Röviden: jó volt.
Elbúcsúztattunk két kollégát, szomorkodtunk, kívánunk nekik egy szebb jövőt. A mi cégünkkel az önéletrajzukban nem féltjük őket, nomeg a fél iparág ismerősökkel van teli. Bevásároltam a macskám rokonságának, a kis megmentőjüknek nincsen autója, ígyhát nagy adag almot és száraztápot dobtam a csomagtartóba.
Aztán szombat reggel átmentem a lányhoz, megismertem a cicám szüleit, meg a nevelőanyját, akik liberális édeshármasban élnek. Aztán órákig csacsogtunk a lánnyal művészetről, híres írókról, ő egészen más közegben mozog. Az ő korában (34) nekem is ez a miliő tetszett volna. Meg a művelt érett férfiak*. :D
A macskám kiköpött mása az apjának, küldözgettem mindenfelé a fotóját: senki nem ismerte fel, hogy ő nem az enyém. :D
Aztán bőrigázva, tonna üdítővel felszerelkezve átrohantam a hatalmas óriáscsaládi kertipartira, amit így félig fedett helyre tettünk át. Másodunokatesóim tucatnyi 20 év körüli gyerekével pillanatok alatt megtaláltuk a hangot, órákig sztoriztunk. Keresztanyámmal (nagynéném) kibeszéltük a klimaxot, merthogy ez már kacsintgat az ablakon, aztán szülőkkel bevásároltam, Anyu nyomta a terrort ezerrel, megértem, apám miért dohányzik ennyit. :D
Vasárnap végre tudtam pakolni, magamat rendberakni, olvasni, aztán átjött Kócos az edzőtábor után csokibarnán és gyönyörűre pumpált izmokkal. Ma reggel alig bírtunk elválni...
*Kicsi a világ, reggel a metrón mellém huppant le egy régi kis szeretőm, tényleg lövésem sincs, mi volt itt a beceneve.
Annnyira ugyanaz az ízlésem évek óta: szőke, napbarnított, nyúlánkan izmos alkat, mosolygós programozó. Kócos dettó. Pont nem érdekel, hogy nem lehet rájuk felnézni a bölcsességükért (egyébként de), ellenben gondtalanok, vidámak, kényeztetők, figyelmesek, amire csak vágyom, amikor csak akarom. Kicsit elképedve hallgattam a megmentőlányt, minek nyűglődik egy komplexusos, nyígó, idős pasassal, pedig szerintem bárkit megkaphatna és nem búsulna ennyit.
