Nincs információszegényebb kreatív blogos leírás, mint amikor valaki minden varrásfázist lefotóz, a képen meg kb. annyi látszik, hogy ott van két anyag, közte egy varrógéptalp tűvel.
Majd esetleg lefotózza a kész varrásvonalat hozzá. Közelről.
Nehogy megértsd, melyik részletet varrja mihez, melyik oldalához, hová fogva.
Jó sok energiát pazarol ezért.
Státusz:
Ma már kétszer felkeltem a mosdóig. Még nem sok erőm akad.
Mai státuszjelentés:
A tegnapi fáradtságot ma délelőtt sem nagyon pihentem ki, de azt hittem, lesz erőm a 10 perc alatt ható hajfestéket Anyuval feldobni (innen köszönet Bének érte, irtó szép színe lett!), mert már nagyon lenőtt a hajam és kb. 30-35%-a ősz sajnos.
De a tíz perc felkenés, sín hullazacskóba húzása is kifárasztott, és amikor ájulásközelbe értem hideg verejtékkel, látásvesztéssel, fülzúgással, akkor utolsó lendülettel visszamankóztam az ágyba, ott ájuljak el, ne Anyu karjaiba.
Szal kicsit tovább hatott a hajamon a festék, mire összekaptam magam, hogy lemossam. Azóta is szédülök, de a délutáni lányvendégek (lásd a lenti nemek közti különbséget) körbeugráltak, készítettek sütit, forralt bort, összepakoltak és elmosogattak maguk után.
És ha már vagyok olyan udvarias, hogy kikísérem őket, ott nem kezdtek bele új sztoriba az ajtóban mint a tegnapi tette, míg én már imbolyogtam a mankóval...
Na, így azért normálisabb egy beteglátogatás, nem? :)
Még így is kifeküdtem mostanra.
Ülök a kanapén feltett lábbal. Mosolyogva hallgatom aktuális vendégemet.
Udvariasan jelzem, hogy egy órát beszéltünk meg és közel három órája itt van.
Nem kapcsol, újabb sztorikba kezd. Kedvelem, máskor meg is hallgatnám.
Megint célzok, most mintha elállt volna a szél, mehetsz (kocsival van, de mindegy). Mondja tovább órák óta.
Lecsúszom a kanapén fekvésbe, megkérdi, rosszul érzem-e magam, igen, erre mutogatja tovább a fotóit.
Beszéljünk meg inkább egy másik napot, hogy befejezzed a témát. Nem fogja az utalást. Hogyan mondjam még udvariasan???
Közben a fejemben egyre hangosabban ordít egy hang, hogy baaaaaaazmeeeeg nem érted, hogy lerohad, úgy fáj a lábam???
Mintha egy kamion lenne hozzákötve és szakítaná ki belőlem???????
A fekvéstől felgyülemlett izééé gázok szabadulnának ki most azonnal!!!!!!
Miééééééért gondolod, hogy az a beteglátogatás célja, hogy ülök ott mozdulatlanul egy kényelmetlen pózban, húzza a lábamat a görcs, már nem bírom masszírozni, de jó nekem hogy végighallgatom a történeteket, amikor mooooondooooom, hogy menned kéne!!!!!!
Otthon túl jól neveltek és túl őszintének hat a mosolyom, mert nem hallatszik ki a fejemből, a kurva életbe!!!!
Béká felugrott pár percre néhány napja, egyedül ő látta, hogy szarul vagyok. Pedig téééényleg próbáltam kedves lenni vele. :D
A lányok sokkal figyelmesebbek. Hoznak inni (két mankóval ugye nem lehet italt arrébbvinni), megkínálnak, érdeklődnek, összesöprik a morzsáikat maguk után.
Viszont a pasivendégek leülnek és csak mondják a végtelenségig, mintha végre bejutottak volna a keresett pszichiáterhez és ömleszik a bajaikat.
És újabbak jelentkeznek be naponta többen. Hogy idejönnének.
És egészségesen szivesen látnám őket, persze!
De feeeeeeküüüüdnöm kell, pihengetnem, nem vécét takarítanom az egyik mankón egyensúlyozva minden látogatás előtt ha épp Anyu lelépése után használtam, meg a vendégek után ismét, hajatmosni, hogy a párnától összecsomózodott hajam szétszedjem de még a nejlonhúzás-kádbaszállás is tortúra, feldobni némi sminket a pangó emésztésem okozta pattanásokra, kerülgetni a vendégség után széthagyott székeket amiket mankóval egyensúlyozva rugdosok a falhoz hogy elférjek mankóval, koszos poharakat, amit senki nem dobna a mosogatógépbe, és fel kell öltözni, ami Anyuval is fájdalmas, levenni meg már egyedül veszem le a nadrágot-bugyit a merev sínről, az röhejes és hasító akrobatamutatvány húsz percben.
Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee!!!
(Aki bejelentkezett már, és engedtem neki és most itt olvas, azokra persze nem vonatkozik! :))) )
Bocs, nem bírok mindig mindenkivel jófej lenni, akárhogy is szeretem őt, amikor jól vagyok. :(((
Lelkiismeretfurdalásom van, hogy ilyen gondolataim vannak. Hisz közben hálás vagyok, annyian aranyosak, előzékenyek velem, kaját hoznak, gyümölcsöt, stbstb.
Szar dolog, mert próbálok kedves lenni. De belül az a hang ordít, hogy pihenjél már le!!!
Tegnap feljöttek a fiúk a bányából a tánccsoportból, hogy szórakoztassanak.
TCsV hozott egy egész tepsi kaját, rendelhettem nála. Szakács volt tizenéve, megtartjuk.
A fő műsorszám minden látogatónál a mankók kipróbálása, engem nem annyira szórakoztat, mindenki mást nagyon. :)
Hoztak pezsgőt, ha már a karantén miatt szilveszterezni nem mentem velük, egész jó a fájdalomra, rá ne szokjak! :)
Koccintottunk az új évre, TáncosTé jósolt nekem a jövőre, ami mindig vicces.
Az is vicces, amikor megszólal az általuk is kedvelt népdal mint csengőhangom és amíg Suzyt lerázom, végignótázzák, -táncolják a telefonálásomat.
Hullafáradt vagyok.
Szombaton jön a tánccsoportom lánytagozata, meg bébi, meg kishug, női szakasz.
Apu megtalálta a szerepét az ápolásomban:
főz nekem.
Még így fekve is összedobtunk Anyuval egy padlizsánkrémet, apu rákérdezett, hogy mit szeretek még, azóta minden napra padlizsános recepteket vadászik.
A görög lecsót én magyaráztam neki, görög barátaink szokták készíteni, nem a klasszikus kolbászos, hanem aminek nem tom mi a hivatalos neve, egyszerű lecsó, hozzáadott padlizsánnal és a végén némi feta sajttal. Ennyi.
Apué is van olyan finom mint amit a görögök készítenek! :))
Ma már a muszaka sül, ha jól értettem.
Padlizsánmérgezésben szívesen meghalok.
A mai nap margójára: dögunalom feküdni, de cécó bármit is elintézni.
Kollegina irogat, hogy mennyire hiányzom neki:
Feltették az intrára a vidéki irodáink karácsonyi buli fotóit, és a kommentárjaim nélkül állítólag nem olyan vicces. :D
Rávettem magamat. Ba segítségével kicsit lépcsőztem. Tetűlassan. Remegő kézzel/mankóval.
És nagyon fájt, úgyhogy ezt még hanyagoljuk egy kicsit.
Jövő hét végéig fekszem, aztán irány az iroda, felpolcolt lábbal, ott beadott injekcióval.
Ha bárki tud olyat, aki autóval jár be az Örs környékéről a belvárosba, az kérem, hozzon össze vele, mert még jócskán nem bkv-zhatok.
Beszállok benzinbe, bármibe, csak vigyen el 8 körül, hozzon el 17 órakor.
Ha bárki csak 1-1 alkalmakat is fel tud ajánlani, megköszönöm.
Utálok kuncsorogni, de a taxit nem bírnám sokáig anyagilag.
Nagyjából addig tartott a boldogság, míg ki nem mankóztam psilni és a vér a lábambatódult. Irtóra sajog, lüktet mindenhol. Amint tudtam, visszafeküdtem, de addigra már a téljes vádlim, a hátsó combom görcsölt, húz a négy vágás, a vágásrafeszülő nehéz sín, zsibbad a lábfejem nemtommitől.
Hát, ez nem az a szabadság, amire vágytam így... :(
Ma megpróbálok már 4-5 perceket ágyon kívül tölteni többször is, hátha megszokom a fájdalmat. Csak még nem vettem rá magamat. :(((((
...és innen szeretném megköszönni a szponzoromnak, hogy itthonlétem alatt egy notebookról irogatgatok!!!!! :)
Köszi! :)
Boldog apró pillanatok.
Ezeket nagyon szeretem.
Fekszem az ágyon a szépséges lakásomban, a tetőterasz ajtaján túl óriási szemekben hull a hó.
A kezemnél finom kávé. Mellettem széthagyott horgolás, fonalak a szivárvány minden színében.
Csend.
Szeretet.
Mindkettő körbevesz.
Csapatok alakulnak, ki mikor látogasson meg, bár egyelőre nem is vagyok igazán fogadóképes.
Olyanok jelentkeznek be, akiket "békeidőben" ritkán látok.
Mailek érkeznek, mobilról kezelhetetlen tömegben.
Barátok. Táncosok. Kollégák. Korisok.
A betegségnek köszönhetem, hogy így egybesűrítve felmérhetem, hányan aggódtok, féltetek.
Még azért is, hogy éhenhalnék.
Csak kiejtettem a számon apámnak(!), hogy a padlizsános görög lecsót imádom fetával, hazafelémenet bevásárolt, már főzi is, bár sosem csinált.
Mindenki édességgel készülne ide, gyümölcsöt kérek inkább.
Majd. Ha fenn bírok lenni.
Addig fekszem.
Nézem a házfal hőjétől mandinert kapott pelyheket.
Hálás vagyok a Jóistennek. És nektek.
Jó dolgom van. Még így is.
Boldog apró pillanatok.
Ezeket nagyon szeretem.
Fekszem az ágyon a szépséges lakásomban, a tetőterasz ajtaján túl óriási szemekben hull a hó.
A kezemnél finom kávé. Mellettem széthagyott horgolás, fonalak a szivárvány minden színében.
Csend.
Szeretet.
Mindkettő körbevesz.
Csapatok alakulnak, ki mikor látogasson meg, bár egyelőre nem is vagyok igazán fogadóképes.
Olyanok jelentkeznek be, akiket "békeidőben" ritkán látok.
Mailek érkeznek, mobilról kezelhetetlen tömegben.
Barátok. Táncosok. Kollégák. Korisok.
A betegségnek köszönhetem, hogy így egybesűrítve felmérhetem, hányan aggódtok, féltetek.
Még azért is, hogy éhenhalnék.
Csak kiejtettem a számon apámnak(!), hogy a padlizsános görög lecsót imádom fetával, hazafelémenet bevásárolt, már főzi is, bár sosem csinált.
Mindenki édességgel készülne ide, gyümölcsöt kérek inkább.
Majd. Ha fenn bírok lenni.
Addig fekszem.
Nézem a házfal hőjétől mandinert kapott pelyheket.
Hálás vagyok a Jóistennek. És nektek.
Jó dolgom van. Még így is.
