Tobber életblogja

Milyen fejem van, hogy úgy érzik anyukák, oda kell álljanak az asztalom mellé, hogy hosszan elbeszéljék, hol nyaraltak, milyen hányós vírustól szenvedtek, amit mitől kaphattak el, mizu az iskolakezdéssel és a szomszéd gyerekeinek betegségével? Most azt kell néznünk, hogy esik az eső és közben meséli, tegnap hogyan esett. Tizenöt Tizennyolc perce beszél, pedig gépelek. Igen, itt áll most is.

Tilos kérdést feltenni, újabb öt perc mind, már a szemkontakt is veszélyes.

Melyik az a tulajdonságom, amiből úgy gondolták, hogy érdekel egy teljesen érdektelen történet, amit fontosabbnak tartanak az én munkámnál?

Én tűnök agyhalottnak, hogy ezeket a témákat gondolják számomra izgalmasnak???

És egyébként mi a fasznak minek vállalnak gyereket, ha 0-24-ben rinyálnak, milyen nehéz és szar az egész?

És mi a fenének álldogál nálam mindenki? Soha nem álldogálok másoknál, mert tiszteletben tartom, ha dolgozik, ha dumcsizni akarok, kimegyek vele kávézni, vagy a folyosóra, ne a fél open spacet zavarjuk. És mondjuk tőmondatokban fogalmazunk. Értelmes témákról.

Tegnap nem volt olyan három perc, hogy zavartalanul megfogalmaztunk volna egy mondatot. Egyik sráccal dolgoztunk egy anyagon, a fején látszott, hülyét kap.

Ma van határideje a munkacsoportomnak, én meg szívesebben javítanám a hibákat munkaidőben.

És mi a fasznak szült, ha ez ennyire pocsék neki? Ja, ezt már mondtam.

És bingo. Senki nem kérdezett, hogy velem mizu. Nem mintha velük osztanám meg.

És még nekem kell elnézést kérnem, ha folytatnám a munkát, vagy ha bedugom a fülemet (azt csak ha nincs itt a főnök, mert ő csak úgy átkiált és nem hallanám...). Naponta tucatszor.

Zsong a fejem az egymástól 4 méterre kiabálva beszélgetőktől, az alapból kontrollálatlanul ordítva beszélőktől, ajtócsapkodásoktól.

Egyetlen szórakozásom a héten, hogy hatan szétszedtük a homofób kollégát ebéd közben, de csak úgy hobbiból feszegetve az elméletei alapjait. Néha összekacsintottunk, ha nem látta. Gyakoroltuk a céges vitakultúrát, meg én egyébként is gyűlölöm az előítéletes tahókat, na.

(Ma meg árnyaltan leb.ziztuk Jóképűújkollégával, de csak hogy a srácot bosszantsuk, a melegekkel semmi bajunk).

Már nincs lázam, de hangom sincs napok óta. Biztos nem tett jót, hogy az irodában húsz fok van, amit úgy érnek el, hogy jóval hidegebbet fújnak a hátunkra, nyakunkra, vagy hogy tegnap a fél óra monszuneső alatt szabadtéren táncoltunk, aztán bandáztunk a cimbikkel. Elbúcsúztattuk Tét, Pét, megbeszéltük, mi történt az elmúlt 2-3 hétben, ők még mentek valahová, én már nagyon nem élveztem bőrigázva menstruálva.

Meg olyan kívülállónak éreztem magamat. Sokat van rajtam ez az érzés. Kívülállok a cimbik közt, a világban, a kollégáktól, pedig ők valamiért nagyon szeretnek.

Ma írt I, hogy menjünk négyesben nyaralni pár napra, de TCsV nem ér rá, én meg nem tartok gyertyát, szal marad Pest felfedezése. Sajnálom is a pénzt nyaralásra, társ sem akad, aki nem milliós útra megy.

Közben idejött egyik kismamánk is, tegnap is bent járt egy, én meg nem merek babázni, nehogy fertőzzek. Nem az én hetem...

Urbankovics Júliáról, de végülis tök mindegy, kiről:

"Úgy éreztem, Amerikából több önérzetet hozott haza, mint szakmai tudást." -nyilatkozta a velvetnek.

Nagy Ervin.

:DDDDD

(Tarlós)

Ma reggel a hármas metrón két indiai szédelegve törölgette magáról az izzadtságot.

Azt hiszed, az übergáz gugyulázás a baba-mama csoportokban megy? Less be egy ciculiságos csoportba. Rémálom. Érzem, hogy van átfedés a halmazok közt. Válogatás nélkül, ami most elémkerült:

sziasztok cirmos és cirmatlan mijáuk

pocak, pocolda

kismalac

anyu+apu (egyik szeretőm is anyunak nevezett a cicámnak beszélve. Broáf, maradjunk a gazdinál, lakótársnál)

szuri

boldog ciccás éveket

kandurka

gumicuki lábikók, bársonytalpúak, praclik

cicamami, mamacica

hogy lehet egy cicát Pudingnak hívni, de tényleg?? (mondjuk az enyémnek is van egy neve. Nem is hallgat rá!)

ja igen, makka

Mindenkit kiakasztok azzal, hogy mellimplantátumra gyűjtök.

Pedig arra is. :D

Lehet, hogy csak 6-7 év múlva, de az egyetlen, ami az öregedéssel zavar a külsőmön (és nem tudom befesteni, vagy rágyúrni vagy tojni rá).

Nem felvarratni, az átmeneti megoldás és csúnyán szabdalják.

Vagy hízom és gyönyörű, vagy fogyok és dráma.

Az vethet rám követ, aki szintén minimum 80H-s mellekkel rendelkezik, 40 év fölötti, és a Föld gravitációs mezőjében létezik 0-24-ben.

Holnap Nagyonlétra, szombat délutántól vasárnap délelőttig Kócos, este hazaért ösztöndíja lejártával Okossrác, aki ma jött volna, de még nehezen nyomom le a lázamat a bkv-n megfázás óta.

Biztosan nagyon öregszem, de a gyerekesség, a játszmázás, az éretlen viselkedés, szándékos félreértés, hogy legyen min alaptalanul megsértődni annyira feldühít.

Cimbikkel leleveleztük, hogy szeptemberig esélytelen közös bármit szervezni, de mivel TCsV vasárnap d.u. úgyis átugrik majd, akinek van kedve, csatlakozzon egy cicasimire, limcsire, társasra.

Persze Té behisztériázott, hogy ő jelezte, nem lesznek itthon, persze hogy akkorra szerveztem!

Megkértem kedvesen, hogy ne sértődjön már meg mindenen, már egy hete jelezték, hogy ők külön szeretnének beugrani (nem tudom, ez melyik játszma része, direkt nem kérdezek rá). Egyébként a nyár felében nincsenek Pesten.

Utálom a nem mondom el, ha nem kérdeznek rá direktben játszmákat, azokat, akik titokzatosnak gondolják magukat, ha elhallgatnak infókat, a dafke viccből ajtóbecsapkodókat, amikor komolyan fáj a fülem, hogy ha mesélem, hogy egy új fogorvos hetvenezerért akar egy fogamat megcsinálni, akkor egy kolléga jóindulattal odaszól, hogy biztos nem akart elvállalni, mert nem vagy neki szimpi (fyi überkedves vagyok mindenféle szolgáltatóval, plánepláne egy fogorvossal), ha jóindulatúan javaslok valamit és valaki tuti leugat vagy megsértődik (nyilván Té, de akkoris), hogy elvisznek kollégáim dolgokat, de a dobozát, csomagolását az asztalom mellett hagyják a földön, vagy kerülgetem a kupit, vagy kicaplatok én a kukához, és amikor a nálam fiatalabb fiúnak ezt fel mertem kedvesen vetni, akkor beszólt, hogy miért zavar ez engem.

Faszom.

Fáraszt a kurvasok ember. Bent. A bkv-n. Ketten is rinyálnak, hadd jöjjenek már cicázni, akikről tudom, hogy ottragadnak egész estére és hallgathatom a panaszáradatukat. Nem hívok vissza valakit, mert úgyis csak azért hív, hogy mondjak valami vicces történetet. Kollégákat figyeltem, idejöttek hatan, hogy elmeséljék a hétvégéjüket/nyaralásukat. Szerintetek hányan kérdezték, hogy én mit csináltam? Senki.

Múlt héten mellénkült egy kolléganő, hogy elsírja, hány kolléga visszamondta a vacsorameghívását, és morgott rájuk. Ja nem, minket nem hívott meg. Itt bedugtam a fülesemet, hogy dolgoznom kell, bocsi.

Lebénít, ha valami kedveset kezdeményezek, lepattanok, zsong a fejem az ingeráradattól, szombaton egész nap azon hezitáltam, ennyire rossz ember vagyok-e, hogy csak felszínes haverkodásra vagy lelki kukának tartanak. Vasárnap meg lementem TCsV-vel a tóhoz, Kócos hosszú hetek után először nem jött hétvégén, valamit ki kellett mozdulnom, ráírtam, ő ugyanígy érzett.

TCsV-vel egymásranéztünk a kocsiban: Te sem szóltál a többieknek? Nem, te sem? Nem.

Nem volt kedvünk rinyákhoz, problémákhoz, a fentiekhez, ő is ilyen típus, udvariasan hallgat, ha rázúdítják a panaszokat, de senki nem tudja, mi van vele...

Strandoltunk, kedvenc éttermeztünk, ahol kedvenc pincér fejből tolta, mit fogunk enni, megbeszéltük, hogy ugorjunk el ősszel valahová. Cseten Bé tökéletesen megfogalmazta a gondolataimat a könyvről, amit tízoldalanként csemegézek, nehogy végetérjen, és az első könyv, amit megvettem papíron (ez van nála), meg e-könyvben is.

Este megint néztem magam elé, annyi energiát beleadok dolgokba, mit ronthattam el.

Tudom, hogy másnak sem ideális az élete, de mi van, ha csak ennyi volt az egész?

(A macskámat Bére hagyom, ha úgy alakul, a Royal Canin sterilised adult tasakos* a kedvence, de bármit megeszik. Az élő sáskát is, csak jelzem.)

*Aki ismer, tudja, mi a poén az összetevőkben:

Vannak kétségeim, hogy a cicám jól szórakozik nálam, de én remekül szórakozom vele.

Megfogtam a lábtörlő szélét, amin pihengetett és körbehúztam a nappaliban párszor. Kapaszkodott döbbenten, meg forgatta a fejét, szóval megálltam.

És akkor nem leugrott, hanem rámnézett, mi van már.

Szóval szörföztünk még párat a nappaliban...

(Ki ne merjétek hívni az állatvédőket!)

Azért a faxom kivan, amikor ma harmadszor cáfolja Kollegina az állításomat.

Pl. nem lehet kinyitni az egyik ablakot, mióta a redőnyös szerelt. Jelzem, erre beleokoskodik, hogy ő bezzeg ki tudja nyitni. De nem lehet. De ő szokta.

Jó. Odasétálok vele, és tényleg a csukló elé szereltek egy bisz-baszt, amitől nem nyílik.

Mondom a főnöknek, hogy van X típusú irodánk is. Nem, Kollegina szerint nincsen. De van. Nem. Jó, keresnem kellett rá adatokat, pedig kisebb gondom is nagyobb ennél.

Agyhalott informatikánk ismét kifejlesztett valamit, ami nem működik. De az működik, mert ő tudta használni. Jó, nálam nem fut. De fut!

Iderángattam, jééé, tényleg nem fut.

(És amihez hónapok alatt kiharcoltam jogosultságot, hisz kell a munkámhoz, azt elvették egy frissítéskor, úgyhogy intézzem az egyik (mert persze sok van) IT igénylő oldalon. Ami fél órát homokórázik, majd mivel lejárt az időm, ki is léptet, tehát el sem tudom indítani a kérést a jogomra, ami megvolt eddig.)

Tájékoztatná valaki az IT-nkat, hogy nekünk ezekkel DOLGOZNUNK kellene, nem hobbiból könyörgünk hetekig 1-1 javításért?

Idegbeteg mindenki az IT miatt.

Az már természetes, hogy egyszercsak újraindul a gép figyelmeztetés nélkül, pont mikor SOS kéne belőle valami, ma másodszor.

Rendszerint percek, mire megnyílna egy segédprogram.

Tényleg van midlife burn out, meg minden, de a fásultság nem a monotonitástól alakul ki, vagy a sok munkától, hanem az eredménytelen szélmalomharcoktól, amivel minden nap órákat küzdünk kénytelenül.

És én álltam bele egy témába, ha már úgy hirdetjük, hogy környezetvédők vagyunk, tegyünk mi is érte. Meg a ház előtti dzsumbujt szeretném kiirtatni, de mindenki másra mutogat, miközben arborétumokba járunk ki gereblyézgetni, a belső udvarban luxus kertecskénk van. Kívül gaz mindenhol. Meg kikunyeráltuk hárman, hogy tesztelhessük az új rendszert élesítés előtt, mielőtt az is összeomlik, most áll fent a balhé éppen az előző miatt.

Megköszönték, majd élesítették a tesztünk nélkül, totális hibárafutás az egész, zeng a ház a balhéktól, párszáz emberrel kib.sztak, mi meg dühöngünk (és nyeljük mások dühöngéseit) tehetetlenül. Visszavonni nem lehet, a régi rendszert kikapcsolták.

Ma ismét szerelek valamit a kávéfőzőn, és még van képe másnak hőbörögni, hogy hány ember vár kávéra. Faxom, akkor szerelje meg ő, egyébként egyáltalán nem lenne.

És akkor pénteken már nem is fárasztottam magamat, hogy békét teremtsek, mert általában megteszem: két harmincas(!) srác cukkolt egy 34(!) éves kolléganőnket a tájszólásáért, az egyébként cuki csaj drámát csinált belőle. Nekünk. 1. Semmi humorfaktora nincsen, gyerekes, ne tegyék, még ha egyébként nekik is van. 2. Engem pl. lehet cinkelni, mert duplán kapják vissza, és úgy vicces. De a nő mindent sértésnek vesz, láthatták volna rajta. 3. Tényleg felnőtt dolog azon rinyálni nekünk 34 évesen, hogy a gonosz fiúk szekálják? Védje már meg magát.

Óvoda.

Valami tanulmány írta, hogy mekkora hiba stresszes munka után lemenni sportolni. A fotelból filozofálgatva biztos még nem próbálták, én inkább lemegyek kondizni.

Tegnap volt az utsó vérvételem a város másik felén, persze fél tízig kellett éhgyomroznom, pedig a konditerem este már leszívta a vércukromat. Ott gyors kávé, futás munkába. Akkor már kibírom, 11-kor megyünk le kajáért. Jó, de 11:30-kor eszünk. Csirkemell, fél rizs. A hús büdös volt, úgyhogy megettem a fél rizs felét.

Üres kávé, pár szál ropi, aztán spuri haza. Még megírtam vagy húsz csetválaszt, majd odajött a cica, de nem volt hajlandó odabújni, csak játszani akart és ezen sírvafakadtam.

És akkor jutott eszembe, hogy nem ettem, az abonettes-párizsis melegszenyám mentett meg végül vacsira.

Az egészségesek lelkiismeretfurdalása.

Megvan az utolsó hormonleletem is. Minden egyes leletértékem tökéletes.

És ok nélküli lelkiismeretfurdalásom van, hogy az én szervezetem nagy eséllyel gond nélkül szülhetne, a kolléganőim meg komoly és megterhelő procedúrákon, műtéteken, hormonkezeléseken mennek keresztül hosszú évekig, mire összejön egy lombikbaba.

De én nem akarok gyereket.

Hát ez egy ellentmondásos érzés.

Persze, rágugliztam a még nem tudni mi látszik az ultrahangon, de nem kicsi izére, nem vidámak a guglihírek, majd augusztus közepén értelmes diagnózist is kapok róla.

Reggel is eláztam, vizes ruhában/hajjal dolgoztam. Délután is eláztam a cég előtt.

Sétáltam hazafelé a kis utcámban, amiben egy érdekes természeti jelenség figyelhető meg.

A Hármashatárhegy mellett végigsüvítő nyugati szélviharok végigvágtáznak az alacsony kertvároson, majd az utcám után kettővel mandínert kapnak a tízemeletesek által határolt sarokban és nálunk+2 utca lesz hatalmas forgószélszerűség.

Egy kisebb szél is elég nagy károkat okoz, és tegnap nagy volt, az utca végig tele volt szórva többméteres faágakkal, levelekkel.

Illetve egy 5+ méteres, fának is beillő, combvastagságú ágat csak egy vezeték és a lombok tartottak az úttest közepén. Ahol mindenki sétálgat. Nagyon durván nézett ki (lásd insta)!

Hívom a 112-t.

-Jó napot kívánok, Tobber vagyok, szeretném bejelenteni, hogy egy hatalmas ágat csak egy vezeték és a szentlélek tart fenn az út fölött. Nagyon veszélyesnek látszik.

-Rendben, kérem mondja a címet.

-Budapest, tizen...

-Az M. utca?

-Hűűűűűűűűűűűű, ezt honnan tudta????

-Bemérte önt a poligonom, és egy-két perce jelentette egy úr is, már elindultak a kollégáim. :D :D

-Aztaaaa! Köszönöm szépen, jó munkát! :)

Aztán bevágódtam a kocsiba, várok, hogy elmenjen a Volvo. Szomi jött haza. Pár napja megígértem, hogy az adományboltba még le nem adott könyveket átnézheti a csomagtartómban, kiintettem, álljon meg. Szóval könyvajánlót tartottam a katasztrófautca közepén, meghallgattam, hogy minek megyek kondizni, ha ilyen jó alakom van, és neki mindig tetszem, szóval gyorsan leráztam vagy 30 könyvvel.

Konditerem. Odaérek, befizetek, félmeztelenül előkapom a sportmelltartómat (az öltözőben, nem a recepción): valami ráborult a táskában. Úgyis beleizzadnék, hát kiöblítem a hátulját a csapnál. Boldog érzés felvenni.

Aztán apám lecsapott, ha úgyis bevásárolok, dobjak el neki egy fehérkenyeret vacsira. Tízkor este. Inzulinos.

Oké, de nem megyek be. Úgyhogy az utcán kellett a hűvös szélben 20 percet dumálnunk. Immár átmelegedve is, nem csak vizes ruciban.

Hazaérek, kb. egész nap vizes cuccban voltam, és még nyújtás, hajmosás, beázátatás, táskakimosás, úgy 14 órája nem látott a cicám: két simit eltűrt unottan, majd elhúzott kajálni.

Egész éjjel motorosfűrészek zaja, szirénázó autók...

Kicsit sok volt tegnap. :D

---

Kiegészítés: Anyu nálam várja a fugást meg a redőnyöst, a macska meg szórakoztatja, előbb bebújt valahová, ahonnan nem jött ki, majd kifutott, Anyu ölbevette (aki életében más macskával nem játszott még) és szelfiket küldözget magukról. :DDDDD

Én vagyok az emeleti kávéfőzőszerelőbarkács, mert szeretek buherálni. Szóval az irodai konyhánkban, ahová kb. 60 mérnök/mérnökhallgató jár, nekem kell a letört izécske érzékelőjét meghekkelni, hogy főhessen a kávé.

Tényleg egyiknek sem jutott eszébe kiékelni egy kis pöcökkel?

Nem vagyok egy mekgájver, de ezt irodai bisz-baszokkal egy perc alatt meg tudtam oldani.

---

Ellenben az igazgatóm behívott, hogy lenne egy jó kis feladat számomra.

És tényleg az.

Piackutatás, eredmények összevetése a mieinkkel, az eltérésekből adatok kinyerése, következtetések levonása és egy összefésült országos kimutatás elkészítése, ami megy a boardhoz, akik viszik ügyfelekhez.

Ááááá, végre valami, ami az én területem, mégis érdemes volt diplomá(ka)t szereznem? :D

Imádom és azonnal agyaltunk és én javítottam őt(!), hogyan lenne egyszerűsíthető a folyamat, honnan találunk más forrásokat.

Egyébként baromi sok munkám van, de komolyan boldoggá tesz, hogy valaki (értelmes) emberszámba vesz a cégnél.

Embernek nincsenek szebb leletei, mint nekem!

Vér teljes nagyrutin, vizeletvizsgálat, mindenféle hormonok, terheléses cukor/inzulin, nőgyógyász, rákszűrés, kétféle ultrahang.

A koleszterinem kicsit magas, oké: húson és tojáson élek.

Vérnyomásom sosem volt, kibírom.

Még az inzulin is sokkal, de sokkal kevésbé tér ki 60 percnél, mint tizenéve, tehát nem csak az UH alapján látszik, hogy az IR-PCOS is javult. A cukrom tökéletes.

Kimagaslóan egészséges azért ez a koromban.

Szóval akkor már csak egy vizsgálat lenne meg a fogorvos -dől hátra elégedetten a 42 éves nő.

Ha.

Az egyik ultrahangos nem talált volna egy közepes méretű eltérést. Úgyhogy ijesztget MR-rel és biopsziával, de egyelőre megvárom, a kezelőorvosom mit mond rá.

Hát hogyan lehet ilyen egészségesen bármi bajom? :/

Jaj, majdnem ráléptem!

:D

:D