Tobber életblogja

A hétvégéim vidéki kertipartizásokkal és strandolássokal telnek, nem győzöm feldolgozni a sokszáz fotót, amik ott készültek. Párat kiraktam FB-ra.
A naptárom így is tele van, hogy kb. mozdulatlan vagyok, jól csinálom.

Készülünk a nyaralásra, de mindenekelőtt kéne egy orvosi vélemény, hogy mehetek. Ma eldől, hogy hány évig élek hogy kell-e beavatkozás.

Mindenki szorít!

Ha már ilyen sok időm rámomlott, elmentem Drpr-hez, ahol elhangzott a számból az a mondat, hogy tinikorom óta erre vártam és sokat dolgoztam érte és most elégedett vagyok.

Csak ne fájnék!! :(((

A fájdalomcsillapító nem használ, így nem szedem, ettől elég nehéz türelmesnek maradni, egyelőre megy.

Merthogy az emberek nem fogynak körülöttem, volt meglepibulim, volt családi buli, volt kollégás hétvégézés, amit én szerveztem úgyhogy mindig készenlétben álltam, de a sütést lecseréltem Béká örök nyertes tejszínes málnására, ma viszont már kihagytam egy összejövést, sem vezetni nem tudok, sem még egyszer lemászni rögzítőben a felső szintről.

Tegnap éjjelig Szomival ittam, no az segített a fájdalmon! Reggel meg beállított kávéval, úgy látszik arról vagyok híres, hogy a kávé nélkül nem tudok élni, mert azt hétvégén is kaptam ágyba a Balcsin. Meg domestos-kérdésben hívtak fel, hogy az van-e itthon elég. :D

A héten még befőzés, kertiparti, fellépésnézés, és ismét házigazda leszek utána. De lelassultam.
Tényleg.

Ide azt írok, amit akarok, de a sokmagos-túrós kísérleti aprósütim nagyon finomra sikerült! :)

A kocsiablakon kinézve Békát látom. Megdöbbentett, hogy megcsináltatta a szilikonbeültetést, hogy tőlem pár utcányira lakik, mégis a világvégén látom sétálni.

Balcsi, 2,5 nap, 25 kolléga, 22 fokos tó, 30-as napvédő a 3. nap vége felé, fokozhatatlan négerségem fokozva.

Vittek, hoztak, cserébe én főszerveztem, főztem, főnökömet szórakoztattam, fő hogy élünk még ha támogat is ebben egy hosszú rögzítősín, ami kicsit komplikálttá teszi a napozást, vízbebesétálást. Úszni ugye tilos, pedig nyári lételemem. :S

A PSzÁF-MNB öngondoskodási tanácsadója alapján pont a megfelelő helyre teszem évek óta a megtakarításaimat. Mégis van értelme két közgazdász diplomámnak? :))

Feküdnöm kell. A sok kézimunkától megfájdul a hátam, olvasáshoz fáj a szemem, marad a tévézés, aminél nem fáj. TV Paprika próbálkozás. Bár irtó sok bugyuta receptet készítenek, van egy-két kincs. Ma Nigella. Eddig nem követtem igazán, megdöbbentem. Vacsorára összedobott a gyerekeknek egy paradicsomlevest: paradicsomkonzervet felengedett vízzel, beleöntött egy tonna rízst.

Ennyi.

Te jó ég, nem vagyok egy konyhaguru, de ez szar lehet. A paradicsomlevesnek titka van, Anyu receptje isteni! Mindig sikeres volt! Most családi recepteket próbálgatok, ma a kollégákat meg is leptem sütivel. A következő tervem az a recept, amit keresztanyum mesélt hétvégén, az ő anyósa, drága Kata néni sütött maradék krumplipüréből (végy egy kistányérnyi pürét, hihihihi) kacsazsírral pogácsát. Hallottam már rádióban, de az nem ilyen volt... :)

És közben 1000 kcal-ázom.

Hetvenakárhányan gondoltak rám hétvégén, köszönöm szépen!

Legálisan járhatok dolgozni converse-ben és felhajtott szárú bő nadrágban, bár az a generáció vagyok, aki ugyanezt a 90-es évek elején is megtette már, de csak így fér el a rögzítősín és egyébként sem izgat. Így is a keresztbecsíkos matróztrikómat nézik. :))

Megijedtem, ismerős u.ilyen sérülés mellett 4 kg-ot felszedett, mert nem mozoghatott, ezért pánikszerűen levittem a napi bevitt kalóriát 1000 kcal körülre. Úgyhogy két hét alatt fekve is lement 3,2 kg.

Túllőttem. :)

Hát eljött ennek is az ideje.

Fizettem azért, amiről sosem gondoltam, hogy rászorulok majd egyszer.

Megvettem egy kézimunka-mintát az etsy-ről, mert nem tudtam volna olyan szépre kisilabizálni a fotókról…

Remélem, 955 Ft-nál drágám hobbim nem lesz!

Csak munkába megyek be, egyébként fekszem. Felkeléskor felveszem a monstrum szerkezetet, vicces eltakarni.

Van időm kézimunkázni, aludni, telefonálgatni (éééén?), leveleket megválaszolni, szortírozgatni, listákat írni, nosztalgiázni. Van időm, de még véletlenül sem válogatom ki a régi cipőket, nem pakolok ki több polcot, ennyi épp elég volt.

Nem hiányzik a minden esti 1-2-3 program, nem hiányzik a soktucat ember.

És bajban tényleg látszik, kire lehet számítani. Ahogy Szomi, vagy TáncosGé, vagy TCsV, vagy sokan felhívnak, hogy itt-ott vannak, hozzanak-e valamit, én meg nem is értem. A kollégák hoznak inni, enni, megcsinálnak bármi rohangálóst, a főnökeim felváltva kérdezik, hogy nem megyek-e táppénzre, hisz egy kolléganő ezzel hét hétig táppénzelt, két hétig fekve.

Nem. Fáj, de baromira. Kellemetlen, főleg hogy itt az utált nyár, és ezzel a cuccal igazán meleg bejárni. De nem bírnám itthon, egyedül.

És így annyi szeretetet érzek, mint még soha talán.

Belekerültem az egészségügybe és fizikai képességeimhez mérten el is rohantam onnan. A puccos zuglói felújított kórházban a falak szépek. Az emberi hozzáállás, az orvos tahósága, az, hogy hazaküldenek jegelni, amikor magánorvosnál kiderül, hogy baj van, annyi apró, pénzbe nem kerülő figyelmesség hiányzik, ami ijesztő. És én még egy érdekeimet elég határozottan védeni képes nő vagyok, mit tesznek egy halk hangúval, vagy idősebb emberrel?

Komolyan megsajnáltam őket. :(

És akkor ne beszéljünk arról, hogy mennyi tb-t fizetünk.

Hat éves a blogom. A hat a kedvenc számom.