Kollégánk szép mélyen köhög folyamatosan, fertőző beteg napok óta.
De nem megy táppénzre, mert otthon kisgyerekei vannak, inkább bentmarad.
Mi meg szívunk.
Kisfőnököm is köhög már.
Tényleg, de tényleg el kell ezt viselni egy ablaktalan, szellőztethetetlen irodában? :(
Megértem, hogy a kicsik ne kapják el.
De miért mi? Miért a két inszemes babavágyónk? Miért kerüljön be az irodaház szellőzőrendszerébe? Miért a többi szülő vigye haza? Miért bárki is?
Nem lehet tenni ilyenkor valamit? :(
Eddig nagyjából jó munkát végeztem, két ismerősöm kivételével minden okosat meggyőztem, hogy nézze meg az Agymenők (The Big Bang Theory) sorozatot, akár angolul, akár magyarul.
Mind rákattantak és imádják. Mondtam.
Szeretem a szitkomokat, főleg hogy neten könnyen elérhetőek (indavideó, nem is kell letölteni a gépre) és bármelyik napszakban (általában éjjel) van 20 percem nyújtás, főzés vagy körömfestés közben, bekapcsolok egyet.
A színészek meggyőzően geekek, a szituációk életszagúak, a karakterek kidolgozottak és szerethetően őrültek, a meghívott vendégek Stephen Hawkingtól IT-gurukon, híres fizikusokon, űrhajósokon és színészeken át találóak és meglepőek és vagány hogy bevállalták, az utalások az amerikai popkultúrára izgalmasak és érdemes utánaböngészni néhány utalásnak. Nekem sok új infó jött le az USÁ-ról és a tudományos újdonságokról is.
És persze vicces, de nagyon.
Óvatosan ki merem jelenteni: még a Jóbarátoknál is jobban szórakoztat.
Ezt meg valaki játssza már velem:
Az érett nő - fiatal férfi régen példája:
Weöres Sándor - Fairy spring
Hirtelenül felhördül a vén falióra, csörömpöl,
mintha marék szeget ejtene szét a sarokban; utána
csend szalad össze a hűvös, függönyös-árnyu szobában,
míg odakinn az esőtlen nyár vörösíti a kertet.
Díványon heverészve a borzas vad kamasz úrfi
szép nevelőnőjét simogatja, hanyatt dül ölében,
álmos pillantással a nagylány-arcba tekint föl
s az leragyog rá holdsugaras-gyengéden, anyásan:
“Pólyababám, szuszogó csöppségem, kisfiam! az vagy?”
Rámordúl a suhanc: “Áruld el, arany kazal, édes
jószagu szőke takarmány: mért gondolsz te kölyöknek?”
Ő kacag: “Annak örülj, te szamár, ujjadra csavarhatsz,
aztán majd ha nagyobb léssz, nem fekhetsz az ölemben
kiskutya-módra, se csókot nem kapsz, jobb ha vigyázunk,
jó szüleid megtudják és kiröpítenek engem,
buksi, magadra maradsz.” “Ne ijedj meg, hallgat a férfi.”
Új kacaj: “Ezt a titoktartó férfit bekapom! hamm:
volt-nincs!” Cipp-cupp fergeteget zúdít a gyerekre,
míg az a karjai közt rugdal: “Csókod megalázó
lágy puszi mint egy pólyababának.” “Mílyet akarnál?”
“Lassút, csiklandós-harapósat, benne piros kis
kígyó csúszkál.” “Mennyit tudsz te, biz én nem is értem.”
“Megmutatom: hajtsd rám fejedet, Vica, tedd ide szádat.”
”Jaj Gyuri megfojtasz!” “Rossz volt?” “Dehogy, ennivaló vagy,
csak már túllépünk a határon: azért vagyok itt, hogy
nyelvekre s tudományra tanítsalak és nem a tiltott
alma-tudásra. Elég volt, mingyárt kezdjük a leckét.”
Féltve helyét, szorosabban túrja fejét a leányba,
forró öl, ruganyos comb, lágy has rejti az arcát,
domboruló feszes emlők közt felpillog a szemre:
két sugaras kékségen s szíve az urfira árad
mandula-szemhéjból, huncut pillák sürüjéből;
gömbölyded cica-orr és rózsás tejhabos orcák,
lázpiros apró száj, pici fül mely a szőke sörényben
lappang, tündöklő zuhatagban. Dünnyög a fickó:
“Hogy bírsz ekkora bájt két talpacskán fuvarozni?
nem szégyelled a szépséged? hisz’ akárki ha meglát,
rögtön a rámádból kikotorna.” “De Gyurka!” “Nem így van?”
“Erről nem tehetek.” “Hogy mersz járkálni az utcán,
megbolygatni akárki nyugalmát? Egy bika rádnéz,
feldöf! vagy kocsi áll meg s ellopnak!” “Sose félek,
van nekem egy hős udvarlóm, megvéd a bikától
és a betyároktól: na tudod ki?” S a karcsu finom kéz
szórakozottan lejt a gyerek-lábszár üde bőrén,
hajladozó ügyes ujjak, holdsarlós fejü kígyók
lelnek vékony vérvörös ívre: tövis-kaparásra.
“Hol másztál, te majom? Várj, megkenem.” Egy mutató-ujj
óvatosan simogatja sebét, kanyarogva továbbfut
combja közé: ott már a rövid nadrág feszülése
hódol a női varázsnak, emelt fejjel, katonásan.
Erre a szép őrjárat megtorpan, hazaröppen.
Mindkettő hallgat kipirultan. Az ifju tanárnő
fényes fürtjei közt töpreng: — Én rontlak el édes?
Kis bütyök, ágaskodsz, csordultig tűzzel irántam,
hát nem félsz, kan-egér, hogy fölfal a macska? de bírnám
térdem kapcsa közé csomagolni az ifjurat! ó hogy
bámulnál bari-szemmel a vágóhídon, imádott
szép szelid istennőd kimeresztett karmai árnyán,
pusztító forró viharomban, meztelenül tárt
sok titkomba temetve! No nem foglak kirabolni.
Csak szédíts boci-pillákkal könyörögve, barátom,
átlátok rajtad. — S Gyuri méláz: — Combod a párnám,
közte a furcsa boszorkányüst, hol a kisbaba készül,
átsüt a szoknyádon: tudom, abba merítik a rücskös
üsthabarót a nagyok, kedvenc párnámba lövellnek
undok taknyot, akár rózsára csigák. Tegyem én is? -
Kúszik a mellre, s a nyáriruhás nagylány sima karján
siklik az ajka s a gömbölyü vállba harap. “Gyuri, ez fáj!”
“Van már itt régibb csunya kék folt.” Elpirul Éva
és emlékezik: — Ott ragadott meg a szörnyü szakállas
tegnapelőtt, s röhögött, én sírtam, forrva dühömben:
tűrje szegény fizetett nevelőnő, senki cselédlány. -
“Szekrény sarka nyomott meg…” Nyakba fogódzik a lurkó,
dönti hanyatt a kisanyját, ráhasal, összefonódnak.
Éva susog: “Bőrödbe se férsz már? bolygat a véred?
mit tegyek én veled, őzike? Megbánod, Gyuri, baj lesz.”
Reszket a kisfiu: “Vallj őszintén: már te csináltad?”
“Ezt nem kérdi a férfi a nőtől. Hogyha kiváncsi,
megpróbálja: a hölgyike hagyja-e?” “Éva, te hagynád?”
“Majd ha nagyobb léssz.” “Azt hittem, tündér-liliom vagy,
álomi szépséged sose adnád durva dologra.”
“Hát mit akarsz, mit ölelgetsz?” “És nem fáj az a nőnek?”
“Hogyha szeret s szeretik, nem fáj.” “Nagyon élvezed Éva?”
“Fogd be a szád, ördögfülü, hadd babráljon az ujjam
boglyas barna hajadban. Dugd ide gaz pofikádat,
szikra-szemet, meszelő szempillát: addsza, cseréljünk…
Csak fiunak lehet ennyire lányosan-angyali képe
mintha zománcból volna; maholnap serked a bajszod,
sért a szakállad, s vége. De máris ritka pimasz vagy.
Kérlek, sós-zsák, szállj le hasamról, vagy legurítlak.”
Tört szeme sírósan-nevetősen nézi neveltjét,
félti saját vágyától; most nem ijeszti a botrány
és kidobás: de remeg, hogy örökre olyat rabol el, mit
vissza nem adhat. “Lázas vagy, Vica, éget a bőröd.”
Ő leborul, zokog: “Ezt te nem érted! Hagyj egyedül, menj!
Nem volt senkim a föld kerekén, melléd idevettek,
kényeztetlek, mint esze-nincs kotlós a csibéjét,
majd bűnhődöm is érte… “Ne bőgj, anyatigris, enyém vagy.”
Férfi-fölénnyel, felmérőn végigtapogatja,
fejjel lendül a szoknya alá; zárt térd löki vissza:
“Jaj de piszok vagy, mint egy felnőtt! Kedves okos kis
pajtásom hova lett? eltűnt, én megkeresem most,
itthagylak, megyek.” “Üss szájon, de maradj.” “Nesze mocskos.”
”Úgy szeretem pofonod! repülő puha könnyü kezed van.”
“Kaphatsz még, ha komiszkodsz.” “Adj csókot.” “Kifogyott, nincs.”
“Nem baj, majd adok én. Légy szállt a füledre, hiába
bújsz tenyeredbe, kisasszony, egész dongó-sereg ott ül
álladon és nyakadon. Ne vihogj!” De a nő alig érti,
másra figyel: lelkében vén banya hangja rikácsol:
— Bestia, szajha, utolsó! ezt a szegény nyomorultat
fölpiszkáltad s cserbehagyod, forduljon a hájas
trampli mosónéhoz, ványadt köhögő szobalányhoz,
vagy könyörüljön rajt egy harcias éjjeli lepke!
Most már törlőrongya legyél, vagy megbetegíted,
aztán bármi csapás ér, szenvedd el: te okoztad. -
Elködösül a világ a szemében. Fogja az úrfit,
meghömpölygeti, rázuhanó testtel beborítja,
gyűri a lába közé: “Jaj pólyababám, ne utálj meg!”
S bimbók közt leszorítva, folyondárral lenyügözve
fekszik az ifju hanyatt a leány eleven lugasában,
megszédülten, ijedten; s Éva nem engedi el már,
földanyaként, ki szivéből szül fiat és vele alszik,
elnyeli síkosan és szorosan gyürüző melegébe,
fürtjei csiklandozzák, hullámozva-lökődve
őrli tapadt öle, könnyű tompora, hinta-csipője.
Lát a fiú dúlt, izzadt, fulladozó, idegen nőt,
lát a leány megszeppent, s elpityerült gyerek-ajkat,
édeni létben holtrasebezve kiáltana; csak néz,
összecsapó hullámokon ingó tágrameredt szem.
(Nemrég vette elő csakazolvassa.)
---
Vagy Benjamin Franklin, aki a barátainak, levélben is javasolta a minél öregebb női szeretőt, a milfek előnyeit ecsetelve.
---
Vagy épp Putifárné, de az ugye nem jött össze, de tuti van még a Bibliában, gondolkodom.
(Itt jegyezném meg, hogy még mindig nem birkóztam meg Thomas Mannal.)
---
Colette: Chéri. Állítólag saját tapasztalat. (Film Michel Pfeifferrel, sajnos nem láttam.)
---
Manapság meg minden második 40-50 körüli sztár kavar fiatal pasival. És ez így van jól.
Neeem, nem személyes érintettségből böngészem a témát. :D
Majd még Izmos is felébredt cseten éjfélkor és én sem vagyok az, aki képes hajnali kettő előtt elaludni. Amivel egy baj van: ötkor kellett volna kelnem, torna. Úgy szédültem, hogy felkeltem és visszaájultam, nem volt lelkierőm felöltözni, bkv-val világvégére cipekedni, ott átöltözni, tornázni, mosakodás, tisztálkodás, smink és kilencre beérni dolgozni. Egyszerűen nem volt erőm, bagoly típusnak nem való reggel a torna. A beszéd. A gondolkodás. Semmi.
Haragszom magamra, este 3 óra nehéz tánc, nem ártott volna alapozni.
20éves mindig zseniálisan megtalálja azt a percet, amikor lekapcsolnám a villanyt.
Idei rejtélypasijaim, T és Izmos is bejelentkezett ma, T hívott, képtelenek vagyunk közös időpontot találni novemberig, Izmos átjött az irodába és csacsogott és óhaját fejezte ki némi folytatásra.
---
Ma nem bírtak a lentiek egy ügyféllel, engem akart. Utálom és nem vagyok köteles beszélni vele, de nagy a szívem, banyek, lementem. Sírt a nő, meg sajnáltatta magukat, meg plasztikusan elmesélte az orvosi kezelés részleteit, meg már segítettünk neki, de most töröljük el a hétszámjegyű tartozásukat, mert a bank nem veszi vissza teherrel a házukat, ők most kunyhóba fognak szorulni. Én hülye minden hasonló híradóhíren pityergek, ő meg nekem nagyon, hát felírtam az adatait. Majd gyanút fogtam, valami nem stimmelt. Rájukkerestem a gugliban. Aztán az ingatlankomon.
Százmilliós házban élnek, tízszer akkora luxusházban mint a lakásom, ház előtt új Merci, ahogy kell. Hát hogy ilyen pofátlanul apellálnak a jóindulatomra!!! Visszaadtam nekik: továbbítottam a témáért felelős igazgatómnak a talált oldalakat, hogy tudjon róla. Hívott, ahogy meglátta. Hogy sokkolta. És így is fogunk eljárni az esetében. A jóindulatommal ne szórakozzon senki!
---
ŐH táppénzen egy hete, de el nem árulná, hogy van, mi volt, csak engem nyúz.
---
Láttam egy futót a környékünkön, aki úgy fut mint Breki amikor kihúzzák a mozgató kezet belőle. De le a kalappal, fél óra múlva megint arrajártam és lazán bírta. Pedig fárasztó lehet így futni.
Ugyanitt igény mutatkozik tusfürdő-, esetleg testápolótippekre, ha napi több liter folyadék, zsíros kaják mellett is irtó száraz, viszkető a bőröm, bármilyen tusfürdővel és testápolóval. Talán van még, amit nem próbáltam. És amitől nem ragad rám egész napra a nadrágom, harisnyám. Köszi!
Összegyűltünk kávézni a túl gyorsan növő hajú kolléganőkkel a konyhában. (Mondom, nagy cég vagyunk, minden akad!) Igen, ez is okoz problémákat, főleg sűrű hajfestés, hajvágatás és mi a fenét kezdjek ennyi hajjal témákban.
Én eljutottam oda, hogy nem férek bele a hajcsatjaimba, sálak és felhajtós gallérú bőrkabátom miatt kontyot sem tudok, copf is beleakad, leengedve a dunai szél nyomja az arcomba, szemembe, szóval ideje levágatni 20 cm-t. Kuponvadászaim, lassan egy fodrászosat kérek szépen.
Bár legendás, hogy nem szeretem a zöldségeket, de ez egyébként nem igaz. Utálom a brokkolit, kelbimbót, uborkát, a szagától is undorodom a karalábénak, karfiolnak, káposztának, de tonnaszám eszem paprikát, hagymát, paradicsomot, padlizsánt, avokádót, főzelékeket, nem fejessaláta-alapú salátákat, párolt borsót, vajbabot, kukoricát, zöldségkrémeket és főleg lecsót.
Ma fél egyig terveztem aludni, de egy autóriasztó idegesített (nem a hangja, hanem hogy nem az enyém-e, mert akkor ciki a szomszédok miatt), szóval ha úgyis lementem, tettem egy bevásárlókört. A zöldségesnél hét féle gyümölcsöt vettem, mert hetek óta változatos gyümölcssalátákat dobok össze (azaz összekockázok 3-4 félét és villával elmajszolom), beugrottam a szülőknek is vinni, nem láttam egy hónapja apámat, ott beszereztem helyette friss diót, háztáji paradicsomot és pálinkát apám zseniális kotyvasztásából, kaptam friss sk lekvárt, sk lecsót, sk paradicsompüréjükből sk parilevest, még rántotthusit is kaptam, amit magamnak nem csinálnék, úgyhogy mire az ébresztés megszólalt, már indultam haza.
Fáradt vagyok, a munkámmal nem végeztem pénteken és egész hétfőn a gépemet frissítem bent, így nem tudok dolgozni, még több felhalmozódik, az estére tervezett öt programból sikerült a színház, TCsV exkolleginával a dumálás, ha a piálást halasztottuk is, a fellépésmegnézés, mert késtek 3 órát így odaértem időben és be is lógtam ingyen, táncoltam is éjjel és még segítettem a csini fiatal táncos külföldieknek eligazodni. (Érdeklődőek voltak, bár az "in your town" a kérdésükben kicsit szívenütött, hiába Budapest egy nagy falu, tele ismerősökkel.)
Ja, éjjel vezetve jöttem rá, miért kapcsolja ki az agyamat a vezetés: egész nap közelre bámulok, monitor, papírok, könyv, kézimunka, és ha belegondolunk, akkor nem sokat nézünk távolba, utcán a járdát, tömeget figyeljük, metrón max. két méter a látótávolság, sosem nézünk messzire. Vezetés közben igen. Meg egyébként is egy rendezett rendszer, szabályokkal, logikával, én azt szeretem, megnyugtat.
Akkor most indul a nap.
Tegnap fél nap szabi, munka után relax tanfolyam édes tanulótárssal, aztán este első őszi nagy táncolás, ahol úgy tűnik, elszoktam a néptől, mert mindenki halálosan idegesített. És (mivel zseniális képességem van arra, hogy ne mutassam, mennyire nem érdekel*) végighallgattam a nyári élményeket, meg a gyerek előző tanárának aktuális sztorijait, de oda nem az emberek miatt megyek, csak csendet akartam, zenét hallgatni és ugrálni.
Na ezekből az utsó megvolt, egyszer roppant meg csak nagyon a lábam, de a legtöbb mozdulatra fájt. Ez van.
Aztán beszéltem szintén nagyvállalati dolgozó cimbivel, akikél hamvábaholt a külsős projektemberek ténykedése, nálunk is ellenállásba ütköznek nagyon. Mintha ugyanannál a cégnél dolgoznánk.
Lemondtam egy ehavi fél napos tanfolyamot, erre az oktató is inkább áttenné, hozzám akarja igazítani a dátumot. Hát, köszi.
Már a zöldségesnél is kedvezményt kapok, kevesebbet ütnek be. Pedig előtte a srácot felmászattam a dinnyehegy tetejére, mert a legfelső tetszett, nyilván.
Ma szívás van a cégnél, mindenki rámborítja a feladatokat, másik cég hp-ja is, aki ezzel költséget is ver ránk, amikor már kávéra sincs pénz, a főnökömtől nem kér engedélyt (nem is kapna), majd nagyvonalúan megjegyzi, hogy csak egy fél nap meló és ráér két héten belül. Amikor egyébként is dupla melót végzek. És nem is egy cégnél vagyunk. Ma balek voltam, ilyen erőszakosságot rég láttam errefelé.
És feltartanak (ők már nyilván ráérnek, a munkát átpasszolták rám) és nincs két perc csend és leteszem a telefont, de a kért adatot be sem tudom írni, már beszélnek hozzám és figyelmet várnak és nincsenek tekintettel semmire és még rászólni sem lehet, mert nem ugyanaz a két ember, hanem harminc. A munkám legnehezebb része nem a sok szerteágazó feladat, hanem hogy mindezt folyamatos ingerek közt, tucatszor félbeszakítva kell végezni, nehéz felvenni a fonalat percenként.
És akkor az informatikus majdnem rávett egy olyan megoldásra valami it-gondnál, amitől annyira megüthetem a bokámat, hogy a főnököm nem tud megmenteni. Ha Nagyfőnök nem tudja meg, mire akar rávenni, nagy eséllyel „jóhiszemű balfszság" miatt ki is kirúghatnak.
Ezért is mondtam el a főnöknek, ne legyen bajom belőle. De elegem, az van.
És akkor nyúz egy ismerős, hogy húzzak ki vele külföldre és egy másik is, és igazából nem akarok járt utat járatlanért, de hálás vagyok a Bétervekért.
A nap fénypontjaként már a freeblogos blogom sem elérhető. Ez fáj a legjobban. Sokat, nagyon sokat adott, hogy leírom magamnak az életemet, hogy merre vezet az utam, merre fejlődtem én, az életem. Ide elmentettem visszamenőleg, jó lesz később olvasgatni, most is meglep, mennyi mindent elfelejtek.
*Emiatt a képességem miatt keveredek aztán olyasmibe, mint legutóbb egyébként kedves ismerős már el is hívott az ezocsodagyógyító kezelésére, mert addig egy percig sem mutattam, mekkora segghülyeségnek tartom. Aztán győztem kifogást találni, miért nem fizetek ilyenekért.
Hajnalban keltem, munkaelőtt világvégén tornáztam.
És a szopás:
A gyógytornászom szerint lehet, hogy elszakadt, amit odavarrtak, azért ilyen szar állapotú a térdem. :( Újabb műtét? Még egy olyan fájdalmas fél évet nem nyűglődök végig!
---
A tornán kiszúrta egy lány a futócipőmet, ő sem érti, miért nem mindenki ezzel a kimondottan futóknak kitalált cipőben kocog, miért kétszerennyibekerülő drága nikeban.
---
Péfiával este megegyeztünk fbookon, hogy ami a nyaraláson történt kettőnk között, az ott is marad. Nem beszélünk róla a minket állandóan faggató Pépárjának. Akármi is történt. Hehehe.
Aztán szüleim hazatértek, tehát minden fbook információt felfedezett Anyu, ami fel sem tűnt, új párok, jippi.
---
Azt írja a horoszkópom (biza!), hogy a hosszú és jó életet nem évekkel, hanem élményekkel és megismeréssel mérik.
Ez tök találó közhely.
---
Vettem színházjegyeket. Ez azért említendő, mert idén úgy jártam sűrűn színházba, néha heti háromszor, hogy két ügynököm, Bé és TCsV exkollegina vásárolgatta felváltva, nekem csak a naptáromban kellett helyet csinálnom hozzá. Cserébe ma belehúztam, örülök.
---
Na és akkor péntekre ÖT programot sikerült kitalálnom. Ötöt. Ebből négyre feltétlenül el akarok menni. Egyidőben lesznek.
Majd segít eldönteni, mennyibe kerülnek.
Ma estére nem várt félszázezres kiadásom akadt, így hónap végéig izgalmasan húzom ki. :S Sorban a második hónapot kalkulálom el, mi van velem?
---
Újkolléga meghívását visszautasítottam ma ebédre. Ez persze felvillanyozza, fél délután nálam lógott, hogy tudom-e, mennyire felkeltem az érdeklődését, ahogy nő ritkán szokta. Hát, én meg jól szórakozom, de ezt el is árulom neki, meg jelzem, hogy anno lett volna esélye, de elszúrta. :) Szerinte a pasik körbezsonganak és tisztában vagyok, meddig mehetek el, és ügyesen kezelem a figyelemfenntartást. :D
---
T megkért, hogy ha van jó program, gondoljak rá és hívjam. Ez a modern randizás csajokkal? Ha van program, hívhatom?
---
Aztán egy régi kolléga hazajött a Nagy Utazásról, munkaután öt órát szórakoztatott fotókkal, irtó szép helyeken járt. Aztán nyomulni kezdett, lásd még: miért nem szeretek heteró pasikkal haverkodni, vagy nyomulni kezdenek és így is, úgy is ciki a végén, vagy azt hiszik, hogy tetszenek, de nem akarnak komolyat, ezért irtó hülyén viselkednek, nehogy azt higgyem, amikor nem is akarok semmit tőlük. Gr.
A pasi aranyos, humoros, bókol, de fiatal és nem marad az országban. (És velem fiatalos életérzése van, no, ezt ki fejti meg?)
...már minden összefügg mindennel és Péfia mesél szüleivel közös ismerősről, amit nem tudtam, és 20éves anyjának kolléganője meséli 20évesről, hogy mindenre nyitott és bevállalós fiú, amit tudtam kölyökkora óta.
...nem bírok elaludni. Néha baromira idegesítem magamat.
...vagy képtelen vagyok felvenni a fordulatszámot a nyugihétvége után,
vagy elveszett a vérnyomásom, pollenszezon vége után és ömlő esőben kijött úgy az allergiám, hogy gyógyszerek mellett is viszket az agyamig, meg a bőröm, meg kiesik a szemem, szétrobban a fejem, nyom a mellkasom és elalszom.
És akkor már negyed éve nem jár a bkv erre, úgyhogy gyalog kell menni a metróig, meg onnan, ugye, amikor botorkálni alig bírok.
Nem az én napom, esti program kukázva, aludni kell.
