Őőő, halkan írom, hogy már egy éve a cégnél vagyok és mostanában három pasi hajtott rám. Eggyel volt is khömm, izé, valami. Aztán épp egy másik udvarolgatott a múltkor, mikor Colos odajött, és feltűnés nélkül (naja) fel-alá sétálgatott az asztalom előtt. - Segítsek, miért jöttél? - Á, semmi... És sétálgatott ott tovább. Ez a történet nektek nem izgi, de az én emlékeimben ez a kép aranyos. Hihi.
Ma viszont sikerült este hétig bentmaradni. Az egyik hr-vezetővel ketten az egész emeleten. Mikoris jött egy srác és angolul előadta, hogy egyik hr-esünket keresi, mert ő bérelte ki a mostani lakását, amiből a főbérlő sikeresen kizárta. Este hatkor, pénteken. Senki sehol. Végigtúrtunk mindent a hr-en, levadásztunk egy logisztikást, hátha talál egy szerződést, lenyomoztunk pár hr-es számát, hátha tudja fejből a főbérlő elérhetőségét (ja), megtaláltuk az ingatlanos céget és előkerestünk egy angolul is beszélő ajtómentős céget, felajánlottam, hogy menjen hotelba és hozzon számlát róla. De ruhái sincsenek. Hozzon arról is számlát, felhívtam a figyelmét, hogy nagyon közel van az új escada bolt, aszonta céges számlára megvesz nekem onnan mindent! :) 3/4 óra után már mehetnékem volt, úgyhogy a kezébe nyomtam az összes számot, és még a sajátomat is, ha nem talál megoldást, végső soron jöjjön hozzám hétvégére, kaphat egy kanapét és meleg ételt.
Nagyon édes pasi és Tobias a neve (no, mi becézve?? :D ). Írt este, hogy már nem hómlesz és mennyire sajnálja, hogy nincs így oka hozzám jönni. Válaszoltam két szót, erre már felajánlotta, hogy átjön egy üveg borral köszönetet mondani. :)))
De akkor minek nyittatta ki a lakását??? :DD
Még mozogtunk BéTivel ömlő esőben két órát, de nem vittük túlzásba, síelésrészleteket finomítottunk... Mintha tudnánk síelni...
És ma távozott a cégtől a legutáltabb nő, aki simán hazudott bármit a káromra, hurrá.
És jobban van a kolléga, akihez tegnap mentőt hívtam, meg rohangáltam, meg aggódtunk, de nagyon, mert rosszul volt és mert nagyon csípjük a fejét. :) És arra is jó volt az eset, hogy kihozza, hogy ki milyen ember. Volt, aki látta a fekvő embert, meg az aggódó arcokat és továbbment. Voltak, akik nem szálltak ki a liftből, és a mentősök nem fértek be. És volt olyan, akiről sosem gondoltam, hogy az elsők között segít lefektetni, és ott állt aggódva órákig, vagy hogy a kollégái versenyt vitatkoznak, hogy ki kísérje be a kórházba...
Jobbulást Nagymedve!!
