Kimerültem kicsit.
Nem kell sajnálni.
Irtó vonzó ez a szingli szabadság.
Pont így képzelem el a tökéletes utolsó harmincas éveket.
Csak fárasztó...
Szerdán munka után bandáztunk és koncerteket néztünk, fiúkkal kajáltunk. Csütörtökön színházban jártunk. A fél Katona társulatával a nézőtéren, ki játszott a Katonában addig? Itt már olyan fáradt voltam, hogy néha csukott szemmel figyeltem. A darabot, színészek hangját ismerem.
A táncokat kevésbé lehet csukott szemmel élvezni, így egy hányós, kimerült, ideges pénteki nap és egy terheléses cukorvizsgálat (már megint jóval kevesebb a kétórás vércukrom az éhgyomrinál, ezért vagyok rosszul, ha sok édeset eszem, mert elfogy a vércukrom, értitek) után lemondtam az estit. Bánom és gyűlölök bármit lemondani, de csak a teraszon akartam cigizni és csetelgetni szépséges ifjakkal:
Mert jó szórakozás és erre volt szükségem a sok hisztis pasi után, lásd korábban. Pedig mindig megfogadom, hogy nem kezdek 32-45 közötti (főleg vidéki) pasikkal, nem fejtem ki.
Mert felfokozott érdeklődés van az appon a telt korombéliekre. Vagy rám. Próbálom szerényen megfogalmazni, nem megy jobban.
És mert rendkívül felbosszantott a mostanában a Tess Holliday miatt elterjedt fatshaming, ducifikázás. Mert mindenki éljen olyan testben, ahogy akar. Nyilván tudják a kockázatot. Az ő döntésük. Méghogy a ducik nem izélnek senkivel. Héló, levakarni nem tudom a pasikat irl, neten, sehol, pedig sosem leszek már 60 kg. ;)
Ráhasaltam a mosás-vasalás-epilálás-körömlakk-kezdeni kell valamit a hajammal, mert csomósodik otthoni témákra, megszereltem dolgokat, pakolásztam, majd elmentem bandázni egy gálaestre, ahol annyira felszabadult volt a hangulatunk (és olyan mocsok hideg volt!), hogy a negyedik órában már ülve táncoltunk a lábunkkal. Segített a körbekínálgatott sütike, pálinka, hajnalban másztunk haza nagyon átfagyva és nagyon elégedetten. Néha megdöbbenek, mekkora egyéniségek az én barátaim. És hogy mennyire nincs gátlásuk néha.
Vasárnap jóebédhez helyett rászántam a kertváros=madárkakis autómra egy óra sorbanállást, hogy a mosóban lesikálják, majd apám szülinapja, aki egy üveg bornak is örült, mert happy birthdayes szatyorban volt, hozott kb. egy tonna édességet, amit többek között a fentiek és más, gasztrós vizsgálatok miatt nem ehetek, de kisboltot nyithatok belőlük. Jó, nem volt figyelmes, de legalább kedves.
Aztán randiztam pár órát az egyik lelkes és csillagszemű ifjonccal.
A rajongás a szemében, a mozdulataiban, az elismerések, az sms este, hogy fantasztikus vagyok. És a jól karbantartott (gyerek nélküli) milfek között is kiemelkedő. És mikor találkozunk legközelebb... Nekem csak ennyi kellett a hétvégére.
Átmentem kerti partizni, grillezni, társasozni Budára, ülni a szeles kertben és harsányan röhögni a legújabb sztorikon, majd este még fél órát panaszkodott Cs a munkatársaira a kocsimban, mikor még tudtam, hogy be kell ugranom a szüleimhez, akik ébren voltak, és apám egy fél órát mesélt olyan kastélyokról, ami még fotóval sem érdekelne, itt már tikkelni kezdett a szemem a fáradtságtól, úgyhogy éjfél után valamennyivel hazamentem. És kipakoltam és írtam Őszhalántéknak, hogy ne merjen jönni hajnalban, mert kipurcanok és nem tudtam elaludni. Fasza. Mindent megtettem. Úgy hajnali három felé beugrott, hogy zenét hallgassak.
Ciki, tudom, de Chopin nyugtat meg. Öt perc múlva aludtam...
Tegnap telefonált a mai temetéssel kapcsolatban az elhunyt élettársa, hogy ezért ne menjünk vidékre, a pestiek miatt tartanak majd megemlékező misét. Úgyhogy maradt egy fél nap szabim most délelőtt.
Végre vehetek elemet, fánksütőt, hogy diétásabb fánkokat készíthessek, főleg sósat, most még megválaszolok ezer levelet, végre áttettem az új mobilomba a microSD-t, van népzeném, már nagyon untam a másoktól kíváncsiságból kunyerált mai zenéket, aztán fél nap munka, aztán egy fél éve várt színház, a héten még záró táncház, két újabb terheléses vizsgálat, Jóképűújkolléga szülinapja, de ő már egyáltalán nem érdekel, hűbanyek Őszhalánték névnapja is!, lesz strand és családi egész napos kerti buli, a maradék időben(?) semmit nem akarok csinálni, ami nem a feltöltődésemet pihenésemet segíti, esetleg elmehetnék újra futni, amit utálok, de utána annyira jó a lelkemnek. Csak az ízületeim roppannak meg tőle, a mellem szakad le, és kezdhetem előről a hajmosást-hajvasalást...
Be nem vallanám, hogy egyszerűen csak végtelenül unom a monotonitást, mivel sosincs ilyen bajom, ha sokórát táncolni kell. De vége a táncszezonnak, kezdeni kell valamit.
Csak mikor?
