Tobber életblogja

Polyák Lilla 39 éves énekes-színésznő összejött 23 éves kollégájával.

Felkelt az internet kommentnépe, hogy megkövezze, mennyire szánalmas, buta a nő, a pasi is.

Én egy ideje így élek. Hosszú, nagyon hosszú évekig a korosztályommal éltem együtt, de most nem szeretnék. Amiket a korlátolt gondolkodású kommentelőknek megjegyeznék (felvilágosult olvasóimnak semmi újdonság nem következik, bocs!):

Nem, nem vagyunk megkeseredett nők, akik siratják a fiatalságukat, és önbizalomépítés miatt keresnek fiatal szeretőt. Esetemben ők szednek fel engem. A 20-28 éves fiúk egy jó része keresi a tapasztalt nőt és az értelmes beszélgetéseket. Az egymásratalálást csak megkönnyíti egy applikáció, előtte boltban, ismerősi körben, táncon szedtek fel. Egyébként Őszhalánték 48 éves, nem csak a kölykök érdekelnek.

Nem, nem kapuzárási pánik, remélem, az 15 év múlva (sem) jön.

Nem, nem gondoljuk fiatal pasi mellett fiatalabbnak magunkat, nem is öltözködünk, viselkedünk úgy. Furamód épphogy kihangsúlyozzák a korunkat. És nem, ez nem zavar.

Nem, nem gondoljuk, hogy nekik fogunk gyereket szülni. Azaz megeshet, de nálam nem terv. Aki komoly kapcsolatban gondolkodik, annak lehet szép családja fiatal pasival, lásd Keleti Andrea. Engem nem zavar, ha mellettem állandó barátnőt keresgélnek, haverként akkor is megmaradnak, utána visszatérnek.

Nem, nem anyai érzelmeket pótolunk. Sőt. Nagyon is erotikus egy ilyen kapcsolat egy fiatal, szép külsejű, hormonokkal teli, gondtalan fiúval.

Nem, nem anyahiányt pótolunk, lásd előző sor. A nagybetűs Nőt keresik, aki őket érett férfiként kezeli, ezt jobban meglátják egy tapasztalt nőben, bár nem korfüggő.

Nem, általában egy korombéli nő egyenrangú félként tekint a fiatal fiúra, míg a Vajtó Lajos szintű férfiak lekezelik a fiatal nőt.

Nem, nem a pénzem kell nekik, nem profitálnak belőlem. A nagy mennyiségű Jägermeister óvszer jelent csak kiadást.

Nem, nem vagyok komolytalan, forrófejű nő, átgondoltan és tudatosan élem így az életet.

Nem, nem szánalmas és alárendelt, hanem kölcsönös, vidám, nevetős, kikapcsolódós örömködés, élmények, kalandok, hajnalig tartó elmélkedések. Nem szégyellem, mesélek róluk barátoknak, nyilvános helyen találkozunk utcán, meccsen, boltban, kávézóban, valaki a kézfogást is igényli vagy metrón reggel a búcsúcsókot, Jogászhallgató hétfőn a munkahelyem előtt fog várni, együtt jövünk haza.

Nem, nem csak a szexről szól egy ilyen kapcsolat. Általában haverság, barátság, akár szerelem. Miért is ne? :)

Ugyanaz a bulvárlap ma büszkén írta, hogy ex-élsportolónőnk milyen szépen alapított 22 évesen családot egy idősödő orvossal. Nekik főként sok boldogságot kívántak. Miért is más, ha a nő a fiatal?

Nem mellesleg egy negyven körüli nő sokkal jobban tartja magát általában, mint korabeli pasik. Miért is ne választana egy frissebb testűt magának, ha ahhoz van gusztusa éppen?

Nem, a férfi nem kell 0-24-ben támasza legyen egy egészséges gondolkodású nőnek. Ezt a középkori nézetet képtelenség kigyomlálni a fejekből még a környezetemben is. Miközben körbevesznek önálló, talpraesett, diplomás, saját munkájukból és tudásukból élő nők, akik legkevésbé sem elesettek. A férfi társ legyen, ne támasz.

Nem, nem kell nevetni Polyák Lillán, ez valójában irigység, a pocsék magánéletű emberek kicsinyes lenézése. Végképp nem tényező.

Nem, megteheti ezt családanyaként, miután a megcsalós férjétől elvált. Az anya funkció nem kapcsolta ki a nő funkciót. Egészséges példát is csak így mutathat.

Nem, nem érdekel minket, mi lesz kettőnkkel húsz év múlva. Amikor 60 leszek, talán mással fog járni, nem kell minden kapcsolatot örök életre tervezni. De ha úgy is jó mindkettejüknek, miért is ne.

Nem, egyáltalán nem tényező, hogy mit fog a srác korunkbéli anyja mondani. Ahol kiderültem, ott is ugyanúgy fogadták, mintha 21 lennék. Ex19éves anyjával, apjával azóta is örömködve találkozunk és beszélgetünk, évek óta tudják...

Nem, azért, mert másnak nem vonzó/férfias/izgalmas egy fiatal fiú, nem kell érvnek felhozni. Na és? Nekünk meg az.

Nem, nem szabad boldogtalan élethelyzetben maradni, csak mert a társadalom megbotránkozna a változtatáson. Ha a hagyományosan elvárttal nem vagyunk boldogok, el lehet válni, lehet keresni szeretőt, távkapcsolatot, fétiseket vagy azonos neműt, bátran próbálkozni kell.

Nem, senkinek nincs köze hozzá, hogy egy felnőtt hogyan éli az életét. Akár fiatallal, vagy édes hármasban, kommunában vagy bdsm bulikban, vagy önkéntes magányban, ha éppen ahhoz van kedve. Nagyon könnyen ítélkező nép vagyunk, de vajon otthon mindenki úgy él, ahogyan a legboldogabb?

Próbáljunk meg nem ítélkezni, nekünk is könnyebb, ha elfogadjuk, más másképpen él és higgyük el: van annyi józan ítélőképessége, hogy megfelelően döntsön.

Egy napra pontosan 16 évvel fiatalabb pasi, Gregg Sulkin brit színész. Nekem ő tetszik, bár mostanára kibékültem a 3-4 napos borostával, amit széparcú pasik hordanak, irtó férfiassá teszi őket, Létrát például. De a sima arc is tetszetős:

forrás: http://www.justjaredjr.com/

Bár nem elengedhetetlen, de a Polyák Lilla (39) és 16 évvel fiatalabb pasija miatti értetlenkedő véleménycunami után írnék az alapvető félreértésekről, érintettnek érzem magamat a témában.

De most inkább munka után leszervezem a jövő heti szerelmi életemet.

Lehet, hogy több dolgom van, mint átlagembernek.

Azt meséltem, hogy a héten legutóbbi (vagy legutolsót írjak?) együttélésem Ba átjött végre a régi padomért, kaspókért és elvitte az erkélyemről?

Nyilván leült a nappalimban, még másfél órát mesélt.

Bé szerint remek érzékem van hozzá, hogy a legintrovertáltabb embereket is órákig beszéltessem, valaki tanítson már meg nem ilyennek lenni!

Direkt nem is kérdeztem, csak ültem a fotelban és hallgattam őt. Távolinak és szürreálisnak tűnt, hogy mi valaha együtt voltunk, kinézetre semmit nem változott, és ugyanúgy hazu ellentmondásokba keveredett, ugyanolyan hülye anyagi döntéseket hoz, nagyzol és még mindig nincs kész a 6 éve épülő ház. Néztem elmélázva, ezer kérdést tettem volna fel, de egyszerűen nem érdekeltek a válaszok.

A színház meg?

Nehezen bírok bammegolás nélkül beszélni.

Kedvenc társulatom, nehéz jegyet szerezni, TCsVexkollegina talpraesett, jegyek nála. A lány arról híres, hogy képtelen késés nélkül érkezni.

Néhány cikis utolsó percben sor közepére tolakodás miatt kaptam már frászt miatta, én mindig ott vagyok időben, a színháznak meg kell adni a módját. Hiába a nagyon hasonló kritikánk előadásokról, színészekről, ez nekem óriási hiányosság.

Kb. 20 perc alatt találtam parkolóhelyet, így is időben a kapu előtt álltam a hideg szélben 45-kor.

Kapok egy csetet, hogy TCsVexkollegina 55-re ér oda. Oké, addig ruhatár, mosdó, Csinikolléga telefonál, kell-e kávékapszula, miután délelőtt jeleztem neki, hogy el nem megyek neki.

Beállok a sorba, ültetés érkezési sorrendben, így sem lesz már jó helyünk, előttem nyolcvanan. Aztán engedtem magam elé mindenkit. Már csak a párnajegyesek kóvályognak, a lány sehol.

Kapok egy csetet 56-kor, hogy még a villamoson. És a megálló még oda 3-4 perc, futva is.

59-kor utolsó felhívás, hogy üljünk be, maradék hely a párnásoké. Akik a földön kucorognak, mi is oda jutnánk már csak, ha a csaj megérkezne egyáltalán. Ekkor jön egy cset, hogy taxibaült!

Megnéztem Nyári Krisztiánt, ahogy besétál mosolyogva. Majd úgy, kirittyentve, kisminkelve, szép konttyal, idegességtől felrobbanva visszasétáltam a ruhatárba, elpanaszoltam a lánynak, aki még a százast is visszaadta jófejségből.

Írtam egy üzenetet, hogy hazamentem. Megálltam a kapuban cigizni, lestem, taxi 20:06-kor még sehol, elbattyogtam a messzi autómig, vettem egy bacardi breezert és chipset és háromnegyed kilenckor úgy ültem le a kanapémra, hogy hulla voltam és még a programom is szar volt.

Fél kilenckor jött egy üzenet, hogy bocsi, de… Nincs de. Nagylelkűen nem kell kifizetnem a jegyemet. Oh.

Eléggé feldúl a céges faszakodás, Műegyetemista becsajozása (tegnap is leveleztünk), Újszerzemény hazaköltözése (tudom, hogy várhatóak voltak, nem ezért), az egészségem, ellettem volna otthon is egy kis mosással, olvasással.

Ha még egyszer vele mennék bárhová, lőjetek le.

Megtartottam a méltóságomat, nem osztottam ki, nem is válaszoltam végül.

A felnőttkori koncentrációzavar rohadt idegesítő ám, főleg olyan munkánál, ahol egyszerre most kb. 25 ügyem fut ÉS folyamatosan beszélnek hozzám, egymással, telefonba, kihangosítóba az emberek, zúg a kávéfőző öt méterre, másfél méterre a szekrénynyi nyomtató, levegőtlen az irodaház és neonfénynél vibrál a szemünk, igényik a figyelmemet az unatkozók és lelki sérültek, csipognak a bejövő üzenetek, priorizálás az életem.
Igen, én vagyok a post it cég reklámarca, mindent fel kell írjak.

És akkor még meg kell küzdenem, hogy szemkontaktust tartsak, amikor sokkal jobban tudok figyelni a mondanivalóra, ha közben mondjuk egy billentyűt bámulok. De az úgy ugye bunkóság. Oktatásokon rajzolgatni szoktam a füzetembe, mert akkor tudok mindent megjegyezni, hiába unatkozás látszik. Kollegina tudja, hogy figyelem, amikor a monitort bámulom közben, ő gyorsan megtanulta. Tegnap viszont csak úgy tudtam nyelvet tanulni, hogy közben ment a tévé. Amit egyébként nem nézek. Érdekelne az abnormális jelenség természete.
Az agyamban sok-sok párbeszéd zsong, most levelezek négy chatprogramon 11 fiúval, néhánnyal angolul, casting van, cimborákkal, tegnap családközeli barát kérte el a telefonszámomat, hogy majd felhív, hát csak azt ne, arra már nem marad koncentrálós energiám, híresen nem tudok figyelni a telefonban, mindig rosszkor hívnak, utálok is telefonálni.

De valójában azt akartam mesélni, hogy úgy nézek ki, mint aki felkötötte magát, nem sikerült és most körbe van kötözve a felhorzsolt nyaka. Kihasználom a céges magánklinikás biztosításomat, amíg még itt vagyok, kedden leszedettem a nyakamról futószemölcsöket, ezért most körbe vagyok pólyálva, nehéz eltűntetni nyakig sállal, azonnal rákérdezne mind az 50 kollégám.

Ma megint nőgyógyász kontrollon kezdtem hajnalban, még mindig nem találjuk a felfázás okát és az urológus mindent kizárt, de nem adom fel.

Ma még színház is lesz este nyolctól, de egyáltalán nem vágyom rá, szünet nélkül 100 perc, éjjel haza kell vinnem TCsVexkolleginát és az utóbbi években annyi xart láttunk, hogy nem éri meg 6:10-es kelés mellett 23 óra után hazaesni. :/ Utolsó esély  mai. Mostanában pihentetjük a színházat, szerintem 1-2 évet ki kéne hagyni.

Ne merjetek szorongást/hiperaktivitást/bármit diagnosztizálni nálam, csak mert a széken mindig hintázom.

Pénteken online konferencia, továbbképzés után leültem a mentorommal, aki öt perc után tett egy félig vicces célzást, hogy van náluk egy szakmámba illő pozícióban üresedés, nem szeretném-e. Nem tudom, akarnék-e még a szakmámban dolgozni (közgazdász), meg vélhetőleg viccnek szánta, azaz nem tudom eldönteni. Oda mehetnék, ahol pár hónapig dolgoztam ősszel, ők bírnak, én bírom őket, pénz jobb lehetne. De semmi kedvem multinál tovább folytatni!

Ma reggel beszélgettem egy kollégával, hogy miért megy el: 45 éves korára megundorodott(!) a szakmájától, ettől az egésztől, inkább life coach lesz. Megemlítettem neki, hogy 39 éves koromra hasonlóra jutottam és most kezdem kidolgozni a váltást (csak legyen bátorságom!), először a nyelvtanulással. Aztán végre használni a kézügyességemet, kreativitásomat, abból megélni. Van pár ötletem, és van még pár hónapom/évem. Csapda ez a munkahely a biztonságot adó jó fizetéssel...

Visszamondtam a nyaralásfelvetést, nem akarok fél évig hisztit, ki a hülye vitákat hallgatni, úgyhogy bemásoltam válaszul a passzív-agresszív szöveget, amit Té írt, behelyettesítettem az én szavaimmal, és Té azt konstatálta belőle, hogy meg vagyok sértődve. Pedig az ő mondatai. Na jó, kicsit szórakoztam, unom, hogy a legutóbbi bulit nálam négyszer hekkelte meg, pedig kizárólag hozzá igazodott tizenpár másik ember, hogy előtte törölt egy bulit, majd amikor már rohantunk át egy programra, szólt, hogy mégis lesz (nem mentem), a karácsony előttin is kavart, tavalyi nyaralásunk játszmázós idegbajait meg hagyjuk.

Őrültek háza a cégem, tényleg nem hiányzik egy drámakirálynő szopatása az egyetlen héten, amikor pihennem kéne.

Este kihagytam egy bulit, ami állítólag jól sikerült, mert szombat reggel kezdődött a nyelvtanfolyamom.

Hálás vagyok az iránymutatásért, nagyon tetszik a hely, a módszertan, jó sok tanulnivaló lesz, legkezdőbb csoport.

Rettegtem, hogy berozsdásodott az agyam és a fiatalok leköröznek, őket minősíti, hogy az én felfogásom a legjobb közülük. Félek, nem leszek olyan szorgalmas később, mert hajlamos vagyok ellustulni, de egyelőre irtóra élvezem.

Utána átmentem Béhez fugaárnyalatellenőrzésre, sétáltunk egyet a tavaszi szélben, két héten belül másodszor hamburgereztünk, majd a bútoráruház hálószobaosztályán megbeszéltünk pár szexpózt és pacsival konstatáltuk, hogy hasonló a véleményünk.

Hazafelé elcsíptem szüleimet egy utcai beszélgetésre, majd a durvuló és azóta sem szűnő fejfájásomat pihentetve lemondtam az esti koncertet (mármint a hallgatását, nem zenélést) és vasárnap csak főztem, takarítottam, olvastam, szerveztem a Műegyetemista miatt felszabadult pozíció castingját. Egy magas szőke és egy magas barna a két befutó a 250-ből, majd meglátom.

Ma mentünk tovább a módszertannal a cégnél, szeretem, hogy nagymultinál mindig van mit tanulni és ez egyébként is érdekel. Ja, a munkámmal (főleg a bürokratikus, adminisztratív részével) cserébe elmaradtam. De az a főnökömet nem érdekli.