Nehezen fogom fel a történéseket. A túlórázást, a hirtelen sok embertől jövő sok ingert, Kollegina lelkes csacsogását, amit szeretek de most nagyon fáraszt hogy koncentrálni kéne, az új főnök más mentalitását, az egy hétig fel nem dolgozott többszáz levelet, a millió megbeszélést, a gyerekkori barátnőim apukájának halálát, a kedves takarítónő férjének halálát, a céges takarítónőnk borzalmas műtétjét, az exfőnököm csicsergős telefonját amiben kíváncsiskodik, Ba lelkes körbeugrálását az egész síelés alatt, ami után rámzuhant szombatra a magány és elhanyagoltságérzés és bánt, hogy nem tudtam kiélvezni a szép helyet, ahol síeltünk, mert állandóan csak aludtam (igaz, előtte a fájdalomtól hetekig nem) és ez most így sok.
