Az irodaház liftjébe lépve elbizonytalanodtam, hogy egyáltalán munkanap van-e, van-e rajtam ruha, hoztam-e telefont, pénzt, fiú vagyok-e vagy lány.
Egy kolléganővel meg is osztottam azonnal a gondot:
-Na, akkor meg fog jönni neked, tuti.
És tényleg, épp ma.
Van, akinek a mai szülinapját Kisinyovban is ünneplik (Sajtossüti), van, akinek telefonba énekel kiscsaládom (kedvenc nagynéni), van, aki kap az alkalmon egy következő kettesben töltött vasárnapot ajánlva (tudjuk ki).
Éééés Anyunak holnap van a szülinapja, apuval szövetkeztem, hogy úgy teszünk, mint akiknek más dolga van ma este (kajacentrikus család vagyunk, ha Anyu előtt titok a jövetelem, apu kérdi meg, főzzön-e valamit :D). Virág, kedvenc luxusbonbon beszerezve, még felhívom Anyut gyanúelterelésből öt perccel korábban, hogy húzok kocsival valahová.
Majd beállítottam hozzájuk, épp netezett.
Kopogok a szobaajtaján, meglátott, elkezdtünk énekelni is, felugrott, meghatottságában sírvafakadt és csak ölelt. :)
Ugye, milyen cuki? :)
Ünnepeltünk, meg ugye telefonbetyárkodtunk nagynéninek, apuval elégedettek vagyunk.
Olyat azért évente kétszer eljátszunk, hogy strand után beugrunk a lent hesszölő szüleimhez a telekre egy kis sütire (plusz ugye a szülők nélküli hosszúhétvégére).
Szinte mindenki szüleit ismerem a bandából, de nem jönnek velünk. Ma kivétel volt, TCsV párjának anyukája velünk strandolt. Hatalmas egyéniség.
Éééé mint gyerekkorunkban: kinyitotta a hűtőtáskát, volt benne főtt kukorica, sárgabarack, éééés teljes kiőrlésű kenyér és s.k. üveges uborka a halhoz. Jaj, hát ilyen gondoskodást! :)
Ma is visszamentünk.
Végigkuncogtuk a napot a napon. Az ikrek irtó hülyék.
Még mindig nem értem, ők is ragaszkodnak hozzá, hogy télen menjünk két hétre nyaralni együtt. Jólesik. Pénzem fogyóban, de jólesik.
Meg hát mikor utazzak a karibi térségbe, ha nem még a gyerekszülések előtt? Ugye?
A legtöbb, környezetemben élő és önmagát (néhánynál én is őt) értelmiséginek tartó ismerősöm beszélt már nekem A tetovált lányról.
Tudják, hogy nagyjából annyira érdekel bármilyen film, mint a legtöbbünket a gyártósoron a horgászhorog hegyének szögének pontos beállítása, vagy hogy a szilikon vagy a gumi gyűrű a kényelmesebb-e a meggyűrűzött gólyáknak. Kicsit sem, na.
Tehát azt feltételeztem, ha mégis ennyien untatnak a témával, akkor biztos jobb mint gondoltam. Viasat, 3 részben leadva, első részt megnéztem, egész érdekes, bár nem művészi súlyú, de szórakoztató. Setbox sorozatfelvételre állítva, majd ha valamikor otthon leszek, megnézem a másik kettőt. A csatorna viszont a sorozat fogalmát másképp értelmezi, mert a második részt nem vette fel a kütyü.
Hát akkor nem tudom meg a végét.
Nem mondom, hogy vérző szívvel dühöngök azért.
Christina Aguilera állandóan jojózik a súlyával. Nekem ő mindig az a csodahangú naiv lány, akit próbálnak nőiesre sminkelni, öltöztetni, de sosem érzi magát a helyén a femme fatale szerepben, és elég gyengén próbálja megjátszani. Kábé Rihanna ugyanez nálam, semmi kisugárzás, csak a félrecsúszott szépkislány, akire szerepet erőltetnek.
Talán ez az egyetlen képe, amin CA igazi csajos. De azóta sajnos megint lefogyasztották szegényt.
Ha már mindenki ezen sír: hőség van.
Tetőtéri lakásban élek, egyik fal végig üveg, ja, átmelegszik. Van légkondim, nem sajnálom használni.
Ha működik. Nem számítván az elromlására egész napra felhúztam a redőnyöket a virágoknak, majd este visszahűtöm kicsit a lakást.
TCsV-vel el strandolni, hazaérve nem indul az eszköz.
Távirányítóra nem reagál új elemmel sem, biztosítékot le-felkapcsoltam=újraindítás, de int egyet, majd lekapcsol és csak a led villog néha.
Segítséget modern nő nem kér, neten rákerestem a kezelési útmutatóra, áll. van egy lock gomb a távirányítón, amitől ezt teheti, de nincs rajta.
Viszont így 8 év után kiderült, hogy a légkondi előlapját fel lehet emelni és alatta rejtőzik egy auto gomb, azzal sima hűtő funkcióra be lehet állítani.
Szirkdüszolejl attrakcióval közel kerültem hozzá, csak egy műkörmöt törtem le, és lám, működik. Majd utánajárok még, de már ez a megoldás is óriási öröm egy olyan napon, ahol szintén strandhőségproof TCsV is szenvedett még ötkor is a vízparton.
Kuvva meleg van. Áldom a légkondi feltalálóit.
Morzsa: romkocsmában is kellemes a hőség éjjel egy felé, néhány iszonyatosan finom rum után, amilyet én még sosem ittam, és már el is felejtettem, hogy az éjszakában nem csak a gagyi alkohol, mesterséges ízű édes xarok, plusz sok cukor keverék kapható. Hát ez tökéletes volt, és ma nincs fejfájásom sem, pedig nem sajnálta a fiú a mennyiséget, ami nem fért a poharamba, megkaptam másikban...
És akkor még nem is beszéltünk a város legszebb fiújáról, aki ott dolgozik és gyönyörű és bájos és Bé szúrta ki nekem és igaza volt.
Néha azért zavar, hogy megöregedtem.
Nem tudom eldönteni, hogy milyen napom volt.
Őszhalántékot már este lemondtam, nem volt idegem, gyengédségem hozzá.
Reggel képtelen voltam felébredni, nincs vérnyomásom, az allergiagyógyszer sem segít. Meg az 5-6 kávé, kóla sem.
Próbáltam ecetben is kiöblíteni irtó cuki új nadrágomat, de annyira ereszti a levet, hogy hordhatatlan lesz. Nagyon kár érte.
Késésben voltam, pedig kisfőnök első napja szabi után. Aztán tízre egy kis rohadék kolléganő úgy megkeverte a xart, hogy nagyfőnökömnek majd mentegetőznöm kell, hogy nem is úgy volt, mennyire hihető lesz az már!
Már jópár napja feszkó van, a többi kolléganő és közte is, de nagy név. Tízkor már bőgtem dühömben. (Ezen nem segített, hogy tegnap elfelejtettem enni bármit is.) Egyik kolléga döbbenten: még csak egy órája jött vissza kisfőnök és már sikerült neki...? Nem, ő tényleg kipihente magát. :D Lent másik cég kollégája azonnal beletrafált, hogy mi bajom. Az ő kollégái is ezzel a csapattal harcolnak.
Kisfőnököt figyelmeztettem, hogy ma már cigiztem, csak hogy úgy készüljön rám. Tudja, hogy azt csak akkor teszem, ha tele a tököm és balhé van. Azt hiszem, ettől függetlenül bámulta meg a fenekemet. Tényleg azt hiszitek pasik, hogy nem látjuk?
A többiek is látták rajtam, hogy ez nem a napom, a tegnapi sem mondjuk, aminek csúcspontja, hogy egy hr-es, nálam alacsonyabb poziban lévő csaj jött oda hisztérikusan kioktatni, hogy mit csináljak meg neki ami az ő dolga lenne.
Sok volt ez így, főleg, hogy heppem nem zaklatni a főnökeimet a bajaimmal, most magyarázkodhatok majd.
Kollegina extrán kitett magáért, segített, alámdolgozott, Csk és a többiek is támogattak (azért próbáltam drámázás nélkül viselni de a szokott hehefejem hiánya mindenkinek feltűnt), jólesett. (Jé, én is ezt szoktam nekik csinálni, most csak visszakapom. Jé.)
Aztán nem működik a rendszer, amiből számonkérnek, ez már csak akkor derül ki, amikor órákat rászántál.
Aztán hazafelé nem járt a metró, ez lent a vágányok mellett várakozva derült ki.
De cuki volt a taxis.
Aztán nem működött a pláza mozgólépcső.
De felpróbáltam egy padlizsán maxiruhát és a nagytükörben megnézve a mellettem forgolódó srác végignézett és konstatálta, hogy csinos és elegáns rajtam. (Úgyhogy aki holnap egy romkocsmába akar jönni velem, kösse fel a gatyáját, mert akkor is ebben a ruhában megyek, ha az Operából érkezőnek hisznek is!)
Aztán nem működött a kártyaleolvasó.
Aztán a hentes meg akart kínálni töpörtyűvel, amikor csirkemellért estem be, de jeleztem, diétázok (nem kell aggódni,ez a gyorslefolyású lelkesedés.) Jaj, nehogy fogyjak, minek. Megjegyzés magamnak: Ezt a felsőt tuti megtartom.
A pékfiú már mosolyogva adta a ch-csökkentett kenyeret (isteni!!), de kérte, hogy valami tartalmasat is egyek, nehogy.
Aztán kedvenc autómat elvittem kedvenc mosómba egy kis porszívózásra, beállok, slusszkulcs ki, üresbenhagy, kint napozok a ház előtt, amikor jön a srác (új), hogy adjam oda a kulcsot, előrébbáll. (Lopták már el kocsimat, az első kérdés, hogy kiadtam-e a kulcsot mosóban.) Mondom, üresben hagytam, tolja csak előre mint mindig, minden alkalommal teszik. Hát ő nem tudja megmozdítani az 50 kilójával. (Miii??) Tettem a főnöke felé egy hangos megjegyzést, mikor bebattyogtam inkább előrébbállni, hogy ez még nekem is menne. De ilyen tiszta rég volt a kocsi, úgyhogy befogtam.
Aztán meg is tankoltam a kiskocsit, a benzinkutas vagy azért bámult be a fizetésnél is, hogy megjegyeztem-e, hogy ötös kút, vagy tényleg jó ez a felső.
Hátulról is az, mert a sorban mögöttem álló huszonéves is bámult, meg utánamintett, amikor elhajtottam. Nyami volt, de kicsit sok volt már mára az infó.
Hangsúlyoznám, elmúlt 3 év topmagas súlyomban, lesírt sminkmaradvánnyal, farmer-blúzban, meleg miatt lógó hajjal, sosem értem, miért vannak ilyen napok.
És VB döntősök a vizilabdás fiúk!!!!
Nagyon hullámzó és idegesítő nap volt.
Vagy minden napom ugyanilyen.
Csak most pms-em van.
Az erkélyen lévő hőmérőm 19:40-kor 42,5 fokot mutatott, igaz, egész nap rátűzött a nap, de akkor a lakásra úgyszintén. Plusz üvegházhatás.
A kocsi reggel 8:30 körül mutatott 30 fokot.
Szerintem ennél melegebb nem lehet...
Megtaláltuk a főváros egyetlen szabadtéren is kellemes helyét ebben a hőségben.
És most egy felhívás: akik az év 9 hónapjában rinyálnak minden áldott évben, hogy a nyarat várják, azok kérem, írjanak már nekem pár sort: mi a fenét lehet a kánikulában élvezni! Általában elfogadom és nem morgok a megváltoztathatatlan miatt, most ennek van itt az ideje. De EZT minek várjátok?
Komolyan érdekel, hátha segít átvészelni.
Egyik kedvenc ausztriai képem:
(http://www.maroundpartner.com/press/in-obertauern-rockt-und-kuschelt-der-winter/)
A mai napot a lustulásnak áldoztam mert elegem volt a hónapból (még mindig a telet szeretem), a balhés nyaralásból, a csököttagyú kollégákkal jóarcvágásból és néhány debil férfiból, így csak kézzel befejeztem egy tanfolyamos cuccot (nem mutogatom, próba, olyan is!), eltüntettem szőrt innen-onnan magamról, a maradékot pedig beszíneztem.
Kontaktáltam Péfiával, Békának kinyomoztam nála a divatos slágereket, mert az éjjel az omnibusz tetejént már Tiesto sem játssza, bejelentkezett Újkolléga, hogy borul a szuperprogram későbbre, én meg örülök, megválaszoltam az összes köremailt, ami rámzuhant a héten, néztem sorozatot, következetesen folytattam a többet nem diétázom, mert életem egyik legsikeresebb érdeklődős időszaka van pasikkal programot (érts még: új jelentkezők szeretőnek) így plusz 6-7 kg-mal a saját topom fölött, majd nekikezdtem a hobbimnak, amit:
1. mivel hőt termel (gondold csak végig!), így az év egyik legmelegebb napján nem vittem túlzásba
2. a hőségtől kimenekülve inkább az erkélyen blogokat olvasok, és cigizek, ami lásd még 1. pont.
A szüleim zsarolnak, hogy feljönnek vidékről, ahová leköltöztek két hónapra, mert az egynyári (értsd: azért ültették, hogy nyáron nézegessék!) növényeiket nem mentem át meglocsolni (nem tom, hol a lakáskulcsuk). Ez nálam nagyjából a bébiszitternek szültük a gyerekeket kategória, vagy inkább az én frkammal a csalánt, nem tudom. A szomszédnéni évekig jó volt locsolásra, nyugger is, 2 métert kell mennie, de valamiért ő nem megfelelő, én lelkiismeretesebb vagyok. Ezt a növényeimet elnézve nem állítanám.
Fáj a térdem, de holnap úgyis lemászom a lépcsőn. Majd küldök nekik mms-t a virágaikról, örülni fognak.
...hátrányai:
nem lehet vitorlázni magassarkúban, pedig laposban nagy a fenekem. Igen, csak abban.
egyébként mások szerint gyártelepen sétálni sem lehet 9 cm-es sarkúban, de azért megcsinálja.
cserecipő kell a hőségben munkába slattyogás és az elegáns munka között, de ha Újkolléga feltűnik, elfelejtem visszavenni (mert mellette még az én 9 cm-esemben is icike-picike vagyok!) és abban indulok vásárolgatni, slattyogni
ha hajfelfogásra használom a napszemüvegemet, de Izmos közelében kibontom a hajamat, akkor leteszem és anélkül indulok haza narancsriasztásos napsütésben.
a hosszú haj meleg. Még így is, hogy a felét levágattam.
Ez még fogalmazódott bennem napokig, de inkább posztolom, mert mára egész napra hasonló se füle se farka programokat tervezek és valszeg egyiknek sem jutok a végére és nem érdekel...
Elteszem magamnak a gyereknevelés jövőbeni kihívásaihoz iránymutatónak.
http://isolde.blog.hu/2013/07/02/peace_flowers_freedom_happiness_872
"...azon gondolkodtam mostanában, hogy mire is emlékszem (a nagymamával) vele kapcsolatban. De nem erről akarok írni itt, mert az nem lenne idevaló, vagyis nem róla, hanem a környezetről, amit teremtett és ahol a gyerekkorom egy részét töltöttem. És imádtam, mert békén hagytak.
Ehhez tudni kell, hogy otthon kevésbé hagytak békén, mert az apukám és az ő anyukája, aki szintén velünk lakott, az a típus, aki egyfolytában foglalkoztatja az embert, így vagy úgy: mesélnek, magyaráznak, panaszkodnak, mutogatják a zárójelentéseiket, megnézik a rajzaidat, megnézik, mit építettél legóból, elolvassák a naplódat, elolvassák a leveleidet, értékelik a ruháidat, értékelik a bizonyítványodat, figyelik a karácsonyfa alatt, hogy örülsz-e. Ez lehet jó is, és biztos van olyan gyerek, akinek megfelelő ez a mértékű figyelem (hát, amúgy nem hiszem, de mondjuk ezt). Szerencsére sok hétvégét és nyarat töltöttem a nagyszüleimnél, akik ennek a teljes ellentéte voltak és remekül ellensúlyozták a dolgot.
Ez egy nagy családi ház, hátul viszonylag nagy szőlőskerttel, ahol lehetett szőlőt enni, meg málnát enni bokorról, meg barackot enni fáról. Csomót játszottam a kavicsokkal meg a növényekkel, gondolom, elég kicsi lehettem még, vagy autista, mindenesetre konkrétan emlékszem, milyen fajták voltak, fehéresszürke, nagy, kerek kövek, meg tégladarabok, amikkel lehetett rajzolni a járdára, és jó volt megfogni őket, mert felmelegedtek a napon. A szőlőnek kis indái vannak, kacsoknak hívják, amik felcsavarodnak a drótra és megszáradnak és le lehet őket tekerni, a mandula meg szőrös, zöld héjban terem, és kalapáccsal lehetett feltörni. És volt cserépkályha, később meg olyan villanykályha, amire rá lehetett ülni és meleg volt, persze, csak gyerekek ülhettek rá, mert nagy súlyt nem bírt, mondjuk ettől még tavaly karácsonykor is simán azon ültem. Volt egy csomó könyv is, azokat mind kiolvastam, akárhol, mondjuk a fészer tetején napozva, senki nem szólt, hogy mit olvasok és miért azt. Ha nagyon sokáig bent voltam a lakásban, néha rám szóltak, hogy kint is lehet olvasni. Ha éhes voltam, adtak enni, voltak csak ottani ételek, például a titkos recept alapján készülő borsóleves, a furcsa kis olajban sült krumplispogácsa, ami sós volt, de lekvárral ettük, a nagyon apróra vágott zöldpaprikával megszórt vajaskenyér, és persze babsterc. Ha lenyúztam a térdemet, bekenték jóddal. Ha akartam, játszhattam az unokatesómmal vagy a két szomszéd gyerekkel, senki nem szólt, hogy ne azokkal játsszak, de ha egyedül akartam játszani, akkor sem szóltak, hogy menjek, játsszak inkább a többi gyerekkel. Nyugodtan rollerezhettem tizenhárom évesen, amikor az ember már kinőtt abból, de nekem nem volt rollerem és az unokatesóm csak akkor kapott, be kellett pótolnom. Elmehettem biciklizni, nem kellett megmondanom, hogy hányra jövök haza, kivel leszek és senki nem gyanakodott, hogy rossz társaságba kerülök, mint ahogy nem is kerültem soha. Nyugodtan hazagyalogolhattam a Fertő-tóról vagy rohangálhattam mezítláb, nem szóltak rám, hogy mi ez a hülyeség, amikor jár busz is és van cipőm. Nehéz eldönteni, hogy egyszerűen csak kevésbé figyeltek rám, vagy bíztak bennem, vagy tudták, hogy úgyis túl gyáva és introvertált vagyok ahhoz, hogy valódi bajba keveredjek, mindenesetre én ott szabadon felfedezhettem a világot, a köveket, a növényeket, a könyveket, a padláson lévő titkos dobozokat. Egyszer a padláson találtam egy pár régi szexújságot, amiben elolvastam, hogyan kell szopni, rajzolt ábra is volt hozzá, ez már tizenéves koromban volt, szóval meg is értettem. Néha segítettem kapálni vagy szőlőt kötözni vagy cseresznyét szedni vagy borsót fejteni, de nem emlékszem, hogy erre valaha kényszerítettek volna. Inkább úgy emlékszem, hogy ők kapáltak és akkor én is akartam és kaptam egy kis, gyerekméretű kapát, megmutatták, melyik a gyom, melyik nem.
Voltak keretek, nem szabadott letörni a virágokat, este le kellett feküdni aludni, kinti cipőben nem szabadott bejönni a lakásba, macska simogatása után és evés előtt kezet kellett mosni, nem szabadott hangosan üvöltözni, vagy a szomszéd engedélye nélkül a szomszéd szőlőjében rohangálni. Vasárnap templomba kellett menni és ott csendben ülni, de amikor belázadtam, hogy a Bibliában hülyeségek vannak, Noé bárkájába ugyanis nem fér be azösszes állatból kettő, akkor azt mondták, ha nem akarom szó szerint venni, felfoghatom úgy is, hogy példabeszéd. Éssszerű keretek voltak, és a keretek között határtalan szabadság.
Nagyon jó volt.
Hagyjátok békén a gyerekeiteket."
Nyilván azért idézem, mert mindig figyeltek/nek, egrecíroztak, produkáltattak, és elemeztek. Az ételeimet, az olvasmányaimat, a viselkedésemet, a párbeszédeimet gyerekekkel és felnőttekkel, azokat korrigálták és kritizálták, most sincs levegővételnyi időm egy mondat megmagyarázásába, már ugrásrakészen feszülnek, hogy minősítsék.
Egy idő után pl. zugettem, majd nem ettem, mert az étkezés a fő színtér volt, mint ahogy most sem tudok hazamenni apám megjegyzése nélkül az alakomra, ruhámra, vezetésemre, életemre vonatkozó kritikák tengere nélkül.
Taktika: inkább semmit nem mondok, nincs támadási felület. Hogy ezt akarták-e elérni? Nyilván nem.
És a fenti nyugalom az én nagyikám, kert helyett budai polgári lakásban néha egyszerre hat unokával, ha most is felmegyek hozzá, megérint a béke hangulata...
A másik nagymamánál verseny volt. Az ottani három unokával nosztalgiázva kiderült 2-3 éve, hogy mindegyikünk bezzegnek lett beállítva a másikkal szemben, és szépen kijátszottak minket, én azt hittem, hogy bezzeg 4 évvel idősebb(!) unokatesóm milyen szépen zenél, kézimunkázik, beszél nyelvet és szorgalmas tanuló, neki én voltam a példa a matek, logika, olvasás témában, a harmadiknak mindketten a bezzegek voltunk (6 éve lemaradása volt szegénynek a legidősebbhez képest!). Jó kis vérszívása a naív kölyköknek és kellett 30 év mire tisztáztuk.
Azóta is szeretem magamrazárni az ajtót és egy könyvvel kiheverem az egésznapi cég elvárta megjátszott macaszerepet, megfelelés pipa, de béke pipa.
"A helicopter parent (also called a cosseting parent or simply a cosseter) is a parent who pays extremely close attention to a child's or children's experiences and problems, particularly at educational institutions. The term helicopter parent was originally coined by Foster Cline and Jim Fay.[1] Helicopter parents are so named because, like helicopters, they hover overhead." Wikipedia
Aztaaaa!!!!
Sok év legprofibbja.
Pénteken a cégtől korán lerohantam a Balatonra (hála kisfőnököm telefonjának az M6-oson kikerültem pár óra dugót!), a többiek már lent hobbiztak. Szocializálódás után kicsit kidőltem a tópartra, majd belekezdtünk a relax hétvégébe.
Millió ötlet, közös munka és agyalások, vörksopok, segítőkész emberek, éjjelig elmélkedés, elemzés a turizmus helyzetéről (engem ledöbbentett a tóparti város szombat esti tökéletes pangása!), bandázás a tanárokkal, visszatért a kedvem a hobbimhoz.
De jól sikerült!!
