Hamár hülyét kapunk a gyakorlatozó gépek hangjától, a gazdasági vezetőnkkel lementünk a Dunaprtra megbámulni azokat. Csak akkor nem jöttek, amikor ott voltunk.
De legalább összefutottunk ott Illetővel, GörisPével és Céges Félisten tavalyi liezonnal, akivel ott is ragadtunk megtárgyalni, hogy miért romantikus hely az állatkert, ha egyszer szerintem irtó büdös, és hogy én majd parfümériákba fogom hordani a gyerekeimet.
Btw, Müzli kérésére sem tudok sajna tíz olyan illatot mondani, ami hozzám illik, kettőt használok rendszeresen, az egyik a pasibolondítós Kenneth Cole Black, finom jácinttal, tubarózsával, violával és lótuszvirággal, a másik szintén KC-ra sikerült, a reaction, ibolya, dinnye, mandarin nyáresti táncolásokra, sétához.
Ezenkívül lapul még otthon ritkán használt, rózsaszín tüllbe öltöztetett Lanvin Jeanne, ami télen idézi meg a nyarat mindenféle gyümölcsillatokkal, és többre nem is emlékszem, hogy lenne otthon. Pedig van, de biztosan nem jött be igazán.
És azon gondolkoztam éjjel, divatújságlapozás közben, hogy ki is a kedvenc divattervezőm. Egy akinek imádom a munkáit és egy olyan, akit magam is hordanék. Még rágom magamat rajta. Megrögzött elképzeléseim vannak az öltözködésemről mostanában, amit Bé azzal szokott bizonyítani, hogy tökéletes érzékkel megy oda ruhákhoz, hogy ez tobberes. És mindig beletrafál. Néha a méretembe is jobban, mint én magam. Szóval divattervező, Müzli?
//
Este jártam életem eddigi legjobb táncházában. Bár a zenekar késett fél órát és nagyjából csak én voltam ott táncos eleinte, sőt nehezen rázódtak bele a dallamokba, végül ismerős hangszere is előkerült, kéréseink is teljesültek és olyan remek bulit csaptak, hogy a közben 50 főre felhízott tömeg nem akarta elengedni őket, ezért csendrendeleti tíz óra után még kb. egy órát ráhúztak akusztice.
Szünetekben fröccsöztünk és kibeszéltük a világ dolgait, nem mellesleg a kicsit őőőő xarkeverő, és ha nem ő van a középpontban, akkor hatalmas műsorokat csapó Ess is hiányzott. Értsd: nem hiányzott.
