Tobber életblogja

Pénteken éjjelig táncoltunk, úgy becsülettel belefeledkezve, lelkesen, elől, példát mutatva, segítve a kezdőbbeknek.

Kértem és kaptam a nagy kedvenc táncomat, napokra feldobott.

A lépcsőn éjjel nem tudtam felmenni, csak oldalazva, már a szerdai sem tett jót. Aztán szombaton úgy meg is roppant a lábam, hogy borultam, felhorzsoltam a karomat, valami megint nem stimmel a térdemmel. És irtóra fáj.

Szombaton szépülés, múzeum, kávé és ligetben ebéd, lakberendezés és napozás laptopot nézegetve.

Este fesztivál lett volna, de letört apu haverjának, utitársának halála, meg az öt óra alvás, lábfájás. Őszhalántékkal csetelgettem, hetek óta nem láttam. (Saját döntés volt.)

Vasárnap TCsV-hez felugrottam kávézni, vezethettem a nagy autóját a strandig, napoztunk, pihentünk, sok volt a hét.

Estefelé Bével színház*, utána étteremteraszon vacsora. (És ott folyton igazolásokat találunk, SzM anno miért készített ki ott négy pincért is. Hát, nem ő kezdte.)

Nagyjából olyan kellemesen ingerszegény és nyugodt napok, ahogy vártam.

*Imádom a magyar közönséget, mindig van új bosszantó baromság**, bár tény, hogy mióta jóval több színházba járok mint hangversenyre, a zizegés kevésbé zavar. Ja de, ha a harmincas férfi mögöttünk végig úgy simogatja a nője karját ezredig rosszalló tekintetünk után is, hogy a Színházak Éjszakájás karszalagot morzsolgatja rajta, az szünet nélkül egy monodrámánál idegölő.

Ma a Kőműves Kelemenen Radnai a nézők közül felállva kezdett énekelni, épp előttünk. Egy néni a mögöttünk lévő sorból jó hangosan rászólt, hogy üljön már le. Nee.

**A mindiget visszavonom, a Mephiston nem volt semmi. Vagy csak nagyon figyeltem a darabot.

Eltolódott az alvásom-ébredésem, és mivel a fesztiválra nem volt kedvem elmenni, éjjelig cseteltem Őszhalántékkal, aki szépen és ügyesen hízelgi vissza magát az életembe két hónap kihagyás, egy hülye vicc után.

Hetente többször bejelentkezett, de nem volt kedvem hozzá. Aztán nagyon megnevettetett. Szeretem a humorát.

És fétisként ír a testemről, a bőrömről, pont jókor hozta most elő, ma úgyis volt egy elbizonytalanodásom.

Már elmúlt.

Sokat gondolkoztam, honnan a fenéből tudok csípőből improvizálva hazudni és megjátszani magamat*, ha kell (úgymint de szép a ruhád, vagy igazad van, hónapok óta nem voltam férfival**).

Mai példa: szülőkhöz beugrom két puszira, meg apám szülinapját köszönteni (lecseszett, hogy azt majd nagycsaláddal, jó), apám azonnal kikérdez. Mindig mindent tudni akar, ha nem, akkor balhét csap, hogy titkolóZUNK. Anyu tudja a programjaim nagy részét, most például ő mentegetett, hogy jövő héten miért nem érek rá a családi ünneplésre. (Egy hónapja volt a szülinapom, ezer dátumot ajánlottam, de nyugdíjas szüleimnek, nyugdíjas keresztszüleimnek, nyugdíjas nagybácsinak, gyesen lévő unokatesómnak és a másik unokatesóm nőjének(!!) csak a jövő hétvége felel meg, amikor én egyszerre kell egy 3 napos táborban legyek keleti városban, egy tanításon északi faluban, egy vidéki monstrebulin és a fővárosban a Nemzeti gáláján.)

És kiakadtam, hogy régen Anyu tartotta a titkaimat, most meg lazán adja ki őket apunak, mikor miért nem érek rá. Indokként hozná, olaj a tűzre. Apám beleköt minden kapaszkodóba, hogy ez azért felesleges, azt arrébb tudom rakni (a fentiekből melyiket?), miért fontosabb amaz mint a családom, és különben is Alföldi egy idióóóta (15 éve követem őt, apám egyetlen rendezését sem látta, én a legutóbbit tegnap, de szerinte béna) és konkrétan támad, figyelmen kívül hagyva a válaszaimat vagy a tényt, hogy ezer más időpont jó lenne, de már nincs is kedvem hozzá, hogy ünnepeljenek.

És anno ezért lett rutinom a hazugságban. Bármikor kitalálok jó programot, csak tartanom kell magamat hozzá. Meguntam, hogy ebben a családban tilos őszintének lenni.

Annyira tilos, hogy nem tudja, hogy például jártam Párizsban, mert anno kijelentette, hogy azzal még ráérek. Az akkori élettársam adott kölcsön és neki törlesztettem a fizetésemből 23 évesen, de ő megtiltotta. Hát elmentem a tudta nélkül, azóta sem árultam el. A jogosítványomat utólag vallottam be (magam fizettem), elsőre meglett, dicséret helyett oltárira lecseszett, hogy hogy gondoltam és felejtsem el, hogy ő bármikor kölcsönadja a kocsiját! Nem is kellett, Dris autójával jártam.

Teszem hozzá, azóta elismeri, hogy remekül vezetek, de az autóját most is tilos vezetnem! Értitek, ő szürkehályoggal és iszonyat rettegésben vezeti 35 km/órával. Én soha.

Hát így alakult, hogy már egészen kicsi koromban kényszerből megtanultam hazudni és megjátszani magamat. Ha lehet, nem alkalmazom, de folyékonyan megy.

Pedig ha tudná, hogy egyébként milyen jó kis életem van! :)

Na húzok táncolni.

Tényleg oda.

*Sírni is bármikor tudok parancsszóra, lelkiállapottól függetlenül, azt nem tudom, honnan ered. De becsszóra ritkán használom ezt a képességet, és csak provokatív célokból. :)

**Voltam. CsK és ha közös zuhanyzás is számít, akkor még valaki HZ-n kívül.

+még egy színház hétvégére.

Nyugalmas nyarat terveztem.

Ismerős ismerőse osztrák pszichológus nagyon jó embernek tart. (Nem ismer.)

Ismerős tesója nagyon jó természetű embernek tart, aki mindenkivel megtalálja a hangot. (Pedagógus, biztosan lát sok irritáló gyereket, azért.)

Szerintem meg remek színésznő vagyok.

-

Van még a héten szépülés, tegnap fellépésnézés és színház és napon lelkizés, szerda és ma záró táncok, adtam virágot és kaptam vizet, volt repis program a csajokkal, elfelejtett gyógytorna, kárpótlásul kaptam párnát ÉS kávét ajándékba, lesz múzeum, még egy szépülés, lemondtam tanfolyami két napot és egy hétvégét, de szerzek új varróeszközöket életkönnyítésül, talán fesztivál, még mindig fel akarnak köszönteni, majd pihennék, varrnék egy két három táskát és egy ruhát, illetve egy házibuli-elgondolkozás, de nálam lenne...

Mérlegelni kell.

Egy hobbit, valószínűleg a legújabbat abbahagyom.

Igaz, gyors és szép eredményeket érek el és elismeréseket kapok a területen dolgozóktól. De.

Kicsit sem bír szórakoztatni a folyamat. A végeredmény esetleg, de az sem igazán, az elkészült tárgyakat pedig kvázi a szekrénynek gyártom, nem használom.

De főleg nem szórakoztat, idegesebb vagyok utána mint elkezdtem, időm sem marad az olyan örömökre mint kiülni egy teraszra és blekrassant iszogatni.

(És mindig arra lukadok ki, hogy a mozgásos hobbijaim dobnak csak fel igazán, vagy a társaságban művelhetők. Most döbbentek rá a többiek, hogy már rég nem szöszmötölök, amíg dumálgatunk...)

Mondom, fárasztó.

De jó.

De most már inni akarok egy fővárosi teraszon és fújni a füstöt és élvezni a rövid ruhát.

Szombaton banda egyik fele lecuccolt a telekre, szabad téren főztünk, majd csatlakozott a második fele, akikkel strandoltunk, majd lelépett három és jött másik három és ettünk és sztoriztunk és olyat csináltam, amit nem bántam meg és hű.

Aztán ők el, mi hajnalig mindenféle nyelven elmélkedtünk, énekeltünk, reggel újabb bandatagokkal irány a víz és napsütés és kánikula és napozás és kedvenc étterem, kedvenc pincér, aki kívülről tudja, mit kérek, aztán rohanás a városba.

Ott TCsV exkolleginájával találka, limonádé majd színház. Utána kiültünk a folyót nézni és üdítőzni, későig elmélkedtünk a nyári estében a világról és annak jófajta történéseiről.

Ebből egyik sem reménykeltő, de igazán szórakoztató.

Hazavittem, hazaestem, újabb limonádé édesítőszerrel, rákaptam...

Ma már inni kéne végre*.

* Levelezés, ma:

- Pia ma, munka után?

- Elég egysíkúak a levelezéseink és a programjaink mostanában, nem? :))

- Az életünk is, nem? :D

- És tényleg. :)