Szerda fél nap szabi, hogy el tudjak menni táncolni Szentendrére, ahol szerb búcsú és két téren is hajnalig tánc várt. És Exkolléga. És Ess is, aki bár még délben előadta a provokálós majdénhozokvalakitahalpiacról dumát, délután már engem akart elhozni, úgy látszik, mégsem olyan széles a kínálat.
Ott ezer ismerősbe botlottam és kicsit fájt a szívem, hogy nem ihatok velük, amikor EK felajánlotta, hogy aludjak majd nála, ne menjek este haza, így jónéhány pálinka mellett szórakoztam és szórakoztattam a helyi öregeket és nyaralásos ifjakat is. Ess pedig dühösen kajtatott utánam, hogy merre vagyok, dehátugye semmi köze hozzá. Reggel is hívott, hogy hol aludtam.
Éééés: EK beprotezsált az egyik legprofibb táncegyüttes vezetőjénél, ősztől mehetek hozzájuk a felzárkóztatóba, igeeeeen!!! :)
Megkértem a tánccsoportvezetőt, hogy az esti bugárkáimat ne tekintse referenciának, mert már nagyon részeg vagyok, de szerinte a b. eltáncolása részegen már maga a referencia. :D
Hajnalban még bedobáltunk a parkolóórába egy kis zsetont (bár a rendszer hülye, mert a hajnalban bedobott 450 Ft-tal reggel 9.25-ig engedte a parkolást hosszabbítani, de másnap kimagyaráztuk magunkat, köszi a parkolóőrnek!!!), majd sokáig aludtunk EK-val. Összebújva. Úgy látszik, én erre bukom. Nem sok minden történt, nem tudom, mi lesz EK és köztem. (Béká szerint szép gyerekeink lesznek. Ha EK-ra hasonlítanak, akkor szerintem is, de nem akarok vele járni.)
Dél felé még megkávéztunk-megreggeliztünk a városban, elmentünk Leányfalura, majd hazafelé azzal szórakoztattam magamat, hogy észak-Pest számomra végre kiismert útjai közül megtaláljam a legrövidebbet. 40 perc alatt értem az Örsre Leányfaluról.
Délután már főzte a Csipet-csapat a bográcsgulyást a városszélen, olyan sem volt még, hogy több lány van, mint fiú. Kaptam fuvart, reggel a Megyeri-, este a Lágymányosi hidat használtuk, arra sosincs forgalom, nem járatódtak még be, hálistennek.
A hegyről látszott a tüzijáték, utána még hajnalig ettünk, sztorizgattunk a diófa alatt (mindig van olyan ottlévő, aki nem járt aktuális történetünk helyszínén, sajnos én is: Görögország miatt maradtam le arról, hogyan sétáltak fel-alá Surányban mindenki kezében 1-1 kempingszékkel), majd a hideg elől bemenekülve a házba még átnéztük az erdélyes képeket.
GörisTimi nem látott másfél éve (szerinte túl durvák voltak az edzéseink, ezért abbahagyta), társasági lény vált belőle és nem nagyon szállt le rólam, hogy hogyan adtam le huszonkilót. Dehát nem adtam le annyit! De.
Az éjjeli lekocsikázást anyuékhoz elhalasztottam reggelre, de mivel Anyutól nem jött az ébredés utáni jóreggelt sms-e, én már a faluban voltam a teleknél és nem mertem lemenni, ne zavarjak.
Azért hittem, hogy apám reggel 9-kor már nem alszik, vezetés közben rácsörögtem. Közben viszont észrevettem a főtéren, hogy a túloldalt parkol, így beálltam mögé, dudáltam, közben a telefont is felvette. Nézzél hátra. Mivan? Nézzél hátra! Nem tudom mi van, itt dudálnak rám! Mondom, én vagyok, aztán gondoltam, a hangomnál valósabb élmény a látványom, ezért kiszálltam úgy mezitláb (ki tud papucssaruban vezetni?), és bekopogtam a kocsiablakon. Jé, te itt vagy? Várj, a telefont még lerendezem! Az én voltam, Apu.
Elmentem vele Pityubához borért, ahol kikérdeztek, hogy mikor megyek már férjhez és elmagyarázták, hogy ki fogok csúszni az időből (én meg nem akartam nekik elmagyarázni, hogy legutóbbi udvarlásnál a fiú csöcsikének hívott, ezért akkor inkább leszbikus leszek, köszönöm), aztán apám büszkélkedett a néptánctudásommal, meg hogy tudok jégkorongozni (próbáltam felnyihogás nélkül végighallgatni, inkább nem magyarázom el neki, miket nem tudok), aztán Anyu még mindig nem morzézott, így megkávéztunk a faluban, bevásároltunk, mire hív, hogy kész a kávé.
Strandoltam velük, aztán délután visszarohantam táncolni agglomerációs községbe, ahol a zenekaron kívül csak Ess-sel sikerült találkozni, aki kifejtette, hogy a halpiacról csak A-t tudta elérni, ő sem jött, hehe. És az iwiwfotóimat nézegeti.
Még siránkozott azon, hogy nincs párja, mire kiabálva elküldtem a pixisbe, azonnal elnézést kért.
Kifejtette, hogy most leülepedett benne valami és rájött, hogy érez irántam valamit. Befogtam a számat, ez hülye.
Kértem, hazafelé segítsen visszatalálni a Megyeri-hídra onnan, konvojban menve egyszercsak lehúzódik, hogy elbúcsúzzon, onnan már ismerem az utat. Még picit utánamentem, mert jobb szeretek Rákospalota felé menni, mire újra félrehúzódik, hogyakkor ugorjak már be hozzá egy pirítósra libazsírral. Aha. Ahhoz meg pálinka dukál, akkor meg már álljon be az udvarra a kocsimmal, akkor meg már ott aludtam, azaz hát mást. De nem kezdem vele újra.
Igaz, szombat estére sötétbenfürdőzést terveztünk, de azt elmosta a vihar. Ígyhát Ess vacsorát főzött nekem, és fél este a kutyát kerestük, aki elszökött közben és meg sem lett hajnalig, de felébredve már ott aludt a hálóban. Hogy két kapun, egy ajtón hogy jutott be és hogyan volt bátorsága a hálóba jönni, még nem tiszta nekem.
Innen üzenném az avenziszosnak, hogy ha hőbörög, akkoris neki volt elsőbbsége, én csak mosolyogva és indexelve álldogáltam, de sem az egyirányúvá váló utca, sem az, hogy ő a belsőbe akar kanyarodni nem változtat azon, hogy alárendelt útról a balrakanyarodó megy később.
Vasárnap már csak Mesterségek Ünnepe, szájtátott táncosbámulás, végre megtalált ékszerkészítő, akire kikerekedett (pesti lányos) szemmel néztem, hogy egy tanyán él Somogyban, ott készíti a szépségeit. Izé, él egy ilyen szép és kedves lány tanyán? És ilyen divatos ékszereket képes készíteni? Néha át kell formálnom a városközpontú nézeteimet.
És végül egy még sosemhallott bók, hisz ez a blog továbbra is lelkem támogatója:
a büféssrác rákérdezett, kérek-e számlát, de szerinte ilyen gyönyörű lány nem lehet APEH-ellenőr. Hangosan nevettem.
