Tobber életblogja

Résztvettem egy női esélyegyenlőséget boncolgató fókuszcsoport megbeszélésen. Hozhattuk a saját véleményünket, gondoltam, itt az idő az egyenjogúság témájában évek alatt elolvasott sok könyv, blog tudását csillogtatnom, kedvenc hobbitémám.

Tanácsadó cég, akkora sztereotípiákkal, felszínes sémákkal dolgoznak, hogy a csoport nagy része inkább őket győzködte, hogy nem ezen múlik a női egyenjogúság. A fiúk is. Szerintem nem nagyon izgatta őket, dehát min csodálkozom.

Amikor pedig fél mondatban megjegyeztem, hogy nem a vállalati kultúránk, hanem főképp nemzetünk kultúrája elmaradott (lásd még: csak anya jár gyerekekért reggel-este, bevásárolni, rokont ápolni, egyedülmarad a háztartás nagyjával és hálás lehet havi egy mosogatásért - tisztelet a növekvő kivételeknek, persze!) akkor a pasik bólogattak a leghevesebben. Okos pasikkal vagyok körülvéve.

Most gondolkoztam el, hogy mennyire hiányzik a mindennapokból az értelmes beszélgetés. Naponta többtucat emberrel beszélgetek, de a legtöbb dögunalom és buta, és/vagy engem tart butának értelmes témához, de értelemes érvelésekkel 90%-ban neten találkozom. Pörgős, frappáns agyakkal (ahogy Imre anno jellemezte: "közülünk való") még ritkábban.

Gyakrabban facebook tematikus csoportokban. Néha azokkal elmélkedve, akikkel IRL unalmas témákat hozunk.

Értitek?

---

Annyira, de annyira gyönyörű cipőt találtam magamnak. Épp vonalban voltam az Anyukámmal. És nem engedte megvenni. Pedig csak 11 cm-es sarka van.

Nem kellene erőltetni, tudom, de úgy szeretek magassarkúban rohangálni. Ha bkv-n, kertvárosi battyogáshoz nem is, az irodában nagyon.

---

Eljött az idő, hogy a cégnél is bolyongok. Pedig sok meló, pánik, Kollegina szabin. Ez nem szokott jó jel lenni, közeleg valami mélypont. :S

---

Netpincér kérdés:
Mit tennél, ha repülő robot szállítaná ki a pizzát?
...és NEM mindenki szavaz az eltenném a robotot is verzióra!!

---

A spéci diétámmal (ja, amitől hízok) egyidőben a harmincsok éve tartó komoly pollenallergiám alig jön elő, 2-3 naponta egy gyógyszerrel és az orrsprayvel simán kibírható a városban.

Látok összefüggést.

Így látok még reményt, hogy macskás vénkisasszony lehessek.

---

Megvan Marvin, a Valódi Egyedi Személyiséggel ellátott prototípus robot a Galaxis útikalauzból*, akit bolygónyi agya ellenére vendégkísérgetésre használnak? Szerény párhuzammal engem tegnap azzal bíztak meg, hogy főnököm hibásan szignózta egy iratunkat, fessem már át, másolgassam addig, amíg nem látszik, hogy ráírja a helyeset. Dicséretet is kaptam érte, meg mindent. Párhavonta megvillantanak ilyen remek feladatokat, hiába bizonyítok értelmes frontokon. :D (Jó, ezen is röhögtünk, kéne egy Mancika nekem, elveszik az időt a remek SAP faszakodásoktól.)

*The Big Bang Theoryben - magyar fordítás: Galaxis útikönyvek. Bammeg! Az Agymenők annyira szar magyarul, a poénok fele elvész, a fordító még a fenti alapművet sem ismeri és egyik szinkronszínésznek sem tűnt fel, mint ahogy a karakterek lényege veszik el Raj tökéletes beszédével, Sheldon érzelemkifejezős magyar hangjával, nem beszélve az amerikai űrhajós (Massimino, tényleg amerikai űrhajós!) néha átváltó orosz akcentusáról. Azt hogyan? Eddig csak a szinkron előtt megnézetteket követtem angolul, de így újrakezdem az egészet!

---

KA, kedvenc esztétám nyúz, miért nem bírom a mozit, ha a színház szórakoztat. Hát most elmentem Őszhalántékkal moziba, lakáson kívüli programunk a kezdeti kalandozások óta nem voltak. És vicces vele mozibamenni, mert okos és humoros. És hazakísért éjjel.

Nos a mozi: kb. tíz perc után volt hányingerem a villogó fényektől, iszonyat hangerőtől, levegőtlenségtől, tömény pattikukiszagtól, a széktámlám rugdosásától, a mellettemülő nyitott szájjal csámcsogásától. Hallottam a lövöldözős sci-fi ellenére is. A film viszont egészen szórakoztató volt a maga egyszerű módján (sci-fitől mindig bonyolultságot várok, az elmúlt 15 év ritka filmnézései is sci-fik voltak), és SPOILER! Cruise megint megmentette a földet, mint a Világok Harcában.

Hát szóval... Az egész nap természetes világítás nélküli, ám vakító neonfényes, állati zajos irodában ülve(!) eltöltött légkondis fagyoskodás után nekem ilyen kikapcsolódás totál nem hiányzik, a napot alig látom, melegben sosem vagyok, csendet akarok és természetet és főképp nem ülni így gerincműtét után még két-három órát szórakozásként. Ezerszer szívesebben jegeskávézom feltett lábbal vagy az ágyra dőlve a tetőteraszomon egy könyvvel, barátokkal, rigókat hallgatva (van egy totál bepörgött rigónk, meséltem már?) lenyugodni, átmelegedni, csillagokat nézni. Eljátszottam a gondolattal, hogy kint hasonfekve nézem a laptopon a sorozatokat fülhallgatóval... Aha. Az összes ízeltlábú odasereglik a környékről a fényére.

Az ember sosem ismerheti ki a másikat. Őszhalánték (kekszpartnerem 6-7 éve) elhívott moziba. Engem. Aki nem járok moziba és ezt irtó komolyan értsétek. Hát, a szokásosnak jobban örülnék.

Megvan az az érzés, amikor nem tudsz magaddal mit kezdeni? Van mit takarítani, elindíthatnád a mosógépet, felmoshatnád az erkélyt, virágot is ideje tápozni, két kiszabott befejezetlenség vár direkt szem előtt hagyva, sorozatot be kéne már fejezni, könyv vár, akár a tűző napra kifekve olvasni, családnak is megígértél ezt-azt, a kötelező telefonokat letudod azért, pár levelet is megválaszolsz, de csak lődörögsz a nappaliban, semmihez nincs kedved, tudod, hogy jót tenne egy séta, talán könnyű kocogás, ha nem fájna ennyire, de csak belesel a hűtőbe, mit lehetne ropogtatni, vagy hogy kezdődjön már a lebeszélt program, mert az ad egy seggberúgást.

Mostanában nem sűrűn kreálgatok, általában ajándékba, vagy a technikát gyakorolgatni. Többre sem időm, sem hátam.

Néha megmutogatom, ha épp nálam van, facebookon fent van kb. a negyede.

Most felajánlották, hogy rendeznek nekem egy kiállítást, fotózást.

Szerintem elfogultak.

Hát én ezt hogy imádom! Általában a mindennapokat megkönnyítő eszközöket, persze, de ezt nagyon. Az emailcím, amire elküldve bármilyen fájlformátumot konvertál és két perc alatt átküldi wifin az olvasómra, a böngészőmre telepített gombot, ami a weboldal tartalmát áttölti az olvasómra és ha indulnom kell, csak folytatom a cikkolvasást a metrón. Imádom, hogy könnyű. Hogy kényelmes tartani. Hogy egy kezet foglal le, vagy annyit sem. Hogy nem kell féltenem, hogy foltos vagy gyűrött lesz. Hogy könnyen kezelhető. Hogy ott van a táskámban soktucat könyv kéttenyérnyi méretben. Hogy azért 2-300 magyar író mai szerzeménye is elérhető párszáz forintért, nem beszélve a százezernyi másikról. Imádom, hogy nem foglal el még több helyet a kétsorban teli könyvespolcomon és két teljes szakaszt a gardróbomban.

A városban shoppingolás* antiszabálya, hogy a legnagyobb tételt legelőször vegyük meg. Nekem sikerült. Aztán sétálgattam a belvárosban, kiültem a Hunyadi tér felújított (free wifi!!) parkjába szökőkutat hallgatni a csöpögő esőben, aztán átsétáltam a méteráruboltba, ahol ki volt fektetve egy anyag, rajta a vevő szabásmintájával:

Kicsi a világ, felismertem a szabásmintát, múlt heti tanfolyam anyaga, én is azt varrom, a lánnyal nagyot nevettünk, amikor felismertük egymást.

Tegnap fél nap szabin, olyan tanfolyamon, amit csak miattam tartottak meg, irigykedtem csoporttársra, akinek megvolt az a már hatvanas magyar színész**, aki évekig első helyen állt az ötös listámon szépségeset készítettünk, unokahúgnak megy névnapjára. Ott is azzal találtak meg, hogy mennyit fogytam. Soha többet nem járok csinos ruhákban, blúzban, a farmer-póló karcsúsít.

A tanár szerint nagyon szépen varrok.

*Kézimunka alapanyagok, a régi vágólapom dupláját megvettem, nagyon régen vágytam rá, hogy kényelmesebben, korlátok nélkül szabjak és most szuper áron volt, mert jó anyag nem csak a főzéshez kell, egy mini pink-indás profi ollócska, anyagok, ami kellenek a tegnapi befejezéséhez, szerdán kinézett és otthagyott lakástextil maradék 85 cm-e, mert az gondoltam, annyi minek, de mikor elhoztam, szólt a lány, hogyugye tudom, hogy ez 280 cm(!!!) széles, szóval így kijön egy kis szürke alapon lila baglyos táska unokahúgnak az új sulijához, meg Keresztfiamnak egy padlópárna, mert ott szokott vonatozni. Ez a hét híre, majdnem a lány nyakába ugrottam örömömben!

**Nem, nem Cseke Péter.

A nap, amikor nem csak a lányok unták a focimeccset.
Foci VB elődöntő, Argentina-Hollandia, mély unalom.

---

Kicsi a világ, amikor a város másik felében lévő fodrászomnál a szomszédasszonyom köszön rám.

Akkor is kicsi, amikor a belvárosi villamoson mellettem áll meg a szomszéd házban élő fiú és köszön rám, a más környezet miatt fel sem ismertem.

---

Ugyanazon jelenség a környezetemben ezt váltja ki: jé, levágattad a hajadat. Jé, de szép a sminked. Oh, de jól áll, hogy ma világosban jöttél. (Egy hete fehér felsőkben járok, ma szürkében.)

Egyébként egyik sem igaz: szemüvegben jöttem.

---

Napi bók, amikor a mozgáshiány és spéci étkezés miatt rajtam van kb. 10 kg felesleg, a fiúk megjegyezték, hogy kibeszéltek az erkélyen, milyen sokat fogytam.
Ezentúl kizárólag szűk farmerben, atlétában fogok emberek előtt mutatkozni.

---

Amikor azt papolják, hogy másfél kilónál többet nem emelhetek és örömmel konstatálom, hogy fel tudok cipelni kb. 15 kg sört, tejet, dinnyét, borsókonzervet, etcetc, akkor saját káromon tanulok, reggel nem bírtam felkelni, merev a hátam.

---

20 éves érettségitalálkozó. Húsz. Abban a bizonyos iskolában, amiről most a botrány szól.

Ma nálam lesz a meccsnézés.

Tíztől este.

Jesszus.

Mit panaszkodsz mindig, szebben parkolsz, mint a férjem!

Annyiszor hívott már az elmúlt hetekben, hogy kénytelen voltam felvenni T-t.

Hosszasan elküldtem a piksába, ami talán hatásosabb lett volna, ha nem röhögjük el mindketten.

De tényleg haragszom rá, csak annyira hülye vagyok.

Ő meg vicces.

És tudja a fiúoldalt az Év Pletykájából.

Július, hőség, napsütés, Balaton, Velencei-tó, sok finomság a korlátozással is, jegeskávék, csárda, jámbor szürkemarha, vízpart, promenád, Kindle, táborban külsős bejáró, kreatívkodás, idősebb hölgyek elkerülése, Tihany, könnyű túraszerűség össz-vissz egyszer cserbenhagyó lábfejjel, ismét anyagok és ollók, vezetés, hangversenyen szakértő jelezte zenei motívum fülelése családom ifjabb generációjával, ha már a nyuggerbuliról lecsúsztunk, ajándék mentessüti, oktávugrásokról kvaterkázás főtér közepén a csodás nyárestében, telek, kenyérszalonna, kedvenc strand, kedvenc étterem, szülőkhöz beugrás, kulcs és gép lepasszolása, OBI, négy nap történés és mégis tökéletes pihenés.
Az alkotásokat majd befejezem idővel.
Ismétlés egy hónap múlva.

(Addig simítgatom a banda körüli érzelmi feszültségeket, illetve megerősítem magamban, hogy miért nem kezdünk csoporton belül senkivel.)

Nagyon sok volt a munka, meg a kialvatlanság, így lemondtam az eheti kollégás meccsnézést is, vettem búcsúajándékot a gyógytornásznak, amibe belerejthetek pénzt is, hazabattyogtam, kiültem a 20 fokos tavaszias időbe naplementét nézni és olvasni a frissen letöltött könyvemet, míg rám nem sötétedett. Van a tokon kis lámpácska is, de fáztam már.

Semmi kötelezettséget nem teljesítettem, úgymint epilálás, manikűr, pedikűr, varrás SOS befejezése, hajfestés, -mosás, -szárítás, rendrakás és sütés, hanem beájultam az ágyba, reggel 5:50-kor keltem a torna miatt.

Nem sűrűn van ilyen nyugodt estém, élveztem.

Ma a fentieket be kell fejezni, reggel Őszhalánték, aztán irány a Balcsi végre!

Hamar bekerültem, meghívó, titkos társaság, legrövidebb út két ember között, kapcsolati háló, első közösségi oldalam varázsa.

Tegnap éjjel bezárták.

Utoljára felmentem, megkerestem az ismerőseim között M-et. Megnéztem, mit érzett fontosnak megosztani magáról, figyeltem, ahogy önfeledten mosolyog a profilképén, amit én készítettem róla egy szép ligeti délután sétálgatva.

A digitális kép nem kopik.

Mára az utolsó nyoma az interneten eltűnik.

Lementegettem magamnak az oldalát, sosem volt lelkünk jelenteni, hogy már nem él, a kora mellett a szám pörgött tovább. Most is fiatal lenne még.

Fáj, hogy megszűnik az ottléte.

Most is sírok.

De cuki, elutazott egy hétre nyaralni Őszhalánték, előtte még találkoznunk kellett, most onnan is bejelentkezik.

Hát ez igazán remek nap volt.

Sz-szel, meg persze a fél óriáscsaláddal félrevonulva röhigcséltünk az árnyékban, ahogy mindig is. Tizenpár gyerekből mindig rajtunk lógott pár pici, vagy nagydumás kamasz, jó érzékkel fehér madeira csipke ruhában mentem, a délután felét a homokozóban fetrengtem valamelyik gyerekkel.

Kicsi a világ rovatunkban egyik rokon néni (magunk közt is így hívjuk, a neve néha a feledés homályába vész) ismerte gimis énektanáromat, egy mostani kollégámat és a kórust, ahová nagyon hívnak és megígértem, hogy szeptemberben teszek velük egy próbát. Húz vissza a zene, ma is bántuk, hogy nem hoztunk hangszereket.

Kicsi a világ rovatunkban másodunokatestvér sorolja, ki tudja helyettesíteni a nagy munkában, majd az egyik név: egy táncostársunk.

Szeretném rögzíteni az utókornak, hogy bármilyen drámaian szar a (kosár)labdakezelésem, elsőre, csont nélkül dobtam egy büntetőt az udvaron. Magam sem értem. Nagyon sokan néztek.

Szép nyári délután, még nagyobb buli, mint a múlt heti, óriási játszótér és udvar és vidám gyereksereg és érzékeny nagykamaszok, akik emlékeznek, milyen ruhában voltam öt éve náluk és hogy akkor is alig huszonévesnek gondoltak, pedig már akkor is 33 voltam, tánc őszre lebeszélve egyikkel, úgy két órát terveztem maradni, hat óra után már nagyon várt a banda másutt.

Hozzáteszem, apám nem táltosodott ám meg, csak mert nem írok róla, már a nagy szülinapi meglepibulija utáni nap megcsinálta, hogy kocsival nem dobta be Anyut egy kb. két km kitérővel Nagyihoz, pláne nem várta volna meg, mégpláne fel nem ment volna, hanem szépen hazavitte a város másik végébe a külvárosba, onnan bkv-zgasson csak vissza kétszer másfél órát, cipelve a kajákat. (Felhívott, elvittem én.) Hálás ember, mi barmok meg heteket készültünk neki.

Vagy. Ma lehajoltam valamelyik picihez, amikor apám viccesen rákönyökölt pontosan a gerincműtétem vágására és rámnehezedett. Hát, majd' besz*rtam a fájdalomtól. És ő ezt viccesnek tartotta.

Mindenhová elszórta a csikkjét, unokatesómmal mentünk utána, hogy összeszedjük, célozgattunk neki. Letojta magasról. Nők és fiatalabbak pláne ne kérjék őt számon.

Gyűlölöm az érzéketlenségét, hogy ennyire semmibevesz mindenkit, hogy megaláz, fájdalmat okoz, nincs alkalom, hogy ne érezzem magamat megalázva valamivel.

Na mindegy, átrohantam nyárra megcsappant fél bandához, akik már belekezdtek, volt ott hülye nevek adása és dobolás, szertartás és komoly beleélés.

Iszonyat éhes vagyok, mert semmelyik ételből nem ehettem, a gulyáslevest bekockáztattam, de mivel benne főtt a csipetke, gluténos lett. Vagy mi a franctól görcsöl a hasam.