A Rózsavölgyi szalonban (hány kottát vettem én ott méregdrágán a kilencvenes években!) a színésznőt két zenész kísérte.
Egyikük osztálytársam és kis cimborám volt nyolc évig a zeneiben. Aztán nem találkoztunk 25 évig, amíg meg nem szerveztem az első osztálytalit három éve.
Cs extázisban volt, milyen nagy művész kísér majd. Odakacsintottam, majd az előadás végén a sráccal egymás nyakába ugrottunk. Mesélt a munkájáról, életéről. Öröm őt ismerni.
Az utcán cipelte a hangszereit, amikor újra összefutottunk:
-Ti itt szórakoztok, amikor én most jövök a munkából? :D
---
Másnap a közönséggel a zsebkendőm négy sarkát énekeltem, szóval a zenei általános nem mindenkiből nevel művészt, na.
---
Pé előadása után odamentem a videós bácsihoz, udvariasan megérdeklődtem, hogyan lehet a felvételéhez jutni. Megnyugtatott, hogy ha Mártika jobban lesz és kikerül a kórházból, akkor vele el tudjuk intézni.
Gyors jobbulást kívántam Mártikának mindannyiunk nevében. A bácsi hálálkodott.
Csak egy akadály van.
F.ngunk nincsen, ki az a Mártika!
:DDD
---
Okossrác felhívta a figyelmemet, hogy valahol én számítok fiatalnak. :D
Fele idős, mint én. És a szótanuló appja feldobta neki a robbing the cradle kifejezést.
Nincsenek véletlenek.
:)