Valljuk be, engem ritkán lehet meglepni. Olyan szívdobogtatósan pláne.
Először a lopott pillanatok.
Majd a zsebembe dugott csoki.
Majd ma megyek ki a kapun, az utcán már csak az én autómon maradt hó. Nézzétek, ezt láttam meg a motorház-tetőn (csak most este fotóztam):
...ebben a hangulatban mentem ki a Műjégre, ahol csatolás közben Atibá zuttyant le mellém. Elmeséltem a síelést, meg BéTi és GörisZsé kezdődő dolgait (Ati magától ugyanazon a véleményen volt, hogy az antiszoc nő és a házsártos férfi jól összeillenek :) ) , majd még fél órát bölcselkedtünk az életről, a szerelemről, RikiTikiről a melegedőben...
Aztán egy ötéves német kislány ragaszkodott hozzá, hogy én tanítsam korizni, úgyhogy csatlakoztam Atibához, ő a szakmai részt, én a mosolyt adtam. :)
Aztán hangulatos és szétfagyott korizás után szokásos lefotóznaezzelaszoborral turisták a Hősök terén (ilyenkor minimális angoltudásommal elmagyarázom, hogy mi is ez itt), csavargás és ebéd a kedvenc helyen Anyuval, legújabb értesülések örökségekről, és hogy Drissel mennyire jóban van (én már 7 éve nem járok vele, Anyu még mindig haverkodik... Kompenzálja Aput, aki viszont sokévig utálta. :D)
Most forró fürdő, olvasás. (Ha ki bírom halászni a könyvemet az ágyam mögül (aki ismeri az ágyamat, az tudja, hogy ez sokméteres barlangászmutatvány), szóóóóóval valahogy az ágy mögé csúszott, szóval...)
Karácsonyfa van a környéken, de bazinagyok, nekem nem kell ekkora, viszont ha messziről hozom, akkor is cécó... Gondolkodom, hétkor zár a közelben és az ár jó, a srác hazahozná nekem...
