Most már végképp az egészségemre ment a stressz: lecsikorgattam egy fogkoronámat egyik éjjel. Az elég egyedi művészet.
Szerencsére a dokim visszaragasztotta, a többi fogam okés. Ja, és vagy ötször elmondta, hogy ne csikorgassam. Jó. Majd felröhögtünk.
De ami a nagyobb szopacs: kettes típusú diabétesz. IR-es vagyok húsz éve, három nagyszülőm cukros volt és apám is inzulinon huszonéve, szóval várható volt, hogy az elmúlt évek ellustulásával ez is együtt jár lassan.
Gyógyszerek és életmód, mázlimra nem vagyok édesszájú, nem is bírok fejfájás nélkül nagyobb mennyiségű cukrosat enni, de a gyümölcsöktől függök. Elképzelhetetlen nélkülük az étkezésem (sokszor csak azt eszem). Panaszkodtam a fogyásképtelenségre: „Sosem oldhatta volna meg önerőből!”. Oh.
Rákérdeztem, hogy a mostanában állandósuló stressz nem ronthatott-e: de, nagyon. A folyamatos magas kortizolszint felgyorsította a folyamatot.
Van még kérdés, hogy nem kéne stresszelni?
