Nem vagyok valami patetikus hangulatban (nem sűrűn vagyok :D). De.
Arról álmodtam, hogy egyszer egy jóképű, 44 éves, eszméletlen szépszemű, 193 cm magas, izmos, jóhumorú, jódumás, remekül síelő pasi belémzúg.
Minden nap látni akar, hív, jön, meglep. Hoz sok vörös rózsát. Ír levelet. Rajzol szívecskéket az autómra a hóba. Ráakaszt az ablaktörlőmre egy könyvet. Amibe később verset is ír nekem ajánlásul. Közös haverok. Azonnal azonos hullámhossz. Harmonikus érzékiség. Sokszor kimondott "szeretlek", "imádlak", "csak rád vágyom". Ma éjjel már arról beszélt, hogy ügyvéd, költözés és velem akar élni élete végéig. Feleséget akar és gyerekeket. És velem tervez.
És én ma este szakítani fogok vele.
Rohadt egy szitu, de nekem az, hogy hanyagoljam a haverokat, barátokat, barátnőket, mert azokat a programokat ezentúl vele tervezzem... :S Nem. Többször átbeszéltük, nem enged belőle.
Görkorizni Békával jó.
Katonába járni Bével.
Hatalmasak enni 'Ja'-val.
Korizni a korisokkal.
Kiállításra, aukciókra családdal.
Semmitsemcsinálni egészeste egylakásban haverokkal.
De a legfontosabb, hogy amikor exPasival 5 év után szétmentünk, akkor ezek az emberek mellettem álltak. Támogattak, tartották a vállukat, hogy kisírhassam magamat, még okosakat is mondtak. Szükségem van rájuk. És úgy gondolom, ha nekik van rám szükségük, akkor támaszkodhatnak. A Társ mellettük kell elférjen. Nem helyettük.
Dris miatt feladtam a saját életemet, társaságot. Szakításunk után ott álltam 24 évesen tökegyedül. Még egyszer nem.
