Azt gondoltam, egyoldalúan követem Kovtama blogját, de örülök, hogy kölcsönösnek tűnik. :)
Ő az a nő, aki velem totál ellentétes életet él (családanya kemény élethelyzetekkel, kert és vidéki élet szerelmes és egészen más könyveket, lakberendezést, bármit is kedvel), mégis hiteles és szimpatikus a saját szép lelkével és világával nekem.
Felkért erre a játékra, örömmel:
1. Linkeld be azt az embert a blogodba, aki felkért a játékra.
2. Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba.
4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukon, hogy ők a kiválasztottak. (és reméld, hogy nem szakítják meg a játékot.:)
Íme néhány téma, amit talán eddig itt nem írtam magamról:
Mérhetetlen kultúrsznob bírok lenni, ha képzőművészetről, komolyzenéről, irodalomról, színházról van szó, csak a legigényesebbet, semmi musical vagy nem szépíró. (Filmet nem nézek, az abszolút nem érdekel.) A négyből az első három családi vonal, a színházmánia a családban az én generációmban jelenik meg először.
Nem dobálózom vele, csendben élvezem.
De... és itt a titkom: mióta újra van tévém, imádom az Éden Hotel szintű realityt, illetve a lakásban mindig található egy nagyjából friss hot! magazin. Hopsz.
Mérhetetlenül tudok/tudunk röhögni azokon az első generációs értelmiségieken, akik elfelejtik, honnan jöttek, és a bor- vagy sajtszakértelmükkel próbálnak asszimilálódni, sőt, kitűnni. Oh, és az órájuk/kanapéjuk ára általában meghaladja a havi jövedelmük, sőt, szüleik fél éves jövedelmének összegét. Hogy hány ilyennel kellett randiznom! Nem nyűgöz le, azonnal átlátni, hogy mit is akar leplezni egy nagy autóval, luxus nyaralással és csak szánalmassá válik. Vállalja, honnan jött, ki ő, az emberi tudás, az imponál, meséljen a kvantumfizikáról vagy Bosch korát (XV. század, elképesztő!) megelőző festészetéről. Az szórakoztat és még fel is néznék rá.
Sokan nem tudják, de szoktam a korosztályommal is randizni, hiába is talál meg az elmúlt években az érettségi körüli korosztály. :D
Nagyon szeretem Budapestet, olvasni a helytörténeti érdekességekről, nézegetni a házak homlokzatát, felismerni régi fényképek helyszínét egy-egy kanyarból, toronyrészletből, bújni a retro-, fotós-, elemző-, hírblogokat a témában.
Ha a lábamon nem múlna, minden nap sokat sportolnék, ez kell a lelki békémhez. A fájdalom nem igazán, így az utóbbi évben csak heti két-háromszor megyek le és lájtosabb két órákat táncolok, pár hónapja az összes fellépőruhámat visszaadtam, ne is csábítson már a színpad, a szereplés.
A főnökeimnek szinte semmit nem árulok el a magánéletemről. Bár én ismerem az övéket. Egyikkel nyolcadik éve dolgozom napi szinten együtt, mégsem tud egyetlen pasimról, arról, hogy imádok kötni-varrni, azon is elcsodálkoznak, ha sütök-főzök, pedig azt is szeretem. A táncról, koriról tudnak. Néha puhatolóznak, de nekem ez így marad munkatársi.
Bár azt hiszem, nőies nőnek számítok (nem hordom a legújabb, tiniknek kitalált divatot*, de koromnak megfelelően: szoknya-blézer-ruhák, feltűnő fülbevaló, láncok, minimálsmink nélkül kb. sehová, lapockáig érő haj, nagy mellek, lakkozott köröm, divatújságok, sorakozó magassarkú cipők, és mocsokul kihasználom a női adottságaimat, ha szórakoztat vagy szebb almát kapok a zöldségesnél), de a lelkem mélyén megmaradt egy darabka a szülei kötelezte rövid hajú, nadrágos, duci tízéves lányból, sokszor nehéz felfogni, hogy már huszonéve nem. Innen is eredő (már elmúlt) étkezési zavarokról írtam régebben.
*Ja de, az új magasszárú, hóbanjárásra vásárolt, eddig abban ugye ki nem próbált cipőm hasonlít Cukorfalat (fiatal és pasi!) bakancsára.
+1 Kovtamának: és irtó sokat vasalok, a varrás az egyik hobbim, elengedhetetlen sajna! :D
Nem szeretnék senkire írásterhet róni, akinek kedve van, írjon hasonlót, linkelhet is, vagy blogtalan olvasók listája jöhet privátban. :)
