Az utcánkban lakik egy macska. A sarki házhoz tartozik, de mindig kószál. Onnan lehet felismerni, hogy nincsen farkincája.
És ő lélekben egy kutya. Ebben biztos vagyok.
Régen lakott vele egy öreg kutya is, barátok voltak, a kutya már elpusztult, nem bírta az egyik telet.
A macsek, ha kocsival leparkolok, odajön, nyávog párat, valamit nagyon kommunikál. Figyeli az utcát, nincs mozgás, amit észre ne venne.
Tegnap pedig a kocsiban maradtam, amíg Ba felugrott a lakásba valamiért. Amint Ba bement a kapun, a macska rámnézett, majd bátran elémugrott a szélvédőn túlra és kényelmesen elhelyezkedett a meleg motorháztetőn. Rákérdeztem az anyósülésről, hogy nem érzi-e ezt pofátlanságnak, amikor ott vagyok tőle fél méterre, de csak benyávogott párat az ablakon és onnan figyelte a többi macskát, a kutyákat, gyalogosokat.
Azt hiszem érzi, hogy csípem.
