Szeretnék örökbefogadni egy könyvespolcot, első látásra érzem, hogy jól meglennénk együtt.
Remek csajos este, színészszpotting és finom ételek, szoba közepén lebegő slaughtering shark, még két társasos délután/éjjel, szocializálódós sütős evés, két nyaralás betárazva, uszodába nem jutok el, nem gyógyultam meg, ma lesz anyák napja, nincsen nadrágom, amit felvegyek, szoknyában hideg lesz, holnaptól munka.
A testem hagy csak cserben, fáj a hátam, a térdem, a hasam, a torkom és a gyomrom durván, számoltam, két nap alatt tizenkét marok hajat szedtem össze párna-padló-kád területen, úgy hullik. A nem fixen rögzült rutinok, úgymint parkolóból kitolatás totálisan elfeledve, mennyi autós hülye újra eszembe vésve, az utak minden irányban Albánia, de nem igaz, jártam Albániában, ott nem ilyen gáz a helyzet, nem hittem, hogy lehet fokozni a kátyúkat, felbontásokat, béna eltereléseket, eldugult csatornáktól teljes útszélességű pocsolyákat és idióta légi bemutatókat a városon keresztben.
Tegnap hazafelé vezettem, esett az eső, a rádióban Schubert szólt, előttem a troli áramszedő csillagszórót szikrázott, nem volt kedvem hazaérni.
(http://benkleppinger.wordpress.com/2011/04/05/a-dark-rainy-drive-on-nicholasville-road/)
