Unokatesómmal nosztalgiáztunk.
Én biztosan emlékszem, hogy ő volt gyerekkorunkban a bezzeg gyerek. Ő meg határozottan állítja, hogy én. (Az tuti, hogy nem az öccse. :D)
Ő négy évvel idősebb, bezzeg ő már bonyolultat is tudott kötni, hímezni. Bezzeg ő jó angolból (amiből 15 évesen nyelvvizsgáztam le, nem kellett órára sem járnom tovább, na mindegy), bezzeg ő fuvolázott (én az ország legprofibb népiegyüttesének utánpótlásában zenéltem évekig), bezzeg ő jogra járt (két közgazdászdiplomám van, az tényleg nem ér annyit :) ).
Ő arra emlékszik, hogy én zseni voltam matekból, meg hogy mennyi könyvet elolvastam, mindig velem piszkálták, hogy én vagyok a bezzeg.
És nekem a szüleim mindig hoztak a nagymamáékhoz túró rudit, amit persze ők is kaptak tőlük, de otthon sosem.
Hát igen, a gyerekkori bezzegek mély nyomot hagynak az emberben…
