Egyik este nyolckor ebédeltem munka közben (ha a mandarinmajszolást lehet reggelinek nevezni), ami nem biztos, hogy diabétesz mellett okos gondolat, kezd betelni a mindenem. A következő terápiás időpont januárra volt, hát ezzel így nem sokra megyek. Hisztiztem kicsit, kaptam november végére 50 percet. Hétközbenre már nem merek programot szervezni, de nincs is erőm programokhoz.
Még 13 nap szabim van bent és egy új vezető IS fölém került a többiek mellé, aki azonnal megkérdőjelezte, hogy kivenném év végén (az éves zárás után, ameddig nem is tudnám), szóval a gyomrom a torkomban volt. De végül kivehetem.
Leültünk beszélgetni és bő negyed évszázad munkában töltött idő után végre valaki megkérdezte, hogy mi tudná segíteni a munkámat.
Tőlem ilyet sosem kérdeztek.
És ezt jó útnak látom, végre valaki minimálisan figyel rám, nem csak ömleszti a feladatokat.
Kaptunk 14% fizuemelést, szuper, szóval a januári felmondást egyelőre elodázom, meglátom, lesz-e valóban változás.
Írok szépen Kócos segítségével pro-kontra listát, mert a rugalmasan alakítható munkanapom meg a kialakított normális munkaviszony úgy kb. többszáz emberrel (mínusz a néhány hülye) jóideje visszatart. (Nekem sok meló idegen helyen, idegenekkel kialakítani a megfelelő hangnemet.)
Egy hobbihavernő megkérdezte, hogy mit szól a panaszaimhoz az igazgatóm: én soha nem panaszkodom neki. Soha. Szóval a környezetemben tudják, de a főnökeim nem.
Hülye vagyok, tudom. Utálom a főnöknek rinyálósokat, pedig látom, hogy ők mindent elérnek, kevesebb munkát, több pénzt.
Már ezért is szarul érzem magamat, hogy új embernek mertem megemlíteni, hogy sok.
Közben találtak valamit a maradék pajzsmirigyemen, ami nem göb és nem ciszta, ellenben lehet rák, ezt kétszer már eljátszottuk, holnap lesz a harmadik biopsziám. Nem túl kellemes, amikor a légcsövet, meg mindent ott félretologatnak és óriási tűvel nyakonszúrnak párszor, ott nagyon vérzik.
Nagyikám 60 év után kórházba került, oda rohantunk be hétvégén, Anyu öccse nem látja el rendesen, most megy a kupaktanács, mi legyen vele.
Apu állapota rosszabbodott a neurológusa szerint, ezentúl ne hagyjuk soha egyedül!
Fogalmam sincs, mi lesz, gyomorideg, mert még nem volt elég. (Igen, az az apám, aki soha nem cserélt rajtam pelenkát, meg lejáratott mindenki előtt. Átkozottul nehéz rávenni magamat, hogy a támasza legyek majd. Ma reggel is hánytam.)
Egyik hétvégén egy bevásárláson kívül el sem hagytuk Kócossal a lakást, kimerülten aludtunk, amikor épp nem főztünk, sorozatoztunk, meg fonalat gombolyítottunk, mert egyik hobbitársnak készítek (szerénytelenül állítom, hogy irtó szép) apróságokat. Kócos ilyesmiben jó partner, bár nem hiszem, hogy az ő korában fonalgombolyítással képzel egy izgalmas hétvégét.
Utána csütörtökön háromig míting, utána életemben először lecsúsztattam két órát a soknapi túlórámból, irány a vidéki panzió a lányokkal. Névnapoztunk, pihentünk, én kb semmit nem alkottam, de azt vidáman. Legalább volt három jobb napom.
Mostanában valamiért mindenki úgy érzi, jó hobbi sértegetni, vagy így is alig van helyem a többiek szétrámolt cucca miatt a panzióban, de húzzam már össze magamat, a kedvenc adventi menüs éttermem kétszer bicskanyitogatóan kioktatva hívott fel, hogy rosszkor rendelek, mert teltházuk van (evésidőben??) és nem szállítják ki, máskor rendeljem meg egy nappal korábban (amikor szintén visszautasították), halkan megkértem, hogy legalább a hangnemet ne használja velem, ha nekik akarok forgalmat, meg a pandémia alatt segítettük őket. De az autómosóban is elém pofátlankodott egy fax (negyvenes magyar férfi. Mi a bajotok, szinte mind szánalmas lelkisérült, most ilyentől jobb lesz nektek???).
Szóval elég mélyponton vagyok és ez senkit nem érdekel.
A fenekemet kéne megemelni a sportolni, edzésterv, eszközök megvannak, lelki erő meg nincsen, meg nem élmény hányingerrel mozogni. Beígértem egy táncot, el is indultam, de az egy hónapja rajtam levő hasmenés épp eldurvult, így a fuvart oda vállaltam, aztán hazarohantam. Megjegyzem, a gesztenyepürében már maltit van, a ketchupban szorbit, a karaván sajtban szintén, jeges teát akkor is felejthetem, ha harmadik órája ugrálok és megengedett, ajándékba überegészséges szörpöt kaptam: nyilván tele édesítőszerrel. Pénteken egy menzás, agyonkozmált olajos kéttojásos rántottától voltam kint 25x a mosdóban, rohadtul unom, hogy kb. gyümölcsön meg baconön tudok élni, életem a hasfájás.
Az adventi ingeráradat mindig megvisel, várom a januárt, meg a nyugit, meg hogy elfogyjon végre a november-januári dugó a környékünk bevásárlóközpontjai körül. Még dekorokat sem tettem ki, tényleg!
A portóiban pácolt vaddisznó tarja még mindig finom kerületem bisztrójában, Bével megkóstoltuk és csak azon morfondíroztam, miért nem ketodiétázom, de hát a gyümölcsök, ugye, tervben egy kolléganős forraltborozás a bécsi adventi vásárokban, de lehet, inkább Pesten maradnánk, cimbikkel fogunk főzni, a magántanítványommal is haladunk lassan, és érik, hogy megreformáljuk az össznépi csajos hobbielvonulásunkat, mert sok és kontraszelektív. Megtanultam pár mézesdíszítést, azt szeretném karácsonyra a családnak, van sok ételfestékem és habzsákom, mind várós nagyon.
Jövő szerdától szabadság!!!! Csak torna, kori, fogorvos, séták, tonna ékszer készítése, sál horgolása, megpróbálok keveset dolgozni, nagyon kevés emberrel kontaktálni, mert egy nagymulti az multi, pláne a neten lógni. Végig kell gondolni mindent.
