Szóval: ezt az életformát TE választottad magadnak. TE vagy az, aki foggal-körömmel küzdesz az ellen, hogy közel engedj magadhoz valakit és legyen egy társad. Nem szexpartnered, hanem párod. Lehet magyarázni ezt a "nincs monogám ember" dumával, de ez önámítás. Amíg csak szeretőket tartasz, addig igenis el kell fogadni, hogy az ünnepek, a hosszúhétvégék, az esős napok miatt elmaradó programok miatt egyedül maradsz. Nem magányosan, csak egyedül. Meg kéne tanulni egyedül maradni magaddal...jó társaság vagy, nekem elhiheted.
És ha drpr ennyi idő alatt nem bírta bebizonyítani Neked, hogy képes és érdemes vagy egy párkapcsolatra, akkor ideje mást keresni. És nem baromságokkal takarózni és hülyeségeket beszélni/írni. "
Nekem úgy tűnik, nem érted...
1. Az én nézőpontom szerint a magány nem kizárólag a párkapcsolattól függ.
Illetve ha magányosnak érzem magamat, akkor nem az élettárs-férj a megoldás. Az sem, hogy csak azért vagyunk egy nem igazán jó kapcsolatban, mert különben egyedül lennénk. <-- Erre én is csak exPasi után jövök rá...
Tizenévig együtt éltem férfiakkal (mindig eggyel, hihi), és mellettük is voltam magányos.
Nekem nincsenek testvéreim. A szüleimmel a viszony ismert, Apu eddig is ezt csinálta, Anyu csak 3-4 éve kontráz rá. A barátaimat nem zaklathatom állandóan, hisz ti kapcsolatban éltek, velük is kell lenni, nekem is ez a prioritásom...
2. Ha nagyon akarok, mehetek emberek közé, és lett volna programom, de azt nem éreztem vonzónak annyira, hogy ezért akár a kocsit beindítsam...
3. Keresek társat. 2,5 éve mentünk szét exPasival, azóta volt Doki, aki el is akart venni (mind részegen, mind józanon :D). Megöltük volna egymást, mert én egyenrangú kapcsolatot képzelek, ő meg istenítést vár. Utána jött Lánylelkű, akiről ismert a szitu: egyik nap még csomagolt, hogy hozzám költözik, és boldogok leszünk, a másikban visszatért okoskához. Ott már eléggé megroppantam. Aztán tavaly ősszel a srác, akivel szinte minden éjjelt végigbeszélgettünk (ohne erotika), majd közbeszólt volt barátnő egy becsúszott bébivel... Aztán idén nyáron Taxis, aki egy tündér, és még a tesójának, anyukájának is bemutatott, nagyon megkedveltem. Aztán szép lassan belekötött abba is, ha köszöntem, nem értette, miről beszélek. Nem volt okos, na. Szét kellett mennünk. Szerintem ez átlagnőnek elég lenne 2,5 év alatt "komoly-kezdeménynek"... :)
4. Komoly keresése: ha lehet, nem neten. Nem hiszek benne, az utolsó randivonalas, gyermekeianyját kereső egy órán belül a mellemet akarta fogdosni épp múlt hétfőn, pedig aszekszuálisan viselkedtem, bakancs-farmer-dzseki volt rajtam... Nem az első "feleségetkeresek" hirdetés feladója tett így. (Elküldtem a pikszába.) Tegnap leiratkoztam az oldalról.
Az életből jöhet taxis, sporttárs, kolléga, régi ismerős, volt évfolyamtárs, az más... :)
5. Szeretők: két lehetőség van: vagy két komoly között nem csinálok semmit, és az a fehérmájúságomnak sem tesz jót, nomeg kiéhezve leadom a szintet, és bárki karjaiba omlok, akit komolyan gondolok (összekeverve a testi vonzalmat a lelkivel).
Vagy nem savanyodok be, és akkor szeretők vannak. Helyén kezelve. Ők a testiségre kellenek, arra, hogy szórakoztassanak, nem mellesleg sokat tanulok tőlük. Amíg nem perzselődöm meg lelkileg, addig mehetnek. De ők NE maradjanak ott éjszakára, és érezzék, hogy nem lelki segélyszolgálat vagyok. Illetve most már becsülöm magamat annyira, hogy megalázós (mindig késő, állandóan lemondós) kapcsolatokba ne menjek bele. Vékony mezsgye, próbálok lavírozni rajta.
6. Nagyon rossz érzés egy főre főzni, mint tegnap tettem. 2 évig nagyon élveztem ezt az életmódot, hiszen sosem éltem egyedül-szabadon, most valahogy úgy jöttek össze a programjaim, hogy nem jöttek össze, ezért bosszant, hogy egy csomó szabadidőm van (idén még több, mint tíz nap szabim, amit hiába veszek ki, ha úgysincs különösebb dolgom...)
7. Drpr: néha vannak kétségeim, de az elborult dolgaimat már nem csinálom, ergo segített.
Magamban is remekül ellennék, HA TUDNÁM, hogy este van, aki hazajöjjön, van akit várjak, hogy tudjam, hogy ha eltűnnék, valakinek azért feltűnne pár nap után...
8. A magány-érzést inkább egy vissza-visszatérő lelki betegség hozza elő, mintsem a konkrét gond, hisz ismered az életemet, egyébként remek, csak néha nem bírom élvezni... :S
9. Túl sok negyvenes-ötvenes férfi gondolkozását meghallgattam a monogámia-témáról, ezért nem hiszek benne. Huszon-harmincon innen még van, följebb nincsen. Illetve a legtöbb nő hiszi, hogy van, többek között a saját férjéről, aki mellesleg fent kószál a neten nagyondiszkrét kapcsolatot keresve. Nézegetek néha iwiw-feleség-oldalakat, vagy látom apámat, nagyapámat, nagybácsit, unokatesó apját, a sporttársak között párukat, két kollégáról tudom, és ezek csak azok, amikre fény derült... Sok minden vette el a bizalmamat a férfiakban, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretnék otthon harmóniát és gyerekeket. Juj, azt nagyon. :)
(Következő, vitatható kérdés, hogy én alkalmas vagyok-e monogámiára...) :))))
10. Az a dilemmám most, hogy gyerek, vagy nem. Ha nem, akkor mehet így tovább, ha igen, akkor SOS le kell ezekről mondjak, és hinnem kell abban az emberben, akit páromul választok. Ez világos. A döntés még nem.
Beszélhetünk a témáról, ha akarsz, bár szerintem így már világosabb... :))
