Tobber életblogja

Szubjektíve megállapíthatom, hogy a budapesti Katona évek óta egyre igénytelenebb szinten és szájbarágósabban viszi színpadra a darabjait (pl. A két Korea újraegyesítése (szegény Kulka mennyire megalázó szerepet kapott a Nemzeti után!), Illaberek, a két Faust, két éve szinte nem is járok oda), ha eddig egészen pontosan 40 darabot láttam náluk az elmúlt években?

Egyik este összeírtam.

40 színdarabot* néztem meg a Katonában. Néhányat többször (Top dogs, Virágos Magyarország, Talizmán, Portugál, Ledarálnakeltűntem <3 ).

Gagyivá és felszínes mondanivalójúvá váltak napjainkra, hülyének tartják a nézőket (vagy már más a közönség összetétele). Elszomorító nagyon, régen a színjátszás fellegvára voltak, értő közönség járt hozzájuk, akik nem a témák felszínes kapargatását várták a daraboktól (azt megteszik barátokkal, családdal). A nézők mély mondanivalókat kaptak, napokig hatása alatt álltak, világnézetet fordítottak bennük. Egy cím, ami A Színház: Woyzeck. (Másodjára le is bírom írni...)

Hát már nem.

És ez az ország legjobbnak mondott kőszínháza, a többit hagyjuk is. Meggyőződésem, hogy a legjobb társulattal, rendezőkkel, írókkal, dramaturgokkal, fordítókkal dolgoznak. Valahol mégis nagyon elszúrják. Persze a köznépnél sikere van, menőbb a Katonába járni a mozinál (de zizegni, csókolózni, végigkommentálni, beletapsolni nem égő szerintük, mobilt nem kapcsolják ki).

Minden rekordot megdönt a látogatottságuk.

De színvonaltalanok mára.

Maradnak az alternatív alkotók. A Parasztopera (Pintér B.) sokadszor. :D És főleg I. Erzsébet (Szkéné/Vádli/FÜGE). A legjobb.

A Katona zuhanása elszomorít.

*Ezekből Bé tuti csak húszra emlékszik. :D

Most, hogy az ÖSSZES ALAPANYAGOMAT (értsd kb. százféle(!) gyöngyöt, száz hímzőfonalat, festékeket, több tucat szalagot, filcet, sablonokat, drótokat, mindent) odaadtam a gyerekes és a tanár cimbiknek, kitaláltam, hogy ez nekem KELL.

Megyek textilfilcért.

Na, melyik legyen szerintetek? Szavazzatok! :)

Fontos a napirend kialakítása (kivéve az elindulásé, azt inkább ne vegye észre, mert akkor csatlakozna).

De.

Édesbogár, amikor dumálva besurran a hálóajtó reggeli nyitására, csak felkelés után a kondiban meghízott meghúzott derékkal nagyon-nagyon fáj lehajolgatni és játszani vele. Ezt még alakítjuk.

Höhö. Macskát.

Aki élete eddigi egy évét egy világvégi tanyán töltötte külföldön, nagyon szegény körülmények között. A küszöbre született, hegyek között kószált öntörvényűen, maradékokat, csontot, egeret evett, bogarakkal, fűszállal, cicákkal játszott. (Igen, leveleztem az első gazdájával.) Kis harcos volt, ennyire gyorsan cicát még nem láttam rohanni, egy másodperc alatt a bútora tetején van a lakás másik feléből, ha ott babrálok a játékával.

Majd hatalmas váltás: nálam lakás, összesen három gyompálma (a csodás növényeimet mind elpasszoltam, egy dzsungelt számoltam fel. Mindegy, majd nevelek másikat, ha újra lesz hozzá kedvem), egy cicabútor, alomtálca (azt hogy a fenébe tudta hibátlanul használni??), meg itt-ott rejtekhelyek, játékok, plüss az egér, redőnyök*, repülők, bezártság, szárított marha, aszpikos lazac és bárány. :D

Hogyan tudnám szórakoztatni, mik az igényei, és főleg hogyan szokjon emberhez?

Félős macsek, ez segít. Mármint nem rettegéssel tanítom, hanem nehezen megy el a közelemből és eléggé ragaszkodik, az ébresztőm összes szundijára elkezd hívni az ajtó mögül, kinyitom, már slisszol is be simogatásért. Égnekdobja a lábait, lehet cirógatni.

De semmilyen hívásra nem jön oda, fel sem figyel, kicsit sincsen szocializálva.

És egyévesen már kialakultak a szokásai.

Jackson Galaxy cat mojo idomítós videókat nézek, mert irtó vicces. De egyelőre az alap kontaktot gyakoroljuk. :D

Ott tartunk 2,5 hét után, ami állítólag a cicáknál a szeretet jele: a homlokomhoz dugja a kis homlokát, az orromhoz az orrát, meg laposakat pislog rám.

*A redőnyt döbbenten bézi, hogyan csinálok sötétet és vágom el a madárnézegetéstől. Két lábra áll az üveghez támaszkodva, felháborodva néz és beszél, mit képzelek! Ha visszahúzom, boldogan a padlóra kucorodik bámulgatni.

Nagynéha aggódom az egészségemért.

Az éves kötelezőn a doki elküldött az endokrinológiára, pajzsmirigy gondokat gyanított. Híztam, és nem fogadta el, hogy az ok a tonna pizza, bacon és rántotthús, amit megeszem, illetve hogy hanyagolom a mozgást, nyilván felfut.

Nos, a szipiszupi nagyrutin-hormonok-vizelet vizsgálat minden értéke tökéletes.

Még p.m. ultrahang és terheléses cukor/inzulin van hátra, ott az IR miatt nyilván lesz eltérés. Bár a nőgyogyim nem lát az uh-n jeleket, ott már nem látszik semmi.

A magánbiztosító visszapasszolt a mammográfiáról, amit a dokim így 42 évesen, 80H-s mellekkel erősen javasolt (mármint nekem ekkora, nem a pasinak). Legfeljebb kifizetem magamnak, 12 000 Ft, megéri. (Kisebb pánik volt a beteg kolléganő esete miatt. Ő egyébként jól van, nem kellett utókezelés. Én meg mindig érzek pár csomót, ezt a méretet nem könnyű vizsgálni. A nőgyógyászt, 40+ pasit megkértem, hogy kézzel vizsgálja meg, közben dumcsiztam vele. Meggyőződésem volt, hogy meleg, szóval nem igazán jöttem zavarba. Aztán Béká szólt, hogy egyik barátnője expasija. Hopsz.)

Szóval esélyesen csak az inzulinom lesz xar, meg a laktóz/laktulóz, arra inkább nem jelentkezem be, a napokig tartó görcsös hasmenések legutóbb is ütöttek. :D Úgyis tudom, milyen ételtől vagyok rosszul, mitől nem.

A bőrgyógyász imádja a bőrömet mert átvágom hogy primert használok, tegnap vettem egy szuper NYX-t, azon nem izgulok.

Ma pszichiáter, aki felírná a gyógyszert, amiről az endokrinológus azonnal letiltott. Jó lenne, ha valaki megmondaná az okosat, szedjem-e vagy sem, ők ellentmondanak. Én meg nem akarok gyógyszert szedni.

Nekem nyilván korcsolyás cicám van.

Nem szokta a parkettát, néha elveszíti a talajt a kis tappancsával. Felugrik a játéka után, és hanyattvágódik.

Labda után rohan, az begurul a kanapé alá, ő nem bír fékezni és lefejeli a kanapét csúszás közben.

Megyek vigasztalni, de pont nem izgatja a fájdalom.

Viszont kezdi felfedezni, hogy ez a csúszkálás mekkora móka, éjjel úgy kergeti a plüssjátékait, hogy lendületet vesz és direkt túlcsúszik a kis popsijával.

Ami übercuki.

Ha nem hajnali kettőkor csinálja és a hálószobám ajtaján puffan hatalmasakat.

Kócos megint hétvégén jött át, délután. Filmeket néztünk (én. Négyszer megszakítva azzal, amit én szeretek...), fotókon nevettünk, cicáztunk, összebújva aludtunk, reggel kuncogva suttogunk, nehogy a cica nyávogni kezdjen, mennénk már ki szórakoztatni.

Ahogyan hetente.

Számomra ez a szeretősdi. Évek óta.

Tegnap nagyon enervált voltam, kérdezte, megírtam. Kitalálta, hogy akkor ma átjön és megmasszíroz, ellazít, meg hoz valami vidámat (nem, nem cigit :D).

És nekem ez már ici-picit több. Nem igénylem, hogy a lelkemmel foglalkozzanak. Biztosan kötődésgondjaim vannak, de nem annyira szeretnék szorosabban hozzátartozni. Mondom ezt úgy, hogy imádok vele lenni és édes és okos(!) és csodaszép a teste...

---

Ne nevessetek, első macskám. Én nem tudtam, hogy dumálni kell hozzá. Megszoktam, hogy otthon csöndben szöszölök, olvasgatok, főzök. A tévé sem szól (nincsen). A cicát szólítom, meg két mondatot beszélek vele, de ennyi.

Tegnap a sokadik macskaelemző cikk/videó (hehehe) után döbbentem rá, hogy ő nem is ismeri a hangomat, úgyhogy elkezdtem hozzá folyamatosan beszélni (haladó szint a bolond macskás vénkisasszony képzőben). És felfigyelt, érdeklődve odajött, nem értette, mi változott. És visszadumált. :D

Eddigi legszorosabb kontaktunk az ételadáson és kanapénbújáson túl az volt, amikor a kanapé mögé lökte a labdáit és ha feltérdeltem, hogy megkeressem mögötte, akkor odarohant a két karom közé és bámult velem lefelé, szurkolt a kis szenya, hogy ki tudom-e venni. Mondjuk kissé útban van ilyenkor. :D

Július közepéig még strandon sem jártam.

Napon egyszer nyolc percet az utazásokkal járó kényszerűn túl.

(Hívtak a fiúk Pride felvonulására, de annyit sem volt kedvem a napon lenni.)

Gyűlölöm a nyarat, a tömeget, a kiégést a cégnél, el kéne mennem szabira. El is engednek, amikor csak akarom.

TCsV-ék hívtak ritkaolcsó überluxus Dubaiba, de épp akkor megy szabira Kollegina és nem mehetünk egyszerre. Pedig ennyit kb. rászánnék a szuperluxus semmittevésre.

Nyaralni nem tervezek, nincs is igazán partner, pénzt is sajnálom, egyedül talán mennék, de aztán elgondolkoztam.

Kisgyerekkorom óta bejártam Európa nagyrészét, eleinte a keleti blokkot, majd nyugatot is, életem első repülése pl. tíz évesen Szentpétervárra Leningrádba vezetett Moszkván át, azóta alig van sarok, ahol ne álltam volna már ne fordultam volna meg. És a gyerekkori állandó buszos hányinger/hányás, menzesszel is végigzötyögött unalmas kastélytúrák tiniként, elszakítva a cimbiktől, a full allergiában napokig-hetekig a természetet járni, vagy a vadregényes telkünkön fulladni, meg egyáltalán, kizárólag felnőttek társaságában utazgatni rém unalmas volt.

Ha az ember apja túravezető, akkor még viselkedni is kell, meg okosan figyelni.

De rühelltem.

Meg úgy kussaneved gyereknek lenni en bloc.

Viszont láttam sok-sok mindent a világ ezen részéről (és őszintén szólva, engem csak az első világ érdekel, nem álmom Ázsia, Afrika).

Persze aztán álltunk színház után a budapesti éjszakában a cimbikkel, és én voltam az egyetlen a társaságban, aki nem látta a Broadway-en a Chicago musicalt és akkor elbizonytalanodtam. :D

De annyi szépet láttam, nincs kedvem megint útrakelni, útra költeni.

Max. ha adódik valami pár napos lehetőség. Vagy télen. Passz.

Két éve kivettem két hetet úgy, hogy csak Pesten voltam, reggel edzőhöz mentem, aztán délben kávéztam egy frissen vásárolt könyvvel valahol, járogattam a várost, barátoztam, vagy otthon pihengettem a tetőteraszon, vagy a légkondiban.

Játszom a gondolattal, hogy idén is megjátszom. A régi edzőm átment másik terembe, de délelőtt el tudom ott csípni végre.

Elég hosszú a budapestes bakancslistám, mi az, amit még nem láttam, ahol még nem ettem, amit még nem csodáltam, épületek, negyedek, múzeumok, koncert, bár, rooftopizék, fürdők, kényeztetős spa-wellnesshelyek, kávéházak, előadások.