HTML

Pihi

2019.06.11. 17:10 :: Tobber

Ja, pihentem. Azaz így is hívhatjuk. A hőségtől és a menzesztől pláne lezuhant a nehezen mérhető vérnyomásom. Szóval félkómában végigszédültem a három napot.

Éééés végszóra elromlott a légkondim. Tetőtér, hosszanti falon végig nagy üvegfelületek, hát, a lakás egy katlan.

Macseknak csorgatom a kádnál a csapot esténként, bármikor vágyna egy kis hideg vízre, igya csak.

Én meg félájultam szunyókáltam. Járt nálam Kócos, őt is kiosztottam, mert már nagyon unom, hogy ha megkérem, a kekszben mit NE csináljon velem, mert ne, akkor is csinálja.

Meg a boltban visszaszóltam egy h.lyepinának, akinek az út közepén hagyott bevásárlókocsijában megbotlottam, véletlenül hozzáértem a karjához, elnézést kértem, ő meg hőbörögni kezdett, hogy micsoda világ. Na itt elszakadt a cérna, hogy ha egyszer elnézést kérek az ő nemtörődömsége miatt, akkor fogadja már el, inkább neki kellett volna, majd duzzogva elvonultam. Hallottam még egy oké bocsit fél füllel.

Aztán ráírtam az edzőcsajra, hogy mikor ér rá, írta, hogy tele, de hátha lesz visszamondás, írtam, hogy „oké, köszi”, mire kiosztott, hogy nem ilyen későn kéne írjak. Hogy mi? : O

Nem válaszoltam.

Aztán befejeztem az Agymenőket, meg a Good wife-ot.

Aztán cimbikkel utazós fotókat néztünk, ettünk és dumálgattunk és az jó volt.

Aztán TCsV-vel megbeszéltük, hogy megyünk strandolni, és kissé elegünk van, hogy a fele nem hajlandó a strandért fizetni, egy része meleg helyre akar, nagyon komoly veszekedések előznek meg a sima napozást, nekünk meg mindegy, de ne a proli tömegben aszalódjunk már a másik lábával a szájunkban, úgyhogy elmegyünk kettesben a nyugis törzshelyünkre. : D

Felvetettem egy holnapi szabadtéri bulit, amire elkottyintotta magát Té, hogy nem jó, ma mennek. Gyerekkorom sérelme, hogy sok mindenből kihagytak, szóval érzékeny pont, merthogy engem nem hívtak. De mivel én meg őket hagyom ki a fürdésből (bár sztem nyomósabb okom van : D) és ez megint Té ovis oszd meg és uralkodj játszmája, nomeg mivel a fél évnyi szlogenjeimmel teli kis táblám első helyén az áll, hogy nem izgatom magamat frusztrált embereken, ezért nem izgatom magamat. : )

Jobban érdekel, hogy ilyenkor képtelenség klímást találni, egyelőre augusztus eleje a legkorábbi időpont.

Meg hogy sorban látom olyan emberek felmondását, akik még reménykednek. Áh! : (

komment

süti beállítások módosítása