Bébibúm van a környezetemben, több kolléganő, ismerősök, áh, jó lenne már...
És mindenki szüléstörténetekkel traktál. Nem akarom hallani.
Ba vágya egyébként, hogy szüljek 3 gyereket neki és maradjak végleg otthon. Ez csak ott ciki, hogy akkor élete végéig hozzá vagyok kötve, ha megcsal, nehéz lesz elválni, munkábaállni...
Hétfőn ultimátumot adtam, vagy visszaadja végre az exének a lakáskulcsát, vagy nem megyek vele Bécsbe másnap, sőt.
Úgyhogy elvitte a közös ismerősnek, hogy majd szolgáltassa vissza. Viszont nem volt fair, mert az exnek nem szólt semmit arról, hogy nem maradhat a kulcs, ő a közös ismerőstől tudta meg.
Így Bécsbe menet a nő persze azonnal telefonált Ba-nak, hogy hogyan gondolta. Joggal. Ba nem merte felvenni, kérdezte, hogy mit tegyen. Álljunk félre és hívja vissza, én nem akarom hallani. Nyugodtan hivatkozzon rám, hogy nekem esik rosszul. Ezt tette. A nő közel 20 percig balhézott vele, hogy hová tűnt a bizalom (???) közöttük. Leállította, hogy ő már rám lesz tekintettel, szerinte itt vége, lezárta. Szerintem még lesz pár húzása a nőnek, de nem izgat nagyon.
Egyébként cserébe hétfő este sütöttem neki, gyertyákkal vártam, szép cuccban, zenével és becsomagoltam neki egy lakáskulcsomat, nekiadtam, nagyon örült.
Kedden Bécsben jártunk. Parndorfban is körülnéztünk, semmi érdekes (én csak sínadrágot akartam úgyis), Bécs viszont gyönyörű. Mindenütt fények, kivilágítások, hangulatos házikós adventi vásárok. A hidegben sokat ettünk, sült gesztenyét, fahéjas mandulát, medveölő puncsot egy deci vodkával (nem is fáztam!), beültünk a Demelbe, a császári cukrászdába Sachert enni habos kávéval, felrohantunk a Szt István dóm tornyába, nézegettünk milliós gyémántékszereket a kirakatokban, nyugodt, békés nap volt Ba-val kettesben.
És öregszem. Már nem örülök annyira hónak, mint akár 1-2 éve. Vagy csak túl közeli még a felfázásom "élménye".
