Tobber életblogja

Aki még nem ismerné az oldalt: tinder nightmares.

Erősen hezitálok egy magyar indításán (bár számos angol, spanyol nyelvű baromság is előkerül).

Most trollkodós kedvemben vagyok. Megtalált elitegyetem (nekem is van onnan papírom) arrogáns fiatalja, aki egy tanácsadó cégnél gyakornok lehet 21 évesen, de úgy adta elő magát kb., mintha övé lenne.

Írta, hogy komoly témákról szeret vitázni. Felvetettem hát Hegelt, de mint kiderült, egyetlen filozófust sem ismer.

Felvetettem, hogy ők ránk is erőszakolják a trendi módszertant, amit mi, a fogadó fél komolytalannak tart és köznevetség tárgyai.

Belementünk, de annyira röhejes volt, mennyire beképzelt és tudálékos, hogy direkt provokáltam, majd általa gondolom szarkasztikus, ám inkább rém humortalan megjegyzése után elbúcsúztam és szétváltam.

Remélem, a cégnél nem futok bele! :D

Épp a legtaknyosabb, köhögős korszakban vagyok. ÚjD-t lebeszéltem napok óta, de meggyőzött, hogy csak beteglátogatóba jön. Hát jöjjön, ha nem fél a fertőzéstől.

Este beállított három hatalmas fejű, gyönyörű sárga rózsával, amit imádok!

Megettük a még tőle kapott bonbont, és egész este a kanapén csacsogtunk. Olyan okos, meg kedves.

Tényleg semmi nem történt, ha a csóktól nem fertőződött meg, akkor nem vagyok fertőző. De vállalta.

Ma elutazik, vasárnap már jönne. Hétfő.

Kedvelem.

Titokban rendszeresen olvasom a gyerekmentes övezet és hasonló csoportokat.

Nem vagyok gyerekellenes, családellenes, amiért én nem akarok gyerekeket, de annyira vicces azt az oldalt is olvasni a sok olvadós szirupanya mellett. Szerintem önkritikus szülőként is szórakoztató lehet. :)

Hullámosan hagytam a most már sötétbarna hajamat, szőrmés kapucni a vállamon, nézem magamat a metró üvegében.

Visszaköszön egy ismerős arc. Jon Snow.

https://static.independent.co.uk/s3fs-public/thumbnails/image/2015/06/15/09/jon-snow.jpg

Az normális, ha néha úgy érzed, a terapeutád egy szánalmas kis hülyének tart, és pont leszarja, hogy mik a problémáid? (Kemény pénzekért. Jó, mondjuk azt profin átlátta, hogy mi a betegségem, meg küldött át a kollégájához.)

Elmeséltem Anyu durva kirohanását* karácsony előtt, meg hogy egy fél napig remegtem utána és ordítani tudtam volna, hát kb. annyit reagált, hogy mióta vagyok én a szüleim szülője. Amióta emlékszem, mindig is az voltam. Ez épp olyan helyzet volt, ahol ki akartam magamat vonni egy manipulációból és asszertíven egy életszagú megoldást javasolni, erre reagált Anyu hisztériával, majd drámai világgámenéssel. Ami nálam végződött, benyugtatóztam. Mit a fenét kéne tegyek???

Aztán kritizált, hogy a szakítás után nem mutattam Judós3-nak, hogy az mennyire fájt nekem, nem írtam neki, az instán csak azt láthatja, hogy minden ment tovább. Mit tettem volna, ha kidobott szünetet tart? Csak van annyi büszkeségem, hogy nem hívom fel hetente, hogy rohadjon meg, vagy posztolok szomorú kiscicákat, nem? Úgyis tudja, hogy kivagyok, és csak sajnálna.

Elmeséltem, ki mit mondott nekem, hát kb. utalt rá, hogy az biztos csak hazudott.

Próbálok megértő lenni minden hangnemmel, ez a munkám alapja is, de pont ilyen helyzetben nem kéne annak lennem. Ez valami terápiás módszer vajon? Mert nem érzek benne fejlesztő szándékot, ám kurvára megalázottan jövök el.

*tegnap este épp azt kellett hallgatnom a telefonban, hogy őőőőő mennyire kiborult, amikor Judós3 engem elhagyott.

Az utcám csendes kertváros, napi kétszer végigbattyogok rajta.

Egyetlen mozgás az új építkezés körül van.

Megszoktam, hogy a munkások összenéznek, vagy mondanak valami kedveset, de úgyis "zenét" (spanyol popizéket) hallgatok.

Ma viszont nagyon kiabált nekem valaki a sártenger és sitthalmok mélyéről.

Hát az építtető srác, aki 13 éve a mi társasházunkat is építette.

Csak azóta már 50 éves pasi. :D Nagy pacsival köszöntött, csoda, hogy felismert ennyi év után, kb. csak szemem kilátszó téli ruházatban, kapucniban.

Dumátunk tíz percet, hogyan alakul a biznisz és szóljon, ha megint errefelé keveredne, jó befektetés nála lakást venni. Igaz, 700 000 Ft/nm...

Jaj, úgy örülök, hogy összefutottam vele, szeretem a vidám, gondtalan, laza embereket. Megbeszéltük, facebook, stb.

---

Köhögök, mint egy kutya, ez egy niagarás mensivel hatalmas élmény és aludni sem bírok.

Lemondtam ÚjD-t, de ő ma vagy holnap meglátogatna csak úgy is. Hát nem édes? Kb. mosogatórongy fejem van (a hajam szép, Béká, ne aggódj!), akkor epilálni is kell, otthon minimális ruhában (sem) vagyok, és a hascsikarást is kontrollálni kéne.

Inkább holnap...

---

Van egy vidéki kolléganőm, nagyon kedvelem, pörgős, szabadszájú, hasonló temperamentumú, ezer dolgot kézben tartó, kicsit sz.xközpontú alkat. És panaszkodik, hogy szorongáscsökkentőt, hangulatstabilizálót írtak fel neki, mert néha úgy hullámzik a kedélye és már pánikolva ébred éjjelente.

És akkor bevillant: minket ennyire egyszerű felismerni?

Én csak annyit kértem a dokitól, hogy az egészséges pörgős periódusaimat nehogy megszüntessük már, azt úgy szeretem, meg a munkám, az életem is úgy van behangolva. De szerinte ilyen alkat vagyok, ne aggódjak.

Jó.

Csak depresszió ne legyen megint, mert az mindig kemény volt, de most nagyon durva (volt/van?). Azt tudod, ha megállsz, ha nem csinálod rutinból a kötelező minimált, akkor vége.

---

A 10 éves Kindleről akartam még írni, hogy én imádom, pedig igazi könyvszagolgató gyerek voltam, meg a metoo hashtagről, aminek örülök, mert rohadt szar érzés, amikor senki nem hisz neked, meg bagatellizálják, meg Geréb Ágnesről, de röviden annak is örülök.

Nem tudom, mit foglalkozom a sráccal, de az egyetlen kiútja, ha továbbtanul a pályáján (van mit), a suliba járva addig sem kell dolgoznia, vagy legalábbis otthon beadhatja. De az többszázezer forint. Bár ügyes fiú, kimanipulálja.

Igaz, az alapképzésen is megbukott kétszer, utána készítettem fel egyetlen vizsgára egy teljes hónap alatt. Ez nehezebb lesz.

Közben azért zajlik az életem, mielőtt bárki aggódna. :D Főleg ÚjD körül, de jön ez-az.

Volt, aki valami komolyabbat is akart és izgalmas és tetszett is volna, de én érzelmeket meg nagyon nem, valszeg soha többé.

Boldogabb egyedül, ahogyan a kollégák házasságait látom... :(

Gé hivogat magához, meg kávézózni, de annyira taknyos, köhögős vagyok, hogy pihenek inkább. Edzőmhöz bérletet váltó kollegina nyúz, hogy elvisz a teremig a cégtől, csak járnak vele. De attól még egy órát cipelem be a cuccot, nem éri meg.

Állandóan felfut a lázam, pedig szemig sapkában, kapucniban, síelős sálban járok. A párkapcsolat egyetlen előnye, akkor nem voltam beteg. Vagy nem volt tél.

Hétfőn jön az új Nagyfőnök, akit az elmúlt évtizedben sem nagyon láttunk, öt éve meg külföldön dolgozott. Közvetlen alatta leszek, előkészítem az érkezését. Kb. másfél oldalas to do listát írtam össze neki emailben, tele adatokkal, kérdésekkel, feladatokkal. Fél óra múlva hiánytalanul kitöltve visszaküldte. Ajaj, lesz itt tempó! :D

Azért csak agyalok rajta, mennyi minden jót csináltunk együtt, kalandok, élmények tucatszámra. Mintha nem is fél év lett volna, és annyira egy húron pendültünk, nem voltak játszmák, sértegetések, műbalhék.

Hétvégén a nyakambazúdult egy csomó infó mindenfelől, ezalapján a srác:

1. Megy egy ultragáz környékre egy hétre nyáron a tesóval, azok barátaival. Amikor nem is dolgozik, ügyes azért

2. TCsV és a legtöbb edzettje meg sem osztja a hirdetést, amit kér az oldalán, három helyett már csak kettőt jelöl meg helyszínnek --> valahonnan kirúgták egy hónap alatt. Egyetlen megosztása van. Ötven követője, csak a barátai, családja is 10-14 ember lenne. Nahát ennyire fontos bárkinek

3. Nem is járnak hozzá a pletykák szerint

4. (Gyanítom, a tesója) ma leszedte a közös romantikus képeinkről a betegelést így 10 hét után. Na ez meglepő, úgy látszik, a nővére rábeszélte. Amin a barátaim is rajta vannak, vagy csak ők, azokon rajtahagyta. És az sem jutott eszükbe a laptop fölött, hogy az instán is ugyanúgy fenn vagyunk.

5. A feltöltős kártyám nála, szeretném mihamarabb átiratni (de ahhoz találkoznunk kéne), vagy letiltani a fenébe (ezt tanácsolják a legtöbben, szemét módon és váratlanul hagyott ott, annyi mindent kapott, felsorolni nem bírom, miért ne tilthatnám le a saját kártyámat, hálátlan s.ggfej), mielőtt valami illegális üzletbe kezd, én meg kis naiv törvénytisztelőként belekeveredek. Na de azt hogyan intézzem? Nem akarok találkozni vele.

6. Visszafogadni sem akarom. Irtó jó vele, szórakoztató, jóhumorú, bújós kiskutya, és életem legjobb fél éve volt, ezt kétség nélkül állítom. De nem vagyok átjáróház, inkább egyedül, mint attól félve, mikor lép le megint váratlanul.

Lóg a levegőben a Nagy Sírás, amikor három órát pityergett, mennyire szeret és vissza fog jönni pár hónap után.

Meg kéne beszéljük, hogy ne.

Pedig nagyon szeretem.