréltettük, jártunk nagycsaládi partin, ahol a keresztfiam vitte a prímet, Nagyikához felugrottunk kicsit, megint abszurd poénjai voltak, nem lehet nem röhögni rajta, majd tecsó pár téli alapholmihoz, Szomi kicsit szerelmes belém, de ezen hangosan röhögtem, estére még pár varrnivalót kitaláltam, ha már hiperszupercsoda varrógépet vettem a prémiumomból.
És kényszerű döntést hoztam (majd még visszavonom magamat ismerve):
Elmegyek az orvosomhoz megbeszélni az újabb térdműtétet.
Kifizetek 6-8 hét taxizást a céghez és haza*, kb. annyira jövök ki, mint táppénzzel veszítenék, viszont féltem a munkámat.
Mankózni a téli fagyban, kertvárosi el nem takarított járdákon izgi lesz, majd meglátom.
*Aki tudna jó magántaxist ajánlani, akit lefoglalhatok ennyi időre minden hétköznap reggel nyolckor és öt felé, az szóljon légyszi!
