Na, majdnem összejött, söröztem, chipseztem, csak épp 17 fokban hokimeccsen.
Ott jobb.
És nincs is találóbb hely azon elmélkedni, hogy bár nem vagyok világszépe, plasztikából max. a melligazításra van szükségem. Jé, elfogadtam magamat?
Kicsi a világ szomszéd szektorban exem Dris bambult, míg felfogta, hogy rá vigyorgok, utána rámírt kedves kreatívos lány, hogy engem látott-e a lelátón.
Meg kitaláltuk Bével, hogy menőbb úgy mesélni az esténkről, hogy A kései ütközést láttuk XY-tól (hokisnév szabadon behelyettesíthető), szinte irodalmi. Aztán Bézséje is odanézett, min vihogunk, de hiába, ő is tök süket meccsen...
