Eltemették M-et.
El sem hiszem, hogy az a kedves mosoly, az a végtelenül jó szív, az a kisportolt, szép alak mind egy kis kerámiadobozban van bezárva.
Nem bírom felfogni, hogy nincs többé!!!
Közel százan ottvoltunk a temetésen. Pedig alapból magányos farkas típus volt.
Sokan jöttek oda hozzám, és kaptam szívből jövő öleléseket, tudták, hogy az én szívemben ő különleges helyet foglal el.
A testvérei nagy részével évek óta nem tartotta a kapcsolatot, szerette őket, de csak távolról. És ők most csodálkozva néztek, hogy hány embert értesítettünk, hány táncos jött el, hány zenész megemlékezett róla a táncházban, vagy a hírlevelében, vagy akár nekem facebookon, hány kollégája jött el, akik kiválogatták az M. tördelte, tervezte könyveket és a nyomdában egy sarkot a műveinek szentelnek.
Készítettem egy albumot tele a vidám fotóival különböző tánceseményekről, sétáinkról, belemásoltam a megemlékező leveleket, amit az ismerősei nekem írtak róla, ezt átadtam a testvéreknek, a nővére száján kicsúszott, hogy a többi testvérei ebből talán egy kicsit megismerhetik M-et. Most. :(
Volt olyan diáktársa, aki pontosan 20 éve halt meg ugyanígy agydaganatban és M. mindennap átjárt hozzá és ápolta, segített neki. A sors kegyetlen játéka, hogy ő is abban ment el. :(
Köszönöm, hogy ismerhettelek!
Köszönöm, hogy szerettél!
