Írtam egy hosszút a szüleim fojtogató kontrollmániájáról és hogy hülyének tartanak az önálló élethez, bár húsz éve önállóan élek*, de vázlatban tartottam, az eső előtt inkább lementem sétálni lehiggadni, épp visszaértem, és csöpögni kezdett.
Közben cset Békával, közben láttam fbookon a telómon, hogy önmagát irtó sportosnak tartó és erre beképzelt egyedülálló Csinikolléga (40, férfi) percre ugyanannyi idő alatt nyomta le a félmaratont, mint a szerényen posztoló 45 kg-os exKollegina (36, nő), aki két gyerek nevelése/háztartás/munka mellett is fel tudott készülni.
Na és emberek jönnek-mennek magyar zászlóval a nyakukban, pedig a hoki messze van innen, aztán szembejött az a nőci, akivel én szoktam hokimeccsre járni, és zászló volt a kezében, úgyhogy jeleztem neki, hogy rajtakaptam, de a pasijára mutatott, hogy ő szerezte a jegyeket, így megbocsátom a félrelépést.
Beugrottam a boltba diétás fagyiért is, jó hányingerre jegeskávéba, ott ketten lézengtek, az egyik egy táncostársam, mert kicsi a világ. Mondta, hogy gyanús volt, hogy az éves eseményen nem látott, majd mondtam, hogy a térdműtét óta a gerincemet is, végignézett rajtam, hogy ügyes vagyok: nem táncolok és mégsem híztam, milyen csinos maradtam! Majdnem a nyakábaugrottam.
Végülis a nadrágomba beleférek, a melltartóm szűk csak. Lehetne irigykedni, de mindennek van határa!
A mai negyven perc világlátásom, és kb. húsz embernyi találkozásom alatt csak ennyi élményt gyűjtöttem be, hallgatom tovább a rigót, aki kicsit debil, de nem veszi észre, hogy ázik az esőben.
*Ez a mondat arculcsapott:
"...ha kétségbe vonod az érzéseimet, azok jogosságát, az a szakember szerint súlyos személyiségzavarhoz vezethet. Mondjuk ahhoz 5 éves kor előtt kell csinálni, de az ember sose lehet elég óvatos."
Nekem mindig is kétségbevonták, család, de férfiak is. Óvódásan is, felnőttként is. Bővebben, majd ha megszűröm az első ingerültséget a szövegben.
Addig olvasgassatok:
http://isolde.blog.hu/2014/04/09/feltik_tolunk_a_sajat_gyerekunket#comment-form
