Jó napjaimon nem értem, miért barátkoznak velem értékes emberek. Rossz napjaimon nem értem, miért barátkozik velem bárki.
Nem bírtam várni, M-nek megmondtam, hogy ez így nem kell. Ma ötig dolgozom. Tánc fél nyolc utántól. Ő ígéri, hogy a végére odajön és hazahoz. Jó, akkor nincs értelme hazaugrani a kocsiért, bent maradok a városban, unalmas 2,5 órámra kell programot kitalálnom.
Majd negyed hatkor(!), mikor már benti programot szerveztem, telefonál, hogy ő reggel(!) nem jött ám kocsival, úgyhogy inkább hazamegy, nem jön elém, nem találkozunk.
Ha délben szól, akkor hazajöttem volna ötkor a kocsiért, hogy este 11-kor ne kelljen bkv-zni, ne kelljen taxira ezreket költeni.
Háthogy ő erre nem gondolt, minek idegesítem magamat. Majd hogy akkor ő leteszi, hello.
Telefonon kifejtettem neki, hogy olyat nem játszom, hogy soha nem beszéljük meg a következő találkánkat, mert evidens, hogy úgyis ráérek másnap. Már volt olyan, hogy hangversenyen voltam, mobil kikapcsolva, ő meg hívott, hogy mikor érek már a táncra. Nem beszéltük meg, de magától értetődőnek vette, hogy megyek. Ezért nem is kérdez rá. És mivel hangposta volt, napokra besértődött és nem hívott fel.
Na jó, ez a napi 3 sértődés nekem nem kell. Hazahozattam magamat azzal a Zével, aki nem a fix Zé, hanem egy régi liezon onnan. Uff.
A tánc viszont jó volt, csak félek, hogy kezd elfogyni a kihívás belőle! :(((
És a hajamat kicsit hullámosan hagyta a fodrász, úgyhogy farafószettesen hullámzott egész táncon. :)
(Nem, nem ebben az aerobikcuccomban voltam)
