Lehet, hogy több dolgom van, mint átlagembernek.
Azt meséltem, hogy a héten legutóbbi (vagy legutolsót írjak?) együttélésem Ba átjött végre a régi padomért, kaspókért és elvitte az erkélyemről?
Nyilván leült a nappalimban, még másfél órát mesélt.
Bé szerint remek érzékem van hozzá, hogy a legintrovertáltabb embereket is órákig beszéltessem, valaki tanítson már meg nem ilyennek lenni!
Direkt nem is kérdeztem, csak ültem a fotelban és hallgattam őt. Távolinak és szürreálisnak tűnt, hogy mi valaha együtt voltunk, kinézetre semmit nem változott, és ugyanúgy hazu ellentmondásokba keveredett, ugyanolyan hülye anyagi döntéseket hoz, nagyzol és még mindig nincs kész a 6 éve épülő ház. Néztem elmélázva, ezer kérdést tettem volna fel, de egyszerűen nem érdekeltek a válaszok.
A színház meg?
Nehezen bírok bammegolás nélkül beszélni.
Kedvenc társulatom, nehéz jegyet szerezni, TCsVexkollegina talpraesett, jegyek nála. A lány arról híres, hogy képtelen késés nélkül érkezni.
Néhány cikis utolsó percben sor közepére tolakodás miatt kaptam már frászt miatta, én mindig ott vagyok időben, a színháznak meg kell adni a módját. Hiába a nagyon hasonló kritikánk előadásokról, színészekről, ez nekem óriási hiányosság.
Kb. 20 perc alatt találtam parkolóhelyet, így is időben a kapu előtt álltam a hideg szélben 45-kor.
Kapok egy csetet, hogy TCsVexkollegina 55-re ér oda. Oké, addig ruhatár, mosdó, Csinikolléga telefonál, kell-e kávékapszula, miután délelőtt jeleztem neki, hogy el nem megyek neki.
Beállok a sorba, ültetés érkezési sorrendben, így sem lesz már jó helyünk, előttem nyolcvanan. Aztán engedtem magam elé mindenkit. Már csak a párnajegyesek kóvályognak, a lány sehol.
Kapok egy csetet 56-kor, hogy még a villamoson. És a megálló még oda 3-4 perc, futva is.
59-kor utolsó felhívás, hogy üljünk be, maradék hely a párnásoké. Akik a földön kucorognak, mi is oda jutnánk már csak, ha a csaj megérkezne egyáltalán. Ekkor jön egy cset, hogy taxibaült!
Megnéztem Nyári Krisztiánt, ahogy besétál mosolyogva. Majd úgy, kirittyentve, kisminkelve, szép konttyal, idegességtől felrobbanva visszasétáltam a ruhatárba, elpanaszoltam a lánynak, aki még a százast is visszaadta jófejségből.
Írtam egy üzenetet, hogy hazamentem. Megálltam a kapuban cigizni, lestem, taxi 20:06-kor még sehol, elbattyogtam a messzi autómig, vettem egy bacardi breezert és chipset és háromnegyed kilenckor úgy ültem le a kanapémra, hogy hulla voltam és még a programom is szar volt.
Fél kilenckor jött egy üzenet, hogy bocsi, de… Nincs de. Nagylelkűen nem kell kifizetnem a jegyemet. Oh.
Eléggé feldúl a céges faszakodás, Műegyetemista becsajozása (tegnap is leveleztünk), Újszerzemény hazaköltözése (tudom, hogy várhatóak voltak, nem ezért), az egészségem, ellettem volna otthon is egy kis mosással, olvasással.
Ha még egyszer vele mennék bárhová, lőjetek le.
Megtartottam a méltóságomat, nem osztottam ki, nem is válaszoltam végül.
