Tobber életblogja

Én várok el túl sok együttérzést, hogy felháborít, amikor nyílik a csetablak és egy helló vagy hogyvagy helyett csak annyit ír a nyomulós, helyzetet jól ismerő tánctanár önmagát sajnáltatva, hogy nagyon fárasztó volt ma a tánc?

Tudom sajnálni.

Nekem meg egy óra lassú sétától egy napra begyulladt a térdem. (De így is megérte! :D)

Már megint egy negyvenes, miért nem buknak rám a fiatal lányok sirámos pasi.

Sosem tudom, ha tudom erre a kérdésre a választ, illik-e a szemébe mondani, vagy hagyni kell reménykedni?

(Igen, Őszhalánték, vagy Szomi is hajlamos ilyenre, de őket már treníroztam kicsit.)

És KA, a népnevelő vénájú filmesztéta kérdi, hogy miért nem bírom a filmeket és miért szeretem a színházat mégis. Olyan nehéz elmagyarázni. De legtöbbször a filmrendezők felszínesen látnak jellemeket, problémákat, a komolyabb filmek is untatnak, a héten próbálkoztam pár könnyű ajánlottal, 15 percig bírtam maximum (V, mint vérbosszú, Ízek, imák..., valami Nick Hornby feldolgozás, egy Kurosawa, stb., te jó ég de felszínesek, dögunalmasak, pocsék színészekkel) egy elemzőbb színház a mélyére ás. És mostanában nincs időm olvasni, ha van is, türelmem nincs, elkalandozom, a színház pedig ugyanezt töményen az arcomba tolja, gördül és megérint és mozdulatlanul a hatása alá kerülök órákra.

"Nem lehet hozzám szólni reggel, mert nemhogy teljes mondatokban nem tudok fogalmazni, de még az is rettenetesen nagy erőfeszítést igényel, hogy fókuszáljak, és az, hogy hozzám szólnak, annyira felidegesít, mint normál állapotban szinte semmi. Olyankor ütni tudnék, ha nem volnék teljesen lelassulva. Nem tudom koordinálni a mozgásom, mindenhova beütöm magam. Elejtek dolgokat. Ha mondanak nekem valamit, nem emlékszem rá. Nem figyelek oda. Nem érdekel, visítom magamban, ne szóljon hozzám senki, hagyjanak béként, de még arra sincs erőm, hogy hangosan mondjam."

http://feljegyzesekazegerlyukbol.wordpress.com/2014/02/05/en-nem-vagyok-egy/#comments

És mire kilenckor félálomban beesek az irodába, már leejtettem a púderomat, elbotlottam a harisnyámban, krémes kézzel tettem be a lencsémet, meglökdöstek a metrón, elémvágtak az aluljáróban, hülye volt az újságos és egy éve nem jár a kuvva villamosom, mehetek át építkezéseken, és akkor a zombilétembe beleharsog Kollegina, aki már órák óta várja, hogy rámzúdíthassa a mondanivalóit (ami délután négykor egyébként biztosan érdekelne), én meg csak ügyetlenkedve kapcsolom be a gépet, olvasom a reggelre bezuhanó 30-40 emailt, hogy miket tettek arrébb szó nélkül a főnökeim, aztán kezdi a hímsoviniszta elmélkedését egy-két kolléga. Én meg csak ülnék csendben, dolgoznék és iszogatnám a következő kávéimat. És nem tűnik fel nekik, hogy semmit nem fogok fel a dumából, és főleg hogy zavarnak, mert nem is érdekel és hogy ez nekem délig iszonyatosan sok!

Nekem az öt után ottmaradó bagoly kollégák a kedvenceim, onnan pöröghet a munka, vidám a hangulat.

A napsütötte kanapémon kávézgatva olvasást disszonancia zavarta meg: a szomszéd gyerek megint zongorázik. Nehezen viseli, ha félreüt, akkor a klaviatúrára csap egy nagyot.

Egyébként ma még nyugi, tervezek mindenfélét, amit nem csinálok meg, neten levelezek, némi döbbenettel magát okosnak tartó társkeresővel, aki családtervező bemutatkozásom ismeretében ír rám, majd amikor rákérdezek, felháborodva oktat ki, hogy neki már van gyereke, nem akar családot, és lekezelve reagálja, hogy nem értem, minek írt.

Na jó, lejövök onnan. Nézzétek inkább Adri blogjának remek kiegészítését, bizony nekünk ilyenek írnak ám!

Tegnap egy rég tervezett feladatomat kellett teljesítenem, egy ismerőst rávenni egy számára vadidegen tevékenységre, ránézésre nem élvezte túlságosan, de fogjuk fel kalandnak, a sétánk során megismertettem őt kerítésnél ugató kutyákkal, megálló autókkal, utcán csatangoló macskákkal, szerintem sok érdekességet láthatott. Én élveztem.

Az is egy szép pillanat, amikor Péfia lájkolja Cukorfalat munkahelyét.

Oké, a lenti VV bikától nem is vártunk sok észt, de beletekertem egy korábbi adásba, ahol a feladata szerint egy láda krumplit kell megpucolnia (büntetésből?), és rinyált, hogy a kanapén ülve, a földön lévő láda fölé hajolva nagyon megfájdult a háta a végére.

Asztalnál, vagy ölben-tálcán pucolás esetleg?

Maradok frusztrált értelmiség Őszhalántéknál.

Az annyira szánalmas, amikor nem szökőévben (meg egyébként is) úgy számolja ki februárban a négy hetet a következő menzeszig, hogy számol.

"Te láttad már a Keresztfiadat feküdni?"

:D Asszem, akkor tényleg beteg. De már elmúlt.

Bár Béká megjósolta, de eljött Gé. :D És majd' három órát recepteket cseréltünk, finomságot sütött, nyami!

Ma üldögéltem a kanapén, cseteltem nagyjából az egész várossal, élveztem, hogy látom a napfényt, Anyu készített finomságokat az utasításaim alapján, hallgattam rádiót, ami óriási szó, azt max. kocsiban, heti kb. 2x10 percet szoktam. Most énekelgetek Korált, Dzsekót, mindent, amit ad a rádió, amiről fogalmam sincs, melyik, ezekkel végleg lemaradtam.

Csak ne fájna.

Tegnap megműtöttek, már otthon, magánkórház kellemes, egyágyasba tettek és tiszta (én mondom!), és nyugis, és szüleimet hazapaterolták, és ápolók alapból is kedvesek és még el sem fogadhatnak hálapénzt. Jó, az egyik elnémult, amikor válaszoltam, hogy miről olvasgatok (a nanotechnológiában a grafén jövőbeli jelentőségét, sztem izgalmas és magyar vonatkozású), de nem utált meg.

A műtétet késve kezdték, megcsinálták, találtak olyat, amire nem számítottak, azt is leszedték, meg ami tervezett volt.

Ez nem járt csontfúrásokkal, ínkivágásokkal és fémek belémkalapálásával, ezért megdöbbentően jól vagyok, nagyjából hajlik a lábam, tiszta a fejem és a fájdalom is a még két hétig kibírom típusú. Csak unatkozom, feküdni kell.

A doki bejött reggel és hosszan ecsetelte, hogy miért rossz a tánc, kocogás nekem és ismer olyan betegeket, akik járni nem tudnak, de az öregfiúkkal minden héten focizniuk kell, szóval igazán megérti, és inkább így járjak mint pszichiáterhez, mert eltiltott volna a mozgásaimtól. :D

És szépnek tart. Az unokatesója is, első élettársam is annak tartott. Fontos infó.

Anyu ismét 0-24-re rendezkedett be, ezt redukáltam eddig napi 5 órára, még soknak tartom, addig ráállítottam a diétás receptjeim kipróbálására, ma kettőt sütött (meg egy öt perceset őőő én is, nem bírtam már a fekvést), isteni mindkettő:

Január másodikán elkezdtem diétázni és úgy alakult, hogy hetekig nem ettem búzalisztes ételt. Nem volt terv, így alakult. És a több éve tartó napi hasmenésem, bélgörcsök, csikarások, kaja utáni rosszullétek egyszercsak elmúltak. Elmentem dokihoz is, hogy csekkolja, még nem biztos, de lehet, hogy érzékeny vagyok a gluténra. Na, az kb. azt jelenti, hogy egy strandon, étteremben egy lángos, palacsinta, rántott hús, hekk, pizza, kenyér, tészták, főzelékek, torták, pogácsa, ropi, semmi nem lehet ezután. Ha beigazolódik. Mindegy, egyelőre szórakoztat így enni, majd meglátjuk.

Viszont a műtéthez vett vér- és vizeletképem tökéletes. Nem vagyok fáradt, elmúlt a konstans fejfájásom és nem vagyok olyan feszült. Látok összefüggést...