Éééés megkezdődött a június.
Pihenek ,mert elutaztam a vagyonomat májusban.
Nem tervezek napi egy programnál többet. (Oké, a Nagy Projektünk épp finish hónapban van, az épp elég.)
(A hónapban kihagyok egy imádott Proton színházas előadást, meg egy érdekesnek tűnő stúdióbeszélgetést a Sufniban. Pedig nagyon hívtak mindkettőre. De egyszerűen sajnálom az estéimet, meg akkor nem férnek bele fontosabbak.)
Tegnap négy allergiagyógyszerrel és cseppel, sprayvel biztosítva fizikai munkát végeztünk a szabadban. Főleg drótkeféztünk (hajnalban végtelen hát- és vállfájásra ébredtem, ellenben a térdem a sok kondi miatt most tökéletes, sosem tudtam órákig guggolni-felállni ennyit), de tökéletes nap volt.
1,5 órát álltunk a reggeli dugóban (számoltunk vele) és vihorásztunk. Meggyőződésünk, hogy két kollégánknak össze kéne jönni, de még mindketten az exről dumáltak. A tükörben néha összenéztünk a bűntársammal, mikor jönnek már rá, mennyire összeillenek. :D
Aztán más multik lelkes dolgozóival összefogva ezer dolgot rendbehoztunk, cipekedtünk, a végén a megérdemelt bableves, aztán haza egy óra dugó. Míg vezettem, a lányok már retusálgatták a fotókat. :D
Bokrokban mászkáltunk, a fűben ülve ettünk, úgyhogy az esetleges kullancsok miatt beültem szépen egy kád langyos vízbe (a langyos nem a kullancs miatt, hanem mert jobb a hisztis bőrömnek), beleeresztettem a pollendús hajamat és lebegtem vagy mi.
Aztán jött az árnyék: két cicafül. Aztán egy fehér szőrös nózi. Majd két mancs, majd a macska felkapaszkodott a peremre, ott sétálgatott fel-alá. Aztán szépen odamászott a könyöklőre és bedugogatta a vízbe a kezét, elvarázsolva nézte a kis hullámokat.
Jól elvan.
Rendeltem egy pizzát, majd csak olvasgattam este. Jaj, de kellett!
Három napos hétvége, bevásárlás (két nap zárva a boltok, nekem meg elfogyott a Domestos kendőm! :D), aztán visszaviszek 3 blúzt az Orsayba, mert gáz az anyaguk. Aztán nézek új szemüveget, bár még nem kaptam jóváhagyást a cégtől, ellenben pocsékul látok. Fél dioptriákat szokott ide-oda ugrálni a szemem, de most sokat romlott érzésem szerint. És kéne egy vidám, kényelmes szemüveg. Tehát kontkatlencsével kell menjek, mert különben xart sem látok a tükörképemből. :DDD Akinek az nincsen, hogyan választ keretet? :D Aztán jön Kócos izélgetni, meg cukifaktornak, aztán nem csinálok semmit vasárnap este (kreatívkodás? olvasás? eljött a vasalós blúzok ideje, szal vasalhatok?), hétfőn meg cimbikkel bandázunk.
És ennyi a program, imádom.