O-ék megkértek minket, táncoljunk az esküvőjükön. Én kb. minden koreográfiát elfelejtettem már, de örömmel előkapom őszre a memóriám mélyéről!
A hétvége tényleg nyugisan telt: mert bekaptam a hasmenős-torokfájós-lázas vírust.
Pénteken takarítottam, pakoltam csili-vilire, szombaton ágy-mosdóközelben maradtam. Majd az edzései után Judós3 elefonja ki volt kapcsolva (töltőről vette le, nem lemerült!), fél órával az ígért dátum után SEM ért haza, és épp előző este regélt a szimpi recepcióslányról, aki nyomul rá, aki anno Műegyetemistára is. Mivel a srác párszor már megtette, hogy szimplán nem volt elérhető, amikor megcsalt, hát berágtam, elmentem az autót feltuningolni, virágokat venni, és ugyanúgy nem voltam otthon fél órát és nem vettem fel a közben már csörgő telefont, ahogy a fiú sem tette fél órát.
Na ezen ő kiakadt (én meg tűrjem?), úgyhogy hisztizett, amikor hazaértem fél órával utána.
Engem pont nem érdekel, ő viszont azt hitte, ki akarom dobni.
Tisztáztam vele: ha megcsalogat, nem zavar, de ha megtudom, akkor én is meg fogom mindenkivel, aki szembejön és nem fogom titkolni.
(Eléggé hendikeppel indul, engem naponta betalál 1-2-3 régi szerető.)
Vita vége, én aludtam, ő Jóbarátokat nézett, már régen el akarta kezdeni előről. Kívülről tudom magyarul és angolul is, de bármikor ismétlek örömmel.
Neki is Chandler a kedvence, hatalmasakat röhög rajta.
És igen, a Jóbarátok kezdetekor Judós3 még meg sem született. :O
Estére átjött végül egyetlen haverja, megnéztük a vesztes döntőt, ügyesen kitértünk a városban iszogató-bulizók meghívásai elől, és TCsV-nek is nemet mondtunk a strandolásra: pihennünk kellett, ha nem akarunk végleg kimerülni.
Vasárnap elmentünk reggeli/ebédelni a közeli kisétterembe, bevásároltunk joghurtból, átugrottunk Anyuhoz sajtos sütiért, az jó a fájós hasra, aztán megint szeretkeztünk, aludtunk, dárcdöntőt néztünk, pihi.
A fejem még szétrobban, a hasam fáj, de már gyógyulok.
