...meg nem tett utam, ahová elindultam, de hazamentem inkább.
Aztán volt, hogy rájöttem, egy méterrel magasabb az új műfenyőm, mint eddigi bármelyik fám, ami többszörös mennyiségű díszt kíván, így délben bemerészkedtem megint a tecsóba. Akkor a nyugdíjasék és a cukrosok otthon ebédelnek, így gyorsan van díszem, meg csirkemellem.
Aztán be bírtam menni a kondiba az új edzéstervemmel. Csak elfeledtük, hogy hetek óta egyszer járok le, így sem pulzussal, sem a délutánig elfogyasztott 100 kcal-val nem bírtam és bő egy óra múlva végtelenül szédülve-remegve feladtam.
Fasza.
Tegnap a régi spanyolos bandával ittunk, dumáltunk, hihetetlen arcok! Lecserélem a régi tanáromra a mostanit, a kezdődő tanfolyamok egyikére meg becsatlakozom.
Újra felépítem a magánéletemet.
Ma reggel beugrott még az egyik új és okos, majd két spanyolóra és főzés óta nem bírom rávenni magamat a fenyőállításra.
Az a gondolatom, hogy lefotózom a kecóval, átküldöm karácsonyi üdvözlőlapként Judós3-nak, és akkor két hónap után életjelet adtam.
És ki akarom ugrasztani a nyulat a bokorból, hogy reagál-e (sztem nem) és hogy vagy zárjuk le rendesen, írjuk át a telefont a nevére, vigye el a dolgait, vagy jöjjön vissza heti egyszeri szeretőnek, de ennek a várakozásnak, hogy ő MAJD visszajön velem élni, na ennek nincs értelme.
