Tobber életblogja

De cuki, elutazott egy hétre nyaralni Őszhalánték, előtte még találkoznunk kellett, most onnan is bejelentkezik.

Hát ez igazán remek nap volt.

Sz-szel, meg persze a fél óriáscsaláddal félrevonulva röhigcséltünk az árnyékban, ahogy mindig is. Tizenpár gyerekből mindig rajtunk lógott pár pici, vagy nagydumás kamasz, jó érzékkel fehér madeira csipke ruhában mentem, a délután felét a homokozóban fetrengtem valamelyik gyerekkel.

Kicsi a világ rovatunkban egyik rokon néni (magunk közt is így hívjuk, a neve néha a feledés homályába vész) ismerte gimis énektanáromat, egy mostani kollégámat és a kórust, ahová nagyon hívnak és megígértem, hogy szeptemberben teszek velük egy próbát. Húz vissza a zene, ma is bántuk, hogy nem hoztunk hangszereket.

Kicsi a világ rovatunkban másodunokatestvér sorolja, ki tudja helyettesíteni a nagy munkában, majd az egyik név: egy táncostársunk.

Szeretném rögzíteni az utókornak, hogy bármilyen drámaian szar a (kosár)labdakezelésem, elsőre, csont nélkül dobtam egy büntetőt az udvaron. Magam sem értem. Nagyon sokan néztek.

Szép nyári délután, még nagyobb buli, mint a múlt heti, óriási játszótér és udvar és vidám gyereksereg és érzékeny nagykamaszok, akik emlékeznek, milyen ruhában voltam öt éve náluk és hogy akkor is alig huszonévesnek gondoltak, pedig már akkor is 33 voltam, tánc őszre lebeszélve egyikkel, úgy két órát terveztem maradni, hat óra után már nagyon várt a banda másutt.

Hozzáteszem, apám nem táltosodott ám meg, csak mert nem írok róla, már a nagy szülinapi meglepibulija utáni nap megcsinálta, hogy kocsival nem dobta be Anyut egy kb. két km kitérővel Nagyihoz, pláne nem várta volna meg, mégpláne fel nem ment volna, hanem szépen hazavitte a város másik végébe a külvárosba, onnan bkv-zgasson csak vissza kétszer másfél órát, cipelve a kajákat. (Felhívott, elvittem én.) Hálás ember, mi barmok meg heteket készültünk neki.

Vagy. Ma lehajoltam valamelyik picihez, amikor apám viccesen rákönyökölt pontosan a gerincműtétem vágására és rámnehezedett. Hát, majd' besz*rtam a fájdalomtól. És ő ezt viccesnek tartotta.

Mindenhová elszórta a csikkjét, unokatesómmal mentünk utána, hogy összeszedjük, célozgattunk neki. Letojta magasról. Nők és fiatalabbak pláne ne kérjék őt számon.

Gyűlölöm az érzéketlenségét, hogy ennyire semmibevesz mindenkit, hogy megaláz, fájdalmat okoz, nincs alkalom, hogy ne érezzem magamat megalázva valamivel.

Na mindegy, átrohantam nyárra megcsappant fél bandához, akik már belekezdtek, volt ott hülye nevek adása és dobolás, szertartás és komoly beleélés.

Iszonyat éhes vagyok, mert semmelyik ételből nem ehettem, a gulyáslevest bekockáztattam, de mivel benne főtt a csipetke, gluténos lett. Vagy mi a franctól görcsöl a hasam.

Telefonhívás:

-Helló, te azért jössz?

-Aha, miért?

-Mert a keresztfiad apjának szabadnapot adtunk, ő nagyon nem bírja ezt az ideologizálást.

-A vallásosságot?

-Nem, a hírleveleket, hogy hálát kell adnunk Istennek, hogy keresztény miniszterelnökünk van.

-Én lemaradok ezekről a hírlevelekről szerencsére! Nem csatlakozhatnék inkább én is keresztgyerek apjához?

-Majd elröhigcsélünk Sz-vel, meg kimegyünk a konyhába kommentálgatni.

Ez a mai monstre családi buli terve, meg játszadozás a gyerekekkel.

Meg kell felelnem a növekvő elvárásoknak, a szépségkultusz áldozata lettem.

Hidratáltam a hónaljamat.

Figyelik.

Egyik kolléganőm torna előtt odaszól nekem:

-Már annyiszor akartam kérdezni, mindig olyan szép a hónaljad, hogyan szőrteleníted?

Fülöp Szatén epilátorommal, de a lényegi kérdés: mikor figyel ő meg rajtam ilyeneket?

...legfrissebb darabja, hogy keresztfiam testvérének keresztanyja abban a templomban ad hangversenyt, ahol nagyapám szolgált és én pont aznap a községben szállok meg, mert nyaralásunk utolsó napján egy esküvő miatt nem fogad a csárda.