Gyönyörű ez a tél, nem emlékszem hasonló szépségűre. Imádom a fehér utcákat, a hókupacokat, a narancssárga kis pontokat, ahogy a főkefések söprik a várost.
Pénteken elmentem táncolni, ahol aztán nem is éreztem jól magamat, pedig egy fél évet vártunk rájuk. Aztán többen elmondták, hogy milyen horrorisztikus lesz a Busójárás, mert hideg (szeretem), tömeg (békávézom, nem tud megijeszteni), bekormoznak, megütnek, mittomén.
Ba értemjött (ő is vitt), de inkább hallgattam a rémhírekről, neki anélkül is az volt az elképzelése, hogy ő a hétvégi programomhoz csak sofőr lesz és a kocsiban megvár, amíg én egész nap táncolok.
Szombat délelőtt elment ugye gitárórára, ami szent, aztán kettőkor el is indulhattunk a hóátfúvásos, fél Dunántúl lezárva hírű útra. A táj gyönyörűség volt, végeláthatatlan hómezők, fehér dűnék és hullámok, rajta a lemenő nap árnyalataival. Lefotózhatatlan és nagyon giccsesen szép.
A fehérséget tarkították az árokban landolt autók, trélerek, tényleg jeges volt az út.
Még a sztrádán mi is megláttunk egy külső sávba belógó totálkáros autót, megálltunk, a srác jól volt, autómentőt épp hívta, mi meg szóltunk az autópályakezelőnek, hogy a jeges utat egy kis olajfolt is nehezíti.
A pocsék útviszonyok miatt előbb a szállást foglaltuk le egy közeli faluban. A pincér panaszkodott is, hogy ítéletidő, délután még áram sem volt.
(Aki ismer, az itt felröhög.)
A helyi finomságok elfogyasztása alatt kisegítettük a szomszéd asztalnál ülőket lázcsillapítóval, a pincér végig traktált minket, hogy ne merjünk Mohácsra indulni, mert ottragadunk, mínusz tíz fok és jég és hófalak és talán csak a zombi szó nem hangzott el, minden más elrettentő igen, és bár odafelé is azon az úton jöttünk, inkább Pécsre mentünk be havas várost nézni, romantikusat sétálni.
És láttunk dóm bejáratát védő hókutyát:
Ez még szebb, mint az én hómadaram. <--link
Visszaérve jól kibélelt rumos forró csokit ittunk, már nem fáztunk.
Este elővalentin-napi ajándékot is kapott Ba tőlem, nem ecsetelném... Ja, kapott csokit is. Én meg tőle az egész hétvégét szállásostul, ételestül.
Éjjel egykor ébredtünk az exe smsére, ahol sok boldogságot kíván valentin-napra, próbáltam nem kiakadni, csak felhívni Ba figyelmét, hogy a szakítás után évekkel és a szeretői státusz abbahagyása után fél évvel, rólam tudván hajnali egykor a szerelem ünnepén ez elég szánalmas, miért nem keres valaki mást, majd átölelkezve elaludtunk.
Másnap tartalmas reggeli után átrohantunk (a tökszáraz úton) Mohácsra, egy órát táncoltam a főtéren remek zenére, sok-sok emberrel, csak úgy párologtunk a hidegben, de a nap sütött, jókedv egész nap.
Aztán minden sarkon népzene, percenként 3-4 busó felbukkanása, akik barátságosak, fotóztatják magukat, meg pikáns gesztusokat tesznek, volt aki a kezében lévő fa eszközökkel, volt, aki simogatott, ölelni akart, simulni, volt aki hamuval szórt le, valaki lespriccelt, összekócolt, de vidámság, kereplés, kolompolás, finom halételek, édességek, mindig program valahol, lejártuk a lábunkat és nagyokat nevettünk egész nap, meglestük az átkelést, a koporsó vízbedobását (képzelem, hogy unhatják a délvidéki halászok, hogy minden évben leküldünk nekik egy koporsót), megvártuk a máglyagyújtást, nem kellett altatót bevenni este.
(Nem, ez a lányka nem én vagyok.)
