Tobber életblogja

Nem sok értelme van, de imádom, hogy senki nem szól hozzám.

Pár órán át bogarásztam a jegyzeteimet, felvázoltam a folyamatokat, kidolgoztam pár javaslatot, összeraktam egy anyagot, megköröztetem, előre úgysincs tisztában a helyzettel senki, a saját dolgomat meg lényegesen megkönnyíti, már ezért megérte.

Ezt szívesen dolgoznám nyolc órában, hogyan hívják az ilyet? Szabályozó? Folyamatelemző?

Hazafelé a metrónál fog várni Kócos, irány a légkondis lakás, holnap meg a strand a hőség előtt.

Hétfőtől három nap erőltetett tempó, csütörtöktől kikapcsolom hónap végéig az ébresztést, és az összes dolgom ennyi:

autómosás, lakásszanálás, bútor el, új bútorok vásárlása, ultrahang, laborok, aztán irány a Mátra három napra, én csak a jó levegőn akarom élvezni a semmit, bepótolni a Forbes cikkeket, aztán Pesten Papírkutyák, éééés utána semmi teendőm. Gellért-fürdő talán? Keresztgyerekek meglátogatása a tóparton? Cicának emlékeztető oltások? (F.sok az autóban szállítástól, volt, hogy kinyitotta a hordozóját, pirosnál vettem észre, visszanyomtam a fejét, bevágtam a vészvillogót és nagyon leizzadtam, ő meg szimplán mindig összepisili magát a rettegéstől, illetve indulástól érkezésig artikulátlanul és megállíthatatlanul végig üvölt szegény. Szóval úri huncutság, de lehet, hogy kihívom a dokit inkább.) Múzeumok, fincsi éttermek, nyári koncertek, táncolás, szemüvegkészítés, és sok-sok kondi...

Áááá, de vároooom!!!!!!

Ha rámzúdul túl sok és megoldhatatlannak látszó kihívás, akkor az utolsó percig megoldhatatlannak látom, pedig dolgozom rajta. :D

Az egészség is alakul végre, csak az átok fejviszketés nem. Mint kiderült, hossz hajú kolléganőim nagyrésze szenved vele, semmi nem használ. Már reggel a metrón beizzad a fejem, hazafelé szintén, nem is használok fixálót sem egy ideje. Mivel a bőröm szereti az Uriage olajos tusfürdőjét, most kipróbálom az ő samponjukat.

A stressz meg változatlan, hajnali háromkor ébredtem izzadva/szorongva, nem tudtam elaludni, reggel émelyegtem, na a benti dolgokkal kell valamit kezdenem.

Holnap munka, hurrá.

Persze, hogy túlóráztam, aztán úgy lemerült az agyam, hogy nem bírtam hazaindulni.

Aztán Budapestet belepte a xarszag, de annyira megdöbbentően, hogy végigondoltam, mikor mostam ki a ruhámat (reggelre száradt meg) és hogy eléggé adok-e a személyi higiéniámra (adok). :D

A cégnél is éreztem, tíz km-rel arrébb is a külvárosban (a metrón meg általában, mert egy kakiszagú koldusbácsi mindig ott járkál), aztán kiderült, mindenki érzi, csak néhányan a szegény macskára fogták.

Nemzetközi macskanap volt, úgyhogy extrán kényeztettem, az összes hívására kimentem a cicának. Mert azzal szórakozik minden este, hogy ha a hálóban olvasnék, fejhangon követeli, hogy menjek ki, paskolgatja a combomat és drámai fejeket vág (nem lehet nem röhögni). Kimegyek, leül a szoba közepén és onnan néz elégedetten.

Visszamegyek, kezdi előről.

Anyukáját, veszek egy kinyitható kanapét a nappaliba! :DDD

Reggel az endokrinológusnál kezdtem: alulműködik a fél pajzsmirigyen, túl- az agyalapi, és borul a cukrom, ami egyébként rém alacsony az inzulin miatt, ezektől jött fel nyolc kiló fél év alatt (mondjuk előtte meg le, de na), szóval újabb laborok és új diagnózis. Egyébként minden rendben, csak elcsúsztak az arányok, DE még nem a klimax.

Jippi.

Szeretem ezt a nőt, irtó alapos, figyelmes és profi.

Épp lesz időm a szabim alatt megcsináltatni, ejj, tavaly is ez volt!

Csak páran maradtunk estére, de nagyon becsíptünk de kétszázan lájkoltak de soha ilyen jót nem csacsogtunk.

Este nem bírt rá a lélek, hogy átmenjek táncolni, majd ma kondizok (nem, nem ugyanolyan).

A munkámban jegyzeteltem 20 db A4-es oldalt, nyúztam mindenkit, aki eddig érintett volt, ezernyi infomorzsából kéne képet alkotnom, nem csodálom, hogy káoszba fulladt eddig.

Na majd én központosítom.

Ma idejött egyik kedvelt kolléganőm, és kifejtette, hogy mennyire szeret, mert van bennem élet, vannak érzéseim, bátran nevetek, sírok, dühöngök, nem fojtom el. :D Nem akartam letörni, hogy ez annyira azért nem szórakoztató (és egészen jól elfojtom a főnökök felé, csak nekik merem kimutatni), de felfogtam, hogy se hús, se hal kollégákkal állít szembe, akik tényleg rém unalmasak! :D

Folytatom a szelektálást, hogyan gyűlt fel ennyi xar otthon, amikor egy éve csinálnam kísértetiesen hasonlót? :O

Tegnap kipakoltuk az összes ruhásszekrényt, gardróbot, megtaláltuk az emlékbe eltett 5-6 régi kedvencet.

Három tenyérnyi mini sport topocskák, szűk farmerek, Barbiera jó felsők.

49-50 kg voltam (171 cm-sen, húsz évesen), lemértem a nagy kedvenc Diesel farmerom derekát: 64 cm!

Bakker, akkora voltam, mint egy modell, de dagadtnak láttam önmagamat!!!

Mi a fenét rontottam el?

De utálom most magamat.

És úgy egyébként: mi a fenét csináltam az elmúlt 25 évben? :D

Idegesít ez is, a munka bizonytalansága is, ma megint rámsózott egy alig ismert kolléga egy feladatot, miért, ki engedi, hogy én legyek túlterhelve?

Az előző munkahelyemen kb. három poziban voltam, az előtte lévőre utánam egy nyolc és egy hat órásat vettek fel a helyemre, előtte én vállaltam be már az elején kettőt (nem is ment, felmondtam).

Gyűlölök bent panaszkodni, pedig látom, itt azok vannak megkímélve.

De ha ez az új feladat tényleg egész emberes, nyolc órás meló (és helyettesem sem lesz), akkor egyszerűen összeomlom.

Mindenkinek ilyen a munkája?

15 ember 15 félét mond, nem áll össze a kép. Annyira butának érzem magamat, mint rég nem.

Vajon más is érez ilyet a munkája során?

El vagyok keseredve.

Mióta az új igazgatónk van, elmúlt a reggeli rosszullétem. A gasztrós doki szerint is idegi alapon volt.

Erre most visszatért. Nehezen dolgozom feszült környezetben, kifakadó kollégák közt, állandó a panasz. Én is tudnék, de attól senkinek nem jobb, ebéd közben pl. inkább nevessünk egyet, felvidítóbb, én igénylem...

Ma 73 éves Anyu. Kis hiperaktív. Tegnap estére áthívtam, odaadtam neki vagy 30 ruhámat, blúzomat, még ennyit félretettünk a nagynénimnek (meg tegnap dumcsiztam a másikkal, de ő nem férne bele sajna), majd este tíz felé belémállt egy olyan fejfájás, hogy megkértem Anyut, ma folytassuk.

Csak holnapra érkezik meg az ajándéka, szeretne egy olyan gurulós bőröndöt, ami Bének meg nekem van, leszakad a válla a sportcuccai cipelésétől. Lemérte az uszoda öltözőszekrényét, nem bízta a véletlenre. :D

Szóval ma a kondim után folytatjuk, gyűlik az adományboltos kupac is, meg a kuka mellé kiteendők is. Rendkívül jó állapotúak a ruháim, sajnálnám kukázni.

Remélem, ma megleszünk, csütörtökön folytatom a fiókos komóddal, aztán jön a hálószoba, na az izgi feladat lesz, egy óriási feketelyuk az a hely.

Legalább otthon legyen rend.

Reggel egy épp kirúgott kolléganő átküldött egy vonzó állásajánlatot, szerinte meg kéne próbálnom. :O

Ha azt nem is, néha elgondolkozom az önéletrajzom frissítéséről, bár egyelőre nem tervezek lelépni. De azért nem ártana, legalább átgondolnám. Ha 20-25 feladat van a nyakamon, akkor hányat korrekt beleírnom, hogy ne csak mancikának tűnjek, de ne is tűnjek irreális szuperhősnek, akármennyire is az vagyok?

Befelé fordulós hétvégét terveztem, pedig cimbik hívtak bulizni. Kócosra hivatkoztam, valójában menstruálva sem emberekre, sem kondira nem vágytam.

Péntek este olvasgattam, szombaton mostam és pakoltam, aztán átjött Kócos, szokásos..., aztán vasárnap délben áttoltunk egy szekrényt, őt szélnek eresztettem, én még tologattam növényeket, cicabútort, egy hatalmas zsák szemetet összegyűjtöttem, végül befejeztem egy ékszert és sorozatokat nézegettem. Kaszáltam párat az elmúlt évben, adtam 1-1 újabb esélyt.

A héten is helyettesítek és lövésem sincsen, merre induljak a feladatommal, akit gondoltam, az felmondott.

Ma szelektálom a komód tartalmát és megpróbálom megjavítani a fiókját, holnap Anyu szülinapját ünnepeljük, szerdán iszogatunk az exkollégákkal, pont ekkorra szerveztem az asztalost, hogy garanciában javítson ki ezt-azt, szóval Anyut odaküldöm, megyek endokrinológushoz végre, aztán szombaton is munka van, utána randi Kócossal, vasárnap meg strandolunk.

Kicsit antiszoc lettem, gyomoridegem van a munkától, illetve a benti hangulattól...