Kezdem végiggondolni az elmúló évet (hátha holnap itt a világvége).
Egyik legváltozatosabb évem volt eddigi életemben.
Talán most vett körül eddig a legtöbb szeretet, hány oldalról, hány embertől!
De még mindig fáj a lelkem a nyári, újrakezdett és megint egyoldalú szerelemmel végződő ügy miatt. Megesett, hogy a tizenév alatt ő, volt hogy én voltam szerelmes, volt hogy ő küzdött nagyon értem, volt hogy én aláztam meg magamat. Most ő nem küzdött, én akartam volna, de képtelen voltam harcolni már ezért.
Nem hiszem, ha ennyi szál összefonódásával sem tudunk könnyen együttlenni, akkor mégsem egy a karmánk.
Ha a Jóisten azt akarja, hogy együttlegyünk, akkor megoldja, én már nem akarok több lelket beletenni. Nem akarok egy lépést sem tenni.
Évekbe telt akkor is felépülni utána, a szívemben így is örök fájdalom ő. Akkor egy lépésre voltunk a boldogságtól, döntött, aztán aznap kitalálta, hogy nem költözik hozzám.
Végiggondolva azóta, kb. 7 éve nagyon-nagyon óvatosan merek férfi felé komoly érzelmeket kimutatni. Ott mutattam, és arculcsapott.
Próbálom feledtetni a sok könnyű kis liezonnal, néhány komolynak induló kapcsolattal, de nekem ő a Valaki. Ez a hajó elúszni látszik.
Már megint sírok.