Elmentünk éves tréningre, mindenki édes, imádnivaló, vicces egyéniség, én meg egy buborékban lebegtem, fájdalmasan távol és bezárva a lelkemben. Rutinból megszerveztem, levezettem és adtam a szokásos klisés poénokat, szeretik. Beígértem pár lobbizást az új főnöknél, azt szeretem csinálni, pár szervezést, azokat pláne.
Elalvás előtt a Fotós könyörgött cseten a bocsánatomért és ki akar engesztelni. Nem.
Megint 4 órát aludtam és fél éjjelt a vécén töltöttem hasgörcsökkel.
Tudják a lányok, mi a helyzet, mindenki egyetért, hogy visszatér majd Judós3, mert az egyetlen jó döntés.
Én meg most nem akarok semmit, őt sem, mást sem, egyedül akarok lenni egy gömbbe zárva, csendben, gondolattalan.
