Tobber életblogja

A rettegett HR igazgatónkkal kerültem egy liftbe. A régi épületben tíz évig tőlem 20 méterre volt az irodája, most másik emeleten dolgozik.

Kérdezem, hogy van, erre ő:

- Tobber, annyira sajnálom, hogy más emeletre kerültünk, már nem hallom a gyöngyöző kacaját. Hiányzik! :D

- Majd felmegyek önökhöz nevetni egyik nap!

Hát jó, lehet, hogy hangosan nevetek. De ez milyen cuki már?

---

Hokis szerint lehetetlen, hogy ennyire puha a bőröm még a hátamon is. Pedig ott aztán krém nem éri soha. (Zsírdús táplálkozás és napi 3,5-4 liter víz a titok...)

És hogy annyira imád velem lenni, mert csodás az alakom. És amíg zuhanyozott dumálgatva, a mosógépen ültem bébidollban, és annyira vonzónak tartott, hogy újrakezdte volna harmadszor. :D

---

A Nagyfőnök úgy ment el a pozijából, hogy kiugrott a virágoshoz egy gyönyörű sárga rózsáért és azt mondta, "Köszönöm szépen a segítségedet. Sokszor átsegítettél nehéz időszakokon, nem is tudod, mennyire nagyon hálás vagyok." Felírtam, sokat jelentett ez 11 év után, nem egy visszajelzős fajta.

És azt mondta, a sok-sok búcsúajándékból az enyém az egyik kedvence. Kaptam tőle egy pacsit és újabb két puszit, amikor mindenki előtt átadtam. (Híres arról, hogy a napi többszáz emailjére max. egy kösz/igen/nem/légyszi a válasz, még ha nyolc megválaszolandó is volt a leveledben. :D Készítettem neki egy gyűjteményt a válaszaiból, bekereteztem, ki is rakta az új polcára, hogy ha megakadna, ezekből tud választani...)

---

Azóta is átjárkál hozzám ok nélkül, aranyos.

---

Felmásztunk az asztalok, székek tetejére és elkezdtük dekorálni az open space-eket adventre. Semmi advent-család-szeretet érzés nincs bennem, de a dekor vénám előjött, élveztem.

---

Ki kell másszak ebből a szarból, régebben már megtettem, azóta feldolgoztam sok sérülést, ez is menni fog. Bár rohadt nehéz.

Hokis akart nagyon átjönni, szeretem az energikus egyéniségét. Tudtam, hogy felvillanyoz a társasága.

Este felugrott, kértem, hogy ne beszélgetéssel kezdjünk, ahhoz kevesebb a kedvem, majd kettő között. Vele nagyon szeretem csinálni.

És végre valami feldobott.

És 24 éves létére van két állása, megbecsült edző egy nagy csapatnál, már összespórolta a második lakását, amit airbnb-ztet. Agyal adózási kiskapukon új üzleteknél, önállóan menedzsel egy szép karriert.

Míg Judós3 egy év alatt a kétszázezres kiskocsira nem bírt félretenni negyvenet sem így, hogy most is el van tartva otthon, nem dolgozik, az edzői karrierjéről (annak hiányáról) nem is beszélve.

Áh, Judós3 egy édes kölyökkutya volt, mocsokul hiányzik, de nem tudom elképzelni, hogy visszajönne és felelősségteljes életet bírna felvállalni mellettem.

Ma egy hónapja dobott ki. Itt szabtam határidőt. Leszállok az agyalásról, hogy miket csinálhat és kikkel, élem a saját életemet, amiről eléggé lemondtam mellette.

Munka után szépülök, lepihenek, elmegyek újhobbizni, ahol egy éve nem jártam, aztán leisszuk magunkat, majd jönnek a hétvégi kikapcsolódások és szép lassan visszatér a régi élet. Remélem, az életkedvem is.

Egyelőre még nem élvezem, de kényszerítem magamat, hogy ne maradjak egyedül, akármennyire is gyűlölök kilépni most az ajtón. Az automatizmus talán visz tovább.

Elmentem háromszor egy ismerős ismerősének a pszichológusához.

Azt gondoltam, hogy egy váratlan szakítás után a nekem nagyon sokat jelentő kapcsolat gyászának feldolgozásához jó támasz lesz. Megoldanám egyedül, de mivel a kapcsolatot nem zártuk le, nem célom sem meggyűlölni, sem elfelejteni (ugye megbeszéltük, hogy kiéli magát és visszajön).

Mivel életemben sokat tapasztaltam, hogy ha kiadom az érzéseimet, szeretetemet, akkor belémrúgnak (lásd még apám), hosszú évek óta csak Judós3-nak nyíltam meg ennyire. Belém is rúgott.

Ezt a szitut nem tudtam kezelni.

Mivel egy hónappal később jóval pocsékabbul vagyok, akármit is teszek a régóta működőképes megoldásokból, kielemezte, hogy szerinte ez már nem a gyászfolyamat része, hanem a mélyülő depresszióm jelei. És arra nem elég a 3-4 alkalom. Terápia, és adott esetben gyógyszeres támogatás is kellhet. Én gyógyszert nem szeretnék, de hozzá eljárok pár hétig, megoldjuk, hiszek a terápiában.

Már nem akarok jönni-menni (én!), nem akarok pasit, nem akarok hallani Judós3-ról, nem ezt érdemeltem. Nem érdekelnek a régi időtöltéseim, lúzer dolognak érzem és nem ad semmi örömet, ami ilyenkor szokott, konditerem, tánc, barátok, főzés, spanyol, kreatívkodás, műkörmözgetés, olvasás, színház, utazás, nagytakarítás, alacsonyabb szénhidráttartalmú ételek, de magasabbak sem.

Semmi.

Idegesít ez a sok barom a nagymultimnál, a bkv-n, a kicsinyes korlátoltság, a Judós3 ismeretségében feltűnő olcsó nők, a családi szemétkedés, ami karácsony közeledtével kötelezően felerősödik, a nyomás, hogy a szomszéd osztályon már világít a karácsonyfa, mikor még advent sincsen, nemhogy ajándékötleteim, nem bírok Anyu pszichológusa lenni állandóan, pedig szeretnék, meg a kollégáké, akiké nem szeretnék.

Nem tudom, mit akarok, valójában A Nagy Semmit.

Azt kérte, ha nagyon mélypont van, hívjam bármikor. És hogy ez nem ajánlat, hanem a megállapodásunk része, csak így dolgozhatunk együtt. Nyilván senkit nem fogok felhívni hétvégén éjszaka, úgysem tudom szavakba önteni, amikor azt sem tudom, mi van, csak sírok és félek.

De nyilván tudta, hogy szükséges elmondania: van védőhálóm.

Isolde ír a Terápiáról.

Érdemes:

http://www.sorozatjunkie.hu/2017/11/26/terapia-empatikus-visszajelzes-es-meg-par-aprosag-irta-isolde/

Elmentünk éves tréningre, mindenki édes, imádnivaló, vicces egyéniség, én meg egy buborékban lebegtem, fájdalmasan távol és bezárva a lelkemben. Rutinból megszerveztem, levezettem és adtam a szokásos klisés poénokat, szeretik. Beígértem pár lobbizást az új főnöknél, azt szeretem csinálni, pár szervezést, azokat pláne.

Elalvás előtt a Fotós könyörgött cseten a bocsánatomért és ki akar engesztelni. Nem.

Megint 4 órát aludtam és fél éjjelt a vécén töltöttem hasgörcsökkel.

Tudják a lányok, mi a helyzet, mindenki egyetért, hogy visszatér majd Judós3, mert az egyetlen jó döntés.

Én meg most nem akarok semmit, őt sem, mást sem, egyedül akarok lenni egy gömbbe zárva, csendben, gondolattalan.

Ezek jók. Meg Békáékkal vidéken műveltkedni. Bár azóta vannak mélyrepülésben, mióta csatlakoztam.

Élvezem, hogy nem otthon aludtam. Ma hotelban fogunk, tréning, vidéken, lassan indulunk.

Reggel megláttam, hogy egy csodaszép és ízlésének való csini nő Judós3 új ismerőse. Lassan lejövök arról, hogy ezt figyeljem, véletlenül ugrott fel. Tudom, hogy ezt beszéltük. És hogy éli ki magát. Én meg szépen elsorvadok a bánattól.

Nem akarok élni.

Holnap délután kezdődik vidéken a tréning, amit évente szervezek a cégünk asszisztenseinek, akik alám tartoznak, vagy hogy.

A középvezetőink nem engedtek el egy évek óta velünk járó nőt, egyik kedves kolleginámat. Én tucatszor lobbiztam a főnökénél, az igazgatómnál, két másik kolléganő is kampányolt, semmi siker.

Erre MA felvetettük, hogy legalább a hiányzó kolléga helyett jöhessen. Délután megkaptuk az engedélyt! Egyedülálló anyuka, így még a gyereket el kell helyezze, meg le kell vezessen többszáz km-t, de megoldjuk, amit lehet. Gyorsan elintéztem a céges jogsimat a cuki gépjárműves fiúkkal, hogy átvehessem a kormányt, ha elfárad, cserébe felkap minket Pestnél. Igaz, eredetileg vonattal terveztünk menni pestiek, forralt bor, chips, csacsogás, de így sem rossz.

Örülök neki, szeretem.

Még a szakmai résszel nem teljesen állok készen, de úgy látom, hogy az informális tapasztalatcsere ott helyben alakul az aktuális panaszok alapján, így teret (2,5 órát) hagytam ezek megbeszélésére.

Jó lesz kimozdulni velük, itthon a sírás kerülget. Látom, Judós3 menedzselgeti a három igénytelen nőt, nem foglalkozik a munkával, az edzős oldalával, hát hogy lehet ilyen ingyenélő valaki?

Mindegy, ma legalább ettem valamennyit, már csak a vasárnap elmaradt keksz hiányzik, az nagyon, valszeg csütörtökig.

Látom, hogy Judós3-nak felugrik egy email: Köszönik a visszajelzést, amiben visszautasítja a környékemen lévő konditermi állást. Magyarul oda felvették. Ahová az apja kapcsolatai nyomták be. Amit tegnap visszautasított mégis.

Ez hülye!

Elképesztő, tényleg nem akar dolgozni 22,9 évesen. Kellett a szüleinek a parasztvakítás, hogy jelentkezget ide-oda, hogy a karrierjét akarja építeni. Ebben a helyzetben lesz igazán szép, amikor az apja rájön! (Valszeg nem tudja, mert a borzalmas helyesírásával írt, ergo senkit nem tudott meggyőzni, hogy írja meg helyette. Nyilván titkolja.) Kezdődnek a balhék? Tuti.

Azért menekült egy éve is, mert nem tűrték, hogy nem dolgozik. Napi kiabálások voltak, ő alvászavarokkal küzdött, ideges volt, ingerlékeny, csapkodó, 4 telefonját törte ripityára fél év alatt dühében, verekedett az éjszakában, nagyon kivolt. Ja, én le tudtam szelidíteni, egy kezesbárány lett belőle, tudtam, hogyan kell bánni vele. Még a szakításkor is sírva hálálkodott, hogy sosem jutott volna eddig. És hogy mennyire szeret. :(

Annyi munkám van benne. :(

A régi helyzetbe visszatérve mikor fog ugyanoda visszajutni?

Nagyon csúszik félre a srác megint. :(

A héten időm sem lesz agyalni rajta, aztán eljön az egy hónap vége és szeretném kitombolni magamat, de nagyon! Utána meg szépen kilépni az értesítéseiből, nem figyelni neten sem, a közös színházjegyünket majd kitalálom, aztán ha januárban akar, majd jön, de kemény feltételekkel, munka, és nyitott kapcsolat mindkét oldalról. Nagyonlétra akar jönni napok óta, ilyeneket nem akarok újra elengedni már...

Ha visszajön. Mert tudja, hogy szeretem, de szigorú leszek. De legalább nálam előrejutott szigor mellett is. Mekkora egy lusta s.ggfej, hogy elhagyott!