Tegnap lemosattam a hasmenősmadárxarbevonatot a kocsiról (attól a perctől esik), vettem újabb tíz teraszvirágot, a legszebb egy kupacban, lehet, szét sem ültetem a korlátládákba, aztán elugrottam Judós3-ékhoz, ahol be lettem mutatva mumus apukának, meg a másik 60+ kg-os kutyának (vigyázz, nem barátságos állat->egy perc múlva már a tenyeremben pihent a bocinyi buci feje), hazafelé a pizzériában kötöttünk ki, átbeszéltük, hogy nehéz a kísértéseinknek ellenállni, pedig nincs érzelmi töltetük, majd sétáltunk a csoda éjszakában, ittunk egyet a sörfőzdében, szeretkezés, bújás.
Ma bicajoznak, én meg visszafeküdtem, ágyban kávézom, két pakolást tettem fel a hajamra és egyet az arcomra, évi kétszer szoktam, nagyon meglátszik a nemalvás, rendbehozom magamat, a lakást, tanulok, kispolgári hétvége.
Rosszfiú sír vissza. Műegyetemista ajánlkozik.
Én meg nem tudom, most úgy érzem, nem kéne félrelépnem. De ott a vágy. Meg hogy Judós3 is megtette. Közben meg egy hónapja mutatja minden csetét, látom a hívásokat, dolgozik, vagy velem van, vagy családdal, tündéri, és elhiszem, hogy szeret.
Áh, le kéne nyugodnom.
