Tudom, hülye voltam, hogy meghallgattam Ba vinnyogását, hogy vissza akar szerezni, mert az neki nagyon jó lesz, de ismét nem hangzott el, nekem miért lenne.
Ma felvettem a telefonját, ezt kb. két óra ordibálás követte (addig megépítettem a műkörmömet és felraktam egy arcpakolást), hogy ő mindent megtett, miért nem értem meg, hogy neki milyen jó lenne megint együtt. Értitek, neki.
Mindent megtett? Heti hat különprogramra járt, de a barátai szerint elszámoltattam minden percét? Éééén? Sosem érdekel, hol jár, kivel. A hétvégi programját sem tette át péntekre, hogy legalább 1,5 napra elutazzunk? Nem vitt el könyörgésre sem kirándulni? Semmi ajándékot nem kaptam karácsonyra, névnapra, húsvétra? Csak ígérgetett mindent, a májusi lánykérés előtt inkább veszekedést provokált, hogy ne kelljen betartsa? Minden táncpróba és táncház előtt provokált, hogy ne érezzem ott jól magamat? A barátaimmal nem is állt szóba?
Nonstop balhék voltak, mert féltékeny TCsV-re, ezt most is megkaptam.
Neki tényleg jó lenne, hagytam hogy ne járjunk étterembe (mert nincs pénze, de heti két személyi edzőre igen, amint szétmentünk vett egy mosogatógépet, egy mikrót, egy nagy kerti sátrat, aha), helyette esténként fáradtan, fájó háttal is főztem, hogy örömet okozzak. De ő nem is akart boldoggá tenni, a kedvenc jégkrémem/virágom/túrahelyemet sem ismeri, betegen feküdtem itthon és a szüleim vásároltak be, mert 10 után járt haza.
Nem is akart ő boldoggá tenni, ő azt sírja vissza, hogy ápoltam a lelkét, eltűrtem a kényes hisztiket, meg finom kajákat ehetett itt.
Juj, de felhúztam magamat ismét rajta! Pedig 3 hónapja vége vele, de asszem most már kevéssé asszertíve, mint gorombán elküldtem a fenébe.
A nép örömünnepel, kalapokat dobál a levegőbe és konfettit hajít.
Csak én félek, hogy egyedül maradok.
