Hamar bekerültem, meghívó, titkos társaság, legrövidebb út két ember között, kapcsolati háló, első közösségi oldalam varázsa.
Tegnap éjjel bezárták.
Utoljára felmentem, megkerestem az ismerőseim között M-et. Megnéztem, mit érzett fontosnak megosztani magáról, figyeltem, ahogy önfeledten mosolyog a profilképén, amit én készítettem róla egy szép ligeti délután sétálgatva.
A digitális kép nem kopik.
Mára az utolsó nyoma az interneten eltűnik.
Lementegettem magamnak az oldalát, sosem volt lelkünk jelenteni, hogy már nem él, a kora mellett a szám pörgött tovább. Most is fiatal lenne még.
Fáj, hogy megszűnik az ottléte.
Most is sírok.
