Tobber életblogja

Amikor a világvégi turistafogadó mélyén üldögélsz húsz kollégával és besétál egyik kedvencünk frissnyugdíjas rövidgatyó-bakancsban, kutyát sétáltatva.

Ma van Anyu eredeti nevének névnapja. Senki nem hívja így, nem is tudják, a nővérével ketten felköszöntjük.

---

Nézem Zazit a facebookon (Mozog a Zazi), akit én még táskavarróként követtem, hatalmas csatát vív. Meg egy ismerős ismerőse kislány, aki két éve beteg. Meg semmit nem tudunk Bezzegről. Meg egy kedves cica beteg és sokszázezer a számlája. Jaj, annyi kemény sors van! :(

---

Szeretem az oltást. Örülök, hogy szabadabban jöhetünk-mehetünk, persze tisztában vagyok a kockázatokkal is, orvosok és kutatók magyar és angol oldalait olvasgatom.

De legalább élhetünk egy kicsit szabadabban. A negyedik hullámig.

Azért kezdtem spanyolul tanulni 40 évesen, hogy el ne haljon a maradék agysejtem, meg hogy talán fogok egyszer ott élni. Anyu tizenéve Madridból írt, hogy ez az én városom. Én inkább déli tengerpartot céloztam, de lassan körvonalazódik: Barcelona a szerelem. Jártam már ott, akkor nem fogott meg. Most viszont beszippantott, élveztük minden percét, és oké, külföldön mindig Életem Legfinomabbjait eszem, de spanyol facsartnarancson akarok élni életem végéig (meg némi grillezett rákon, rilettes-es husis tapason és jamonon).

---

A mindennapok pörögnek, amin persze van, aki megsértődik, mert nem fér bele, de elengedtem.

---

Tindertanácsokat adok ex-gerontofil havernőnek, aki most ébred rá, hogy mennyivel pozitívabb szemléletű, szebb testű, depláne potensebb egy huszonéves. :D

---

Múlt héten egy hétig a lányokkal elfoglaltunk egy egész panziót, reggeltől hajnalig kreatívkodtunk, beszélgettünk, medencéztünk, napoztunk, társasoztunk, süteményeztünk. Pénteken Anyu kerek szülinapja volt, lejött, hogy a gyerekkori nyaralásainak helyszíneit felkutassuk. Felkirándultunk egy erdőbe, ahol valóban megtaláltunk egy nyaralótelepet, benne a régi házikóval, amin most is az unokatestvére neve szerepel, a 65 éve még tisztás mára sűrű erdő nyilván. :D

Megkerestük az ükszüleim(!!!) sírját az ékszerdoboz falucska mélyén, megvan, gondozzák a nagyon távoli rokonok. Közeli faluban találtunk egy kultúrbisztrót álomszép kilátással, ott ebédeltünk, gazdag falu menő cukrászdájában sütiztünk, vittem is két nagy tálcával a lányoknak.

Havernő felszámolta a boltját és szétvásároltuk magunkat az árukészletéből, bő 150 000 Ft alapanyaghoz jutottam hozzá 40 000 Ft-ért. Mondjuk nincs hová tennem, vennem kell tárolókat.

A héten már jártunk két napos céges tréningen, éjfélig bandázva, kacarászva, másnap egészen elviselhető játékokkal, van, amin könnyesre nevettük magunkat. És végülis ez egy csapatépítő célja, nem a győzelem (bár magam is meglepődtem, mert a sorversenyen az én reflexem sokat segített a győzelemhez, pedig Annyira Béna Voltam Gyerekkoromban!).

Este ájultam haza, a lakás fut, csak a mosás-szárítást indítottam el, pedig ma jön a villanyszerelő a hálókapcsolót lecserélni, aztán Kócos is, mert hétvégén csak pár óránk volt egymásra…

A macskát Kócos és Anyám felváltva hizlalták etették, almozták, meg ami a lényeg, játszottak vele, mert ez a világ legjátékosabb macskája. Az ember lánya csak olvasgat az ágyon ajtófélfára feltett lábbal, erre hivogat kiabálva, felágaskodik, és behúzott karmokkal, puha talpacskákkal addig paskolja a combomat, amíg ki nem megyek játékot huzogatni, dobálni, mozgatni neki. Majd óránként újra és újra.

Jövő héten két nap önkéntes munkát végzek (önként, nem a bíróság szabta ki), strandokra el kéne jutni, megyünk színházba, betábláztunk havi egy társasjátéknapot és még négy teljes hét szabadságom van idénre, valamit SOS ki kell találnom, mert nem akarom november-decemberre hagyni az egészet.

Az a helyzet, hogy a kreatív hobbimat (a sok közül azt, ami nem másolás, hanem eredeti ötletek és megvalósítás) szerintem elég magas szinten űzöm.

Komoly készletem is van hozzá, kizárólag a legmárkásabb alapanyagokból (a szivárvány minden árnyalata, a gyártók minden formája, komoly szerszámok és eszközök, mindent tudok az újdonságokról, képben vagyok a legújabb trendekről és technikákról, pedig ez aztán szerteágazó terület. Ja, szeretek alaposan utánajárni mindennek.)

Fontos a jó minőség, hobbimban, a szabadidős örömömben ne kelljen bajlódnom pontatlan méretekkel, instabil részekkel.

Az esetek nagyrészében a fióknak dolgozom, évente párszor veszem csak fel a saját műveimet.

És akkor hatalmas sikert aratnak.

Évente párszor rávesz valamelyik alkotótárs, hogy fotózzam be, posztoljam, a tizedét már így is megmutattam.

Utálok gizdulni, lájkvadászni, dicséreteket begyűjteni, szerénységre neveltek.

És utálom, hogy mindannyiszor megsoroznak a kérdéssel: megvásárolhatom? Készítenék-e ugyanilyet, hasonlót, bármit, amit hozzáillőnek gondolok, megbízik az ízlésemben?

És nem.

Nem vagyok képzett művész, talán a szépérzékem fejlett.

Nem szeretném, ha a hobbim kötelezettség lenne.

Sokat fáj a szemem, ez pedig a legaprólékosabb minimunka.

Ülőmunka, amire az iroda után nem mindig vágyom.

Ha nem szánok rá szabadidőt, most nem csinálom hetekig, káoszos pörgésben hónapokig.

Ha megunom, most félreteszem és kötök vagy festek vagy varrok, rendeléseknél nem tehetném meg.

Kiélem magamat, amikor bandában elvonulunk egy vagy több napra. Ott végeláthatatlanul eszmecserélünk alapanyagokról, árnyalatokról (imádom a színeket, azok árnyalatait, több szín együttes hatását), elméletekről, eszközökről, más alkotók trükkjeiről, évek óta semmi nem tölt fel ennyi energiával.

Igaz, a mindennapi csetelésem is a lányokkal, imádom ezt a hobbit!

De ez „csak” hobbi.

Bé vagy TCsV szerint árazzam be, aztán ha kell valakinek, vigye. Nekem meg nulla az üzleti érzékem. Nulla.

Nomeg ez nem is alsó árkategóriás termék, a fülem kettéáll az anyagköltségtől és a sokóra belefektetett munka díja sem korrelálhat az irodai munkámmal: tizensokezret ritkán adnak meg ilyenekért itthon. Persze opció lehet a külföldi értékesítés is.

De szeretnék egyelőre az agyamból megélni.

Amikor úgy járjuk Barcelona utcáit, mintha otthon lennénk.

A város, a hangulat, emberek, levegő, házak, ételek, tenger, növények, nyelv...

A 65. kilométer/5 nap sétánál kicsit felmondták a lábaim a szolgálatot, megérte.

Anno azért kezdtem spanyolul tanulni, hogy 1. ne haljanak el az agysejtjeim, 2. én ebben az országban még szeretnék élni.

Nem változott  az érzés, szeretem.

Hazahoztunk némi füstöltárut, este Kócossal elmajszoltuk.

Mennék vissza.

Jön a 4. hullám.

Remélem, az augusztus eleji egy hét a csajokkal belföldön belefér.

---

Ismerős taxist küldött az app a reptérre, szokás szerint dumcsiztunk. Velük járok huszonéve.

Elmesélte, hogy hatalmas kedvenc vagyok a taxisaik közt. Merthogy ők megbeszélik a fiúkkal az utasokat és rólam mindig nagyon kedvesen beszélnek, a Feri, a Jenő, az Attila, a Józsi, meg a… és sorolta (én senki nevét nem tudom). <3

---

Aztán négy óra alvás és egy repimegjelenés után összeállítottam egy anyagot, amit mindenki kerülgetett, úgyhogy megkaptam benti fő kritikusomtól, hogy örül, mennyire hasznos tagja vagyok a csapatnak.

---

Aztán exigazgatóm fia írt rám három év után ismét. Szeretne elhívni egy randira.

Szép és irtó okos és 30 éves és kamaszkora óta ismerem. Nem.

---

Meg a szokásos, Műegyetemista és Nagyonszőke ajánlgatja magát. A legkevesebb kedvem sincsen kalandozni, (szerintem nem is vagyok épp a legvonzóbb formámban).

---

Ma végre Papírkutyakülönítmény találkozunk, hétvégén elráncigálom Kócost a cimbikkel kertipartizni, aminek jelenleg csak a helyszíne és kezdési időpontja módosul kétóránként, mindegy, ráérünk.

Szeretem ezeket a hétvégéket, hetek óta nem volt egy nyugodt délutánom olvasni, lecsíptem az időmből. Pénteken munka után két helyen felszedtem a házhozrendeléseimet, majd elugrottam Anyuért, Géért és elmentünk táncolni, ki-ki a saját kis bandájával. Régi kedves arcok, nevetések, small talkok, hiányzott.

Reggelre rájöttem, hogy nem bírok ráállni a térdemre nincs egy rongyom és ezer éve nem láttam az f&f-et, elugrom. Ráírtam Anyura: jön. Okés, akkor már befigyelt néhány ruhabolt is, évek óta nem voltunk a csavargyárban, ahogy gyerekkoromban nevezte…

Hazamentem takarítani, hajat festeni, úszott a lakás meg a külsőm, ja meg macskát szépíteni. Olvastam, takarítás közben podcastokat hallgattam. Napközben rámírt Kócos, hogy nem tudja, este mikor érkezik az edzőtáborból: felvilágosítottam, hogy vasárnap reggelt beszéltünk meg, hagyjon csak pihenni, miattam ne kapkodjon.

Jött is, légkondi, játék, ő bealudt a fáradtságtól én meg behoztam a forbes lemaradásom egy részét. Sétáltunk, összefutottunk kedves kollegináékkal, merthát kicsi a világ.

Aztán kipakoltunk egy ágytakarót, két párnát a teraszra, a függönyt felcsatoltuk árnyékolni, majd ránkesteledett és (mű)gyertyát gyújtottunk, tücskök, őrültként rovarok után rohangáló macska, hangulat, romantika, imádom.

Reggel ő el, én be. Volt nekem egy reklámmodell pasika, akivel járni próbáltam 7-8 éve, aztán nem tetszett neki, hogy lassítottam a kapcsolatunkon és vége lett. Na most ő ment el mellettem az utcán, szigorúan a másik irányba nézve, felgyorsítva. Hát tényleg olyan nehéz egy hellót kinyögni? Kicsi a világ.

Ma még rohanás, aztán beosztottam Kócost meg Anyut, hogy mikor ki járkál fel a macskát szórakoztatni, etetni, klímázni kicsit, mi meg elhúzunk délre, nagyon várom.

...és akkor táncon odajön a legcsinosabb ismerősöm csak hogy elmondja, most is mennyire szép vagyok. Mint mindig.

:D

Köszönet:

-M.A.C.

-Estée Lauder

-Bobbi Brown

-Benefit

-Pupa

-Luxura szolárium.

Jól van na, megjött. Hisztizni járok ide.

(De tényleg sok meló kell a nullapont eléréséhez.)

Azt meséltem, amikor pár éve egy céges tréning után (értsd copf, no smink, farmer, bőr bokacsizma, kis tunika, meg egy kisebb sporttatyó a váltóbugyi/felső-fogkefe-töltőnek) elsétáltam az Árkád H&M-be, és a biztonsági őr megfenyegetett, hogy ne merjek bemenni ezzel a táskával?

Megkérdeztem, hogy miért is, meg szívesen megmutatom, mi van benne. Nem, ezzel a táskával nem mehetek be, mert ne tudjam meg, mi lesz, amikor kifelé jövök. Megkérdeztem, akkor letegyem-e valahol, azt mondta, ilyen nincsen, hogy is képzelem!

Engem sosem néztek bűnözőnek, meg totál kis balek vagyok és lenyelem az ilyet (joga van a boltnak nem beengedni, mondjuk talán nem a kinézetem alapján), úgyhogy elcsukló hangon telefonáltam Anyunak, aki szőke-zöld szemű és persze őt beengedték a boltba, hogy jöjjön ki, nem tudok csatlakozni hozzá. Tanúja volt még a friss tinderes Létra, aki épp arrajárt, én meg leforrázva elkullogtam és azóta is a bőgés kerülget, ha eszembe jut.

Ja, írtam a H&M-nek, hogy ez nekem elég furcsa, választ nem kaptam.

Na ezt csak azért írtam, hogy ha egy nap nem foglalkozom a külsőmmel, akkor lepukkant cigánybűnözőnek néznek.

Ezt a privilegizált széplányok soha az életben nem fogják megérteni. Nekem, meg hasonló előnytelen külsejű társaimnak a napi magammal foglalkozás NEM HIÚSÁG bakker, hanem a NULLÁRA FELTORNÁZÁS.

Nullára.

Napi piti Magyarországunkat olvashatjátok.

Anyuék (egyik) tornaköre megtanulja a Jerusalemát.

Csitt. Cukik. <3

---

Végre nyitnak, mennek Sopronba meg a Mátrába, meg Anyu a csajokkal kávézik egy teraszon, ma velencei kertipartin táncikálnak a másik csapatával, MüPában voltak, könyörgésemre taxival. Örülök, hogy belelendültek, bár apu sokat veszített az energiáiból.

---

Én már minden nap bejárok, találtam egy árnyas parkolót, elég gettó környék, de 12 perc gyalog, tudok árnyékos oldalon jönni. Jó sok ember közt lenni, szokatlan, meg néha azért nagyon ingerdús, amikor a nemnagy konyhánkban egyszerre huszan örömködnek egymásnak. De üdítő, meg közel van a kedvenc kávézónk az új és isteni jegeskávékkal. Nincs egy rongyom, mit hordtam tavaly(előtt) nyáron??

---

Ma este nyári hangulatú képfestésre költöm a SzÉP-kártyámat, párezer elment cipőkre, kontaktlencsére, a maradék elég lesz egy ideig a céges méregdrága (és rossz) menzára. Ha van jó ételházhozszállítós tippetek kisétkű, válogatós SzÉP-kártyázóknak Budapest belvárosában, megírjátok?

---

Macska cuki. Kócos cuki. Hokis jönne. Nem jöhet.

---

Kidobtunk egy ágytakarót a nemkicsi teraszra, rá két nagy párna, belátástakaró a korlátra, függöny fölénk csiptetve, ledsorok mindenhol, kész a kinti kuckónk netflixezni, társasozni. Mindenféle Azulok-okra bukunk, órákig elvagyunk, közben beszélgetve, megszakítva ezzel-azzal...

Nők érdeklődésére számottartó esemény. Igazolványellenőrzés, sorbanállás.

Random Mancika végigsétál:

-Szia, van instád?

-Van.

-Bekövetnél? XY stylist vagyok.

-Ismerlek, követlek. Tobber néven.

-Neeem, én XY vagyok!

Megjegyzés: már sorbanálláskor összehaverkodtam egy lánnyal, nagyon jópofa, végigrötyögtük.

Megjegyzés: ha lejáró személyit cseréltetsz és felszínesen azt olvasod a rendeletben, hogy küldenek új védettségit a helyes szigszámmal (nyolc napon belül, sem), akkor 6 hét után újraigényelve ki kell fizetned érte a 3 000 forintot. Ugyanitt: az én adómból...

Megjegyzés: Ha az MPL küld emailt, hogy sikertelen a csomagkézbesítés, battyogj be az összeomlás és szétpenészesedés határán álló Verseny utcába, ahová nagykegyesen bevitték, akkor ott nincs semmi (fizeted a parkolást, mert nyilván!), de aznap a futár kiviszi, hisz nála volt (a Postát nem kéne beszántani???????).

-Kócos, hétfőn találkozzunk, de este nyolc után, vagy kedden pótoljuk a hétvégét már öttől?
-Mindkettő.

Kapkodom a fejemet és feltört minden nyári rohangálós cipőm és nagyon sok az ember és nyilvánvaló, mikor próbálok olyanokat tanítani, akik nem fogják tudni megtanulni, de nem mutatom, és bandázásba fulladt egyik táncunk, mert végre látjuk egymást, és kulturális esemény dettó. A végigült estéktől/hétvégétől leszakad a derekam, végigugrálttól a térdem, légkondis teremtől a torkom. Kócos beteg volt, el is ment pcr-tesztre miattam, negatív szerencsére. Apu szülinapjára estére tudtam beesni. Rábeszélem, hogy ne nézze az árát, menjen vissza a hobbiszakkörére, mert teljesen befordul, ő meg szeretett kézműves alkotni. (Ja, mindkét szülőm, meg Keresztanyám. Meg kollégák állítanak meg, hívnak fel sorra, hogy eladásra készítek-e, és tegyek kivételt, de nemnemnem.)

Az éves orvosin nem láttam a tábla felét a méregdrága új szemüveggel, kétszer mentem vissza igazíttatni, úgyhogy most már átok kényelmetlen is és nem jobb, fáj olvasni, kézimunkázni, meg ki is oktattak, hogy ezzel nem fogok tűbefűzni (pedig a hobbim alapja), kb. ezért kellett progresszív szemüveg. Fszm.

Nem. Akarok. Több. Programot. Bezsúfolni. Nyárra. Tópartra még el sem jutottam, vagy egy fröccsre a naplementében. Nyáriruhát akarok, meg nézni a Dunát, lebarnulni meg mojitot iszogatni, meg táncolni a folyóparti szélben.

Megerőltetem magamat, pozitívat a poszt végére: Hárman megvettünk egy hét kilós féldinnyét, egy hétig napi kétszer dinnyéztünk a cégnél (vajkéssel).

A vajkés negatív. Akkor mást: van angol nyelvű oltási igazolásom, a háziorvos kiállította, jipí.

…amikor már érzed egy ideje, de elszoktál tőle, ezért megdöbbent, hogy lecsap.

Nem szeretem a nyarat.

Megint megy a cégnél a háttérben a xarkeverés, ugyanaz az öt-hat ember (akik mind az arcomba mosolyognak, amikor szívességmunkát kérnek). Nem értem. Sosem bántottam őket, sosem mondtam nemet, sok energiámba kerül mindenkivel normális kollegiális kapcsolatot fenntartani, totál óvoda baleknek eszköztelennek érzem magamat. És van további (több)száz ember, akire számíthatok, nem is értem, miért bánt ez ennyire.

Túltábláztam a szabadidőmet, Kócos sem nagyon fér bele. Sorra megsértődnek az emberek, hogy nemet mondok úgyegyébként szuper programokra és személyes sértésnek veszik (az értelmesebbje nem), egyszerűen nem fér bele, így sem esik már jól a rohanás.

Nyilván nem segítség, ha ilyenkor nem fogadnak el egy nemet, érezzem én rosszul magamat hülye magyarázkodásokkal.

Rég voltam ilyen mélyen, remélem, gyorsan jött, gyorsan megy.

(Mintha említettem volna, hogy nem fogom újra telezsúfolni a naptárt. Dühös vagyok magamra! Közben meg tök jó helyeken járunk, előadások, koncertek, workshop, tanítás, sok nevetés és tartalmas hétvégék. Hogy a fenébe csinálja, akinek emellett férj, gyerekek, sport belefér?)

Tudom, ideje nyaralni menni, megyünk is három hét múlva, aztán augusztusban is. Bétől repjegyet kaptam a szülinapomra. Ez jó, hamar megszerveztük és olcsón, várósak nagyon.

Sajnálom, hogy egy barátunk anyukája meghalt, nagyon kedves nő volt, szerettem.

Sajnálom, hogy apu-keresztanyu-én szülinapokra egyetlen családtag sem tud időt szánni (és igen, elfogadom, hogy mindenkinek van saját élete).

Apuhoz én is este nyolcra fogok beesni csak.

Sajnálom, hogy a szülinapomon Anyu halkan káromkodik magában és szid embereket, miközben úgy hiszi, nem hallják, én meg nem értem, miért mosolyog az arcunkba, miért nem beszél róla. Ha rákérdezek, indulatos és semmitmondó válaszokat kapok.

Sajnálom, hogy a szülinapomon apámtól Bayer Zsolt vicceit kell hallgatnom a magyar nemzetből, totál félreértve a gggggender témát (és én lennék a hülye, ha elmagyaráznám).

Sajnálom, hogy ez az ország ennyire mélyen van lelkileg, anyagilag, meg hogy sok őrült még mindig nem látja, micsoda zuhanást élünk meg.

Örülök, hogy kész a progresszív szemüvegem, készül még egy külön olvasó ötvenezer helyett harmincért, nemhurrá, a napi kontaktlencsém ezentúl havonta 42 000 forint lenne. Na nem, akkor inkább rosszul látok lencsében, tköm tele, hogy ennyire keveset ér a fizetésünk, hogy a látásomon is spórolnom kell.

Örülök, hogy még egy páratlan héten nem leszek bent, júliustól teljes irodai munka újra.

Örülök, hogy autóval járok be, egészen más energiaszint a bkk után.

Örülök, hogy egész hétvégén csini maxiruhákban rohangáltam, egész éves farmerhordás után.

Nagyon örülök, hogy Kócos ennyire megértő velem, meg hogy késői (és ripityára ázott szabadtéri) program után vigyorogva jön értem. Nagyon-nagyon-nagyon erősen figyelek, hogy ne terheljem, hogy vidáman teljenek a közösen töltött idők. Sokat utánaolvasok, mit tehetnék jobban.

Belehallgatok olyan előadásba is, ami távol áll a világképemtől, mert hiszem, hogy azokból is tanulunk. Mantrázom az Érzelmileg éretlen szülők felnőtt gyerekei könyv mondatait, huh, de durván találó.

Még mindig nem szánok elég időt az önfejlesztésre és sportra, műveltségem, világnézetem tágítására, viszont irtó sok idő elmegy facebook-instára (ott legalább értelmesebb, vagy hobbimhoz kapcsolódó témákra), meg netflixre, mondjuk közben pont tudok hobbizni meg a hátamat pihentetni…

(Bocs, kikészít az allergia)

Szemüveggel is egyre kevésbé látok, (anélkül megpláne, két este is sírvafakadtam, hogy egyáltalán nem látok szemüveg nélkül, max. összemosódott foltokat, kitapogatom a közeli cuccokat meg leejtettem arckrémezés közben egy átlátszó kerek féltenyérnyi tetőt és SEHOL nem láttam) és az egyébként szépséges szemüvegem olyan rozoga, hogy maszk mellett lenézve kétszer leesett(!) az orromról, elmásztam egy optikába, ha (nagyon ha) ősszel meg is lehet műteni a szememet, addig is KELL egy új szemüveg.

Eredmény: két év alatt még egy-egy dioptriával rosszabb a szemem/szódásüveg szemüvegem, távolra ÉS közelre is.

Csodálkozom, hogy szemüveggel sem az igazi? Kócos mínusz egyes szemmel szemüvegben vezet, nekem meg ennyivel rosszabb már a szemüm!

Az „olcsóbbik” (175 000 Ft/pár) progresszív lencsével a 40+20%-os kedvezménnyel 155 000 forint az új szemüveg és le kell gyártatni, hetek.

És itt akkor nem mesélnék arról, hogy egyre kevesebbet ér a fizetésem, már bőven nem szuper a havi bérem az évi 2-5%-os béremelésekkel 15 éve, ekkora inflációval elértéktelenedik, a munkám meg nehezedik. :(

Tényleg ez legyen a legnagyobb bajom, mert jobban élek, mint az ország 70%-a, de azért nem érzem magamat komfortosan, nem tetszik, hogy az olcsóbbik, akciós (dehogy olcsó!) szemüveget engedhetem meg, hogy nyaralással spúroskodni kell nagyon.

Most, hogy befejeztem a hisztit, azért megjegyzem, szeretek bejárni a céghez. A tíz percre lévő szutyokparkoló 7:45-re betelik, ezért vagy előbb érkezem és már cuppanósan tudok beállni, vagy találtam egyet tizenöt percnyi sétára, akkor elég nyolcra érkeznem. Nem bírom a hatos kelést, de sztem egy bagolytípus sem.

(Főleg, ha az ember szülinapos cicája éjjel jól szórakozik az alomtető püfölésével meg a szekrényajtóim csapkodásával. :D)

Tegnap szétdicsérték egy blúzomat, ma azzal fogadtak, hogy csini vagyok (nem, de ronda nőnek ez is jólesik), a zebránál egy kolléga cuki felesége fékezett le, lelkesen integetett, a garázsnál az exigazgatóm állította le az utcát, hogy elengedjen a járdán és szalutált vigyorogva, a menzán mindig örülnek és keresztnéven szólítanak, a biztonságis nő felvigyorog, ha meglát, liftben small talkok százai. Maszkban, mert az kell.

Közösen ebédelünk, besegítünk egymásnak. Felköszöntenek bonbonhegyekkel.

Természetes volt gyerekkoromtól, hogy mindig nagyon sok ember vesz körül, metró, troli, tánc, műjég, nagymulti, nyüzsgés, biztosan öregszem, de most nagyon élvezem, hogy a kocsiban burokban telefonálok hazafelé (volt videóhívásom is, az biztos szórakoztató lehetett a másik oldalnak, hogy néha a felkarom belelóg, amikor indexelek, kanyarodok), nem löknek fel, nem kell kerülgetni, bent meg félgőzzel féllétszámmal nincs túl sok inger és feszültség, pedig aztán igazán izgalmas hónapok ezek a cégünk életében, plusz jönnek az újak szép sorban.

Egy hozzám közelálló lányka elmesélte, hogy elválnak, és ne lincseljetek meg, maximálisan megértem. Nálam fiatalabb, esélyt kell adnia a boldogságnak, látom ismerősi körben, mennyire megváltozik az életminőség egy rossz házasság után.

…egy el nem vált szülők gyereke

(Amikor a Friends-rajongók csak annyit kérdeznek: na, már láttad?)

Kicsit sérelmezem, hogy a páros hetes bejárásoknál vagy reggel hétkor elindulok, vagy nincsen ezer forintos parkoló, marad az 5 250 forintos utcai. Per nap. Én meg hajnali kettőig simán olvasok, kín a kelés.

Közben volt Pünkösd, meg átjött Béká Papírkutyussal és a macska rapszodikus állat, most nem a fotel elé kellett behasalni, hanem a konyhaszekrény elé, mert alá kucorodott be a látogatás fénypontja cica. Nem fél, pláne nem bántana, csak hagyják békén. :)

Papírkutyus jó természetű fiú, neki így is megfelel. :)

Jártunk Bével városismereti sétán, ahol mindent megtudtunk az alvilág működéséről.

Meglepetésként átugrott Kócos és elhozta a kutyáját bemutatni, én meg továbbra is kutyás típus vagyok, ugye, úgyhogy órákig sétáltunk vele.

Felköszöntöttek a szüleim kb. egy tonna szénhidráttal, ami a két hét ch-megvonás után csapott le, úgyhogy két napja fetrengek a hasammal, de kaptam szépséges virágot, aztán egy másikat Kócostól. Ő már hetek óta társasjáték-elemezgető videókat mutogat, így nagyon nem ért váratlanul, melyiket kaptam meg, imádom!

Úgy a kétszázadik fb-insta-viber-messenger-whatsapp-sms felköszöntésnél elvesztettem a fonalat és csak szivecskékkel köszöngettem.

Valamiért telefonon is akarnak emberek beszélgetni, én meg telefonálásfóbiás vagyok (meg minőségi időt akartam Kócossal tölteni), úgyhogy ma visszahívok mindenkit. Brrr.

Bementem a Frei caféba, épp kijött Frei Tamás. (Igen, alacsony.)

Megkérdeztem az ismerős baristalányokat, tudják-e, hogy a főnök ma ötvenöt éves. Neeee. Mutatom a wikipédiát, valóban. Örömködnek, hogy meghívják egy kávéra. A cég nevében.

(Nem, nem vagyok celebstalker, reggel írta talán a Történelmi őrületek, és nyilván a nem fontos dolgokat megjegyzem.)

Negyedik nap fixen az irodában. Bent vagyunk az emeleten talán huszan.

Már tudom, merre vannak dugók. Még nem tudom, hol/mikor nincsenek. Lassan vége a sulinak, szabira mennek az emberek és jön a fizetős parkolás, reménykedem kisebb tömegben.

A legjobb az egyébként is kedvenc útvonalam (bár imádok újakat kipróbálni!), ott 300 méteren kb. 10 perc átjutni, de utána nulla forgalom (mármint budapesti szemmel, na).

Egyelőre 37-47 perc az időm, próbálom lefaragni, az egy órás bkv-zós szintidőn mindig belül vagyok. Minden nap esett és nem áztam el, bevásároltam és nem kell cipekedni, eddig pozitív.

Együtt ebédelünk, dumálgattam Illetővel, kedves mérnökfiúval, kávéztam egy órát Gével a kávézóban, ahová mindennap leugrom délutáni koffeinért, ez is hiányzott.

A kollégák viccesebbik felével vagyok azonos hétre összesorsolva, egyelőre jó így.

A ch-szegény kenyeremnél a néni nem enged borravalót adni a piacon, a kulcsmásolós bácsinak előadtam, hogy elszakadt a kulcstartóm lánca, nem fogadott el egyetlen karikáért pénzt, a kertészeti szakboltos retroeladónéni minden bugyuta amatőr kérdésemre olyan kedvesen és rutinnal válaszolt, amit a poros slagok és műanyag kaspók között elképzelni sem mertem, megyek máskor is.

Oké, a legviccesebb Friends blooperekre keresni (itt meg fent van a 27-ei összejövés előzetese), de az EESzT alkalmazás regisztrációja, meg a Play áruházbeli véleményei is nagyon szórakoztatóak.