A vasárnap délután kezdődő, ma estig tartó programokra nem volt kedvem bkv-zgatni, kocsival mentem, Anyu egy tartozását parkolóbérletben adta meg, most használtam.
Hazafelé a sok céges hülyeségtől ideges voltam.
Nem szoktam munka után vezetni, a metró pont jó levezetés szokott lenni.
A béna vezetést nem a fáradtság okozza, az nálam pl. sosem, hanem az idegesség.
Jesszus, bár hülyeséget nem csináltam, annak örülök, hogy senki nem látta, hogy állok ki a parkolóból, sokszor utsó pillanatban fékeztem az úton. Esett is, sok idióta is volt ma, tolakodós, ideges vezetők, jópár karambol. Semmi kockázatosat nem csináltam, de úgy vezettem mint apám egy jobb napján hülyén vezettem, na. Haragszom magamra.
Ilyenkor a legokosabb valaki mögé állni és őt követni, amíg jó irányba megy...
És akkor ordító népzene helyett Bartókra tekertem.
Régebben sosem kedveltem Schubertet. Épp az első szimfónia első tétele ment, és most először elvarázsolt.
Igazi idegkisimító, békés dallamok. A korai, még kellemes romantika, semmi túláradó giccs, csak olyan finom mint Schubert legtöbb darabja.
És akkor beugrott. A Terápia egyik részében Mácsai is Schubertet* hallgat, hogy lenyugodjon.
Milyen találó!
*Ezt. Be is teszem ide, ha valaki Schubertet szeretne hallgatni. Nem pityeregni! :)
